Nem állítom azt, hogy a sikerhez nem kell jókor jó helyen lenni. De megnyugtató a tudat, hogy még a legkilátástalanabb helyzetből is lehet kiút. Jó példa erre J.K.Rowling, a Harry Potter írójának története.
Ahhoz képest, hogy ma Anglia egyik leggazdagabb nője (nyilván nehéz lenne a királynőt beelőzni), a könyvek előtt kicsit sem volt könnyű élete. Depresszió, halál, bántalmazás – Rowling még a 30. születésnapja előtt kapott egy olyan mázsás puttonyt, amivel a többség képtelen lenne megbirkózni.
Kezdve ott, hogy mindössze 25 éves volt, amikor az édesanyja meghalt. A mindössze 45 éves nőnek sosem mesélt Harry Potter kalandjairól, pedig akkor már fél éve írta a varázslótanonc történeteit. Ezt azóta is mélységesen bánja.
Mindemellett dolgozni persze neki is kellett, a varázslótanonc kalandjait csak az ebédidejében tudta körmölni. Szó szerint szalvétákra, miközben a kislányára is vigyázott. Ezt később az írógépén folytatta, lévén, hogy a ’90-es években még amúgy sem volt minden háztartásban számítógép. Ma már kicsit egyszerűbb dolga lenne.
A könyvét egyébként támogatás nélkül nem is tudta volna befejezni, úgyhogy a Skót Művészeti Tanács nélkül ma szegényebbek lennénk a világ egyik legnagyszerűbb ifjúsági regényével. A Harry Potter és a bölcsek kövét „mindössze” 12-szer utasították el, mire az egyik kiadó látott benne fantáziát és vállalta a költségeket. A többi kiadó valószínűleg még most is forrhat a saját levében.
Innentől kezdve viszont már nem volt megállás, a regény még a megjelenés évében megkapta az Év Gyermekkönyve-díjat. 2000-ig évente jöttek az újabb kötetek, még ugyanebben az évben a Warner Bros. megvásárolta a filmes jogokat.
A Harry Potter sorozatot egyébként 65 nyelvre fordították le, és még mindig tartja kiemelkedő helyét a leggyorsabban eladott könyvek listáján. A kétezres évek elején gyakorlatilag az egész világ Harry Potter lázban égett, alig akadt olyan tizenéves, aki ne olvasta volna a történeteit.
Miután az utolsó Harry Potter könyv is polcokra került, Rowling nem hagyott fel az írással (bár addigra már annyi pénze lett, hogy az unokáinak sem kell majd dolgoznia). 2012-ben megjelent az Átmeneti üresedés című, felnőtteknek szóló regénye, mely sikeres lett ugyan, de egyáltalán nem indította el azt az őrületet, amit a Harry Potter könyvek produkáltak.
Ezután a bűnügyi regények műfajában próbálta ki magát, Cormoran Strike nyomozó kalandjai eddig négy kötetben jelentek meg. Ezeket kezdetben álnéven írta – valószínűleg ki akarta próbálni, hogy tényleg tud-e jó krimit írni, vagy csak a neve miatt fogják megvenni a könyveket. Nem maradt sokáig titok, hogy ki is írta valójában a regényeket, amik természetesen ezután robbantak be az olvasói köztudatba.
Ami biztos, hogy ha Rowling ma adná ki az első Harry Potter történetet, még most is hatalmas sikert aratna. Az én személyes véleményem szerint viszont messze nem lenne akkora sikere. A széria még pont jó időben, a ’90-es évek végén jelentkezett, amikor senki nem bambulta napi 2 órán keresztül a telefonját, és nem volt fontosabb kiposztolni, mit ettünk, annál, mint olvasni pár jó oldalt. Persze a számítógép és a tévé már akkor is viszonylag elterjedt volt, de a közösségi oldalak nem. 
Van ennek az egésznek egyébként egy nagyon erős mondanivalója. Emberek tizedannyi problémával, sokkal jobb helyzetben nem valósítják meg az álmaikat. Elképzelni sem tudom, hány jó ötlet maradt a fiókban csak azért, mert az író félt a kritikától, vagy mert lusta volt kitalálni a csattanót.
Számomra az ilyen történetek mindig adnak egy löketet: jobb, mint egy reggeli kávé 4 óra alvás után. Mert tényleg nagyon könnyű elsorvadni a szürke hétköznapokban, ha nem figyelsz oda. Úgyhogy inkább ne hagyd magad!
Fotó: Internet
