Gréta a nyaraláshoz pakolt éppen, amikor a kezébe került egy karácsonyi fotó, ami még Londonban készült, az utolsó együtt töltött karácsonyon. A fiók tele volt haszontalan, de kidobásra sosem ítélt dolgokkal, órákkal, amiknek a szíját rég ki kellett volna cserélni, töltőkkel, amik ki tudja már, milyen eszközhöz tartoztak, és leesett, soha vissza nem varrt gombokkal, de ott lapult ez a pár kép is, amit azután hívatott elő, hogy hazaértek.
A lányok szeme csillogott a képen, Kristóf vidáman nézte őket, ő pedig szerényen mosolygott, máskor se szeretett a fotókon mást mutatni, mint az életben. Akkor már volt benne némi sejtés, de az is lehet, hogy utólag csak belemagyarázza? Most azonban ez a kép olyan volt, mint egy szürreális festmény, amit meg kellett magyarázni, mert aki szemlélte, bizonyára nem értett belőle semmit. Vagy keveset.
A lányok nagyot nőttek, Miri azóta másodikos lett, és arra a legbüszkébb, hogy megtanult gyönyörűen olvasni és táncolni jár. Már bemutatója is volt. Kinguci hallgatagabb lett, de azért nem veszítette el a benne rejlő derűt. Mindketten egyre ritkábban emlegetik az apjukat, pedig Gréta minden kérdésükre válaszolt.
Azon a napon végérvényesen megváltozott minden. Szétesett egy család, és ment tovább az élet. Anyja bárhogy kérte, nem jelentette fel Sarah-t, se a férjét. Az ex-férjét. Nem akart bíróságra járni, különösen azért nem, mert attól a pillanattól kezdve Kristóf hetente öt e-mailben kért bocsánatot, és minden alkalommal közölte, hogy nem hagyja cserben őket anyagilag. Ez így is lett. A házra felvett hitelt is szépen törlesztette és a lányoknak is kérés nélkül utalta a tartásdíjat.
Gréta, bármilyen felfoghatatlan is volt barátai számára, nem gyűlölte őt. Nem akart vele beszélni már soha többet, de nem mondott róla rosszat, nem köpködte mások előtt. A lányoknak is elmagyarázta, hogy apjuk hozott egy döntést, és ezt el kell fogadniuk. Lemondott róluk, a teljes felügyelet az anyáé lett, és bizonygatta, hogy ameddig csak lehetősége van, küldi a pénzt. Cserébe olykor pár fotót kért, amit Gréta egy szó nélkül elküldött neki. A válást is nélküle mondták ki, ami hatalmas megkönnyebbülés jelentett az asszony számára. Tudta, hogy hazugság a betegsége, azt is sejtette, hogy orvos ismerőse állított ki igazolást arról, hogy éppen fertőző beteg abban az időbőpontban, és ezért hálás is volt neki. Legalább egyiküknek sem kellett szerepet játszania. Ami volt elmúlt, a jó ugyanúgy, ahogy a rossz is.
Kinguci időnként rosszat álmodott, és amikor felriadt, mindig azt sorolta, hogy nem akar repülőre szállni, így most nem is készültek messzire, csak Boglárra, ahol a nagynénjééknek volt egy cseppnyi nyaralója. Két hétig övék lesz, és azalatt a lányok annyit pancsolhatnak a Balatonban, amennyit csak bírnak. Ha minden jól megy, akkor augusztus 20-a után is lesz még egy hetük.
Gréta, ha nem gondolkodott, ha nem agyalt éjszakába nyúlóan az életükön, jól volt. Sokáig robot üzemmódban teljesített, de még az is jobb volt, mint az első napokban átsírt éjszakák. Azzal nyugtatta magát, hogy aminek meg kell történnie, az meg is történik, és nekik, amint látszik, az volt megírva, hogy hármasban maradjanak. Esze ágában sem volt ismerkedni, sem ereje, sem ideje nem lett volna egy kapcsolathoz. Épp elég volt neki, hogy a lányokat terelgesse, és apjuk helyett is teljesítsen. Már alig várta a balatoni nyugalmat, amely pár órán belül el is fogja árasztani. A kép azonban felkavarta a lelkében nyugvó állóvizet.
Hogy Kristóf hogyan él kint, keveset tudott, azt is Leventétől, hogy megmaradt a cégnél, és továbbra is Sarah-val van. Úgy látszott, valóban egymásra találtak, bár eleinte senki nem jósolt nekik pár hétnél többet. Hogy a gyerektémával hogy állnak, nem merte megkérdezni. Gréta anyja azonban nem volt ennyire nyugodt, és folyamatosan azért mérgelődött, mert szerinte senki nem lehet olyan jámbor hülye, hogy hagyja elmenni a férjét, és hagyja, hogy kis híján elrabolja a gyerekét, de még annak a nőnek se mond semmi cifrát. Hiába magyarázta neki, hogy a lelki béke néhanapján fontosabb, mint a kiabálás, anyja csak legyintett, és élhetetlennek nevezte. Lehet, hogy igaza is volt, de őt nem érdekelte.
A lányok érdekes módon karácsonykor se említették meg az apjukat, legalábbis hangosan nem, de Gréta megtalálta Miri Mikulásnak írt levelét, amelyben azt kérte, hogy jöjjön haza az apukája, és haljon meg Sarah. Hogy a Mikulás ehhez mit szólt, sose derült ki, de az bizonyos, hogy nem teljesítette a kívánságát, helyette könyveket és egy álomszép ruhát hozott, ami Kingucinak jobban tetszett, mint annak, aki kapta.
Gréta sírt egy sort, amikor elolvasta a girbegurba sorokat, de nem mondhatta, hogy sajnos, ebből nem lesz semmi, hiszen a levél nem neki szólt. Ő viszont nem szerette volna már soha többé, hogy köze legyen gyerekei apjához, de bízott benne, hogy egy idő múlva azért felveszi velük a kapcsolatot. Kristóf nem volt rossz ember, rossz apa sem. Befolyásolható és gyenge igen, de gonosz nem. Hogy hiányoztak neki a lányai, az kétségtelen, de előtte is ritkán találkoztak, így volt ideje hozzászokni a teljes kizárás érzéséről.
– Én gyűlölöm apát, de hiányzik! – szólalt meg ekkor mögötte Miri. Kis híján elejtette a fotót, de aztán mégsem. A kislány kimondta, amit mindannyian gondoltak. Gyűlölték, fájt nekik, de a szívük mélyén hiányzott nekik.
A sors azonban máshogyan rendezte a dolgokat, vagy inkább az emberek, akik döntéseiktől vezérelve megváltoztatnak más életeket. Jó vagy rossz irányba, ahogy éppen tőlük telik…
Kép forrása: Pinterest
