Egy-egy anyai mondat képes beleégni a lelkünkbe, évtizedekig meghatározhatnak bennünket, mert egy gyerek nem tud különbséget tenni az indulattól fűtött pillanatok és annak valós értéke között. Jöjjön pár, amely döbbenetes, pusztító és fájdalmas:
- Csalódást okoztál
Talán ez az egyik legfájóbb. A gyerek azt érzi, értéke cselekedeteihez van kötve, nem szerethető önmagáért, és csak akkor szeretik, ha hibátlan.
- Bezzeg a nővéred, húgod, bátyád…
A testvérekkel való összehasonlítás évekre elültetheti a megfelelési kényszer magját, nem beszélve arról a félelemről, amely meggátol valakit abban, hogy belefogjon valami újba, hiszen úgyse lesz annyira jó, mint a testvére. Különösen pusztító ez a mondat, ha azonos nemű testvéreket hasonlítanak össze az anyák.
- Miért nem tudsz egy kicsit normális lenni?
A gyerek ezt úgy fordítja le, hogy vele baj van. Nem a viselkedésével, hanem a személyével, hiszen kilóg a sorból, mindig gondot okoz, így nem szerethető.
- Elegem van belőled!
Ez a kifejezés annyit jelent egy gyerek számára, hogy ő teher, nem kell senkinek, mert folytonos problémákat generál a léte.
- Meglátod, senkinek se kellesz majd, mert nem vagy elég: alkalmazkodó, csendes, szorgalmas, okos, szép, sovány és sorolhatnánk…
Felnőttként ez az önbizalomhiányos párkapcsolat gyökere lesz. Innen indul ki a szeretetkoldulás, a félelem a magánytól, attól, hogy bármit is teszünk, mindig lesz nálunk jobb, szebb, értékesebb…
- Mennyi mindent tettem érted, és te így hálálod meg?
Ez abszolút zsarolás és fenyegetés. Ilyenkor az anya kimondja, hogy elvárja a viszonzást, a függőséget, és azt akarja, hogy gyereke csak őt lássa tökéletesnek, ő legyen az Isten a szemében.
- Olyan vagy, mint az apád!
Ha negatív felhanggal hangzik el, akkor egyértelmű, hogy a gyerek elutasítottnak, rossznak, hazugnak érzi magát, hiszen ezt hallotta eddig az apjáról, és még lehet lusta, élhetetlen, teszetosza, egyszóval minden, ami rossz. Ez elülteti benne a dacot és a kétségbeesést, mert nem akar olyan lenni, aki helytelenül viselkedik. Vagy épp az ellenkezőjét váltja ki, ugyanis dacból a másik fél pártjára állhat.
- Nem lesz belőled semmi. Nincs benned kitartás, szorgalom!
Ez a mondat azt sugallja, hogy az anya megvan győződve arról, hogy gyereke lúzer, és nem is akarja másnak hinni.
Mindezek mellett természetesen bántásban is jók vagyunk, mi magyarok. Különösen sokszor mondjuk még ezeket:
- Ne sírj, ettől nem lesz jobb!
- Nem fáj az annyira, hagyd abba! Katonadolog, elmúlik!
- Ha te nem lennél, minden könnyebb lenne.
- Ne légy már ennyire kényes!
- Ezt most miattad rontottam el!
- Más gyerek bezzeg örülne még ennyinek is!
- Nem kell ez a dráma!
Mind hétköznapi, közönyösnek tűnő mondat, de hatalmas sebességgel vágnak bele a gyerek önértékelésébe.
Vajon miért mondják ezeket az anyák, ha szeretik a gyerekeiket?
Elsősorban azért, mert nincsenek érzelmi mintáik, és velük is így beszéltek, netán túlterheltek, egyedül viszik a terheket… És amikor már kicsúsznak, nem lehet őket visszaszívni. A gyerekkor érzelmi mondatai felnőttként is bennünk visszhangoznak, nem véletlenül emlékeznek rá azok pontosan, akik terápiába járnak. Akik meg nem, azok sebként hordozzák magukban. A romboló mondatok hatása átírható, oldható, és új mondatokkal gyógyítható. Sok anya később sírva kér bocsánatot, mert rájön, mit is mondott. Megérti, miféle károkat okozott. Sohan viszont soha.
Az anyai szeretet nem tökéletes. Hibás, sebzett, fáradt. Szavaik súlya is súly, és nem szabad kiejteni, őket mert tátongó űr marad utánuk. Talán itt kezdődik a gyógyulás: fel kell ismerni, hogy ezek sajnos nemcsak egy-egy mondatok, hanem életre szóló negatív üzenetek. Ám ezen változtathatunk, nem kell a mintát követnünk, és gyerekeink lelke nem törik majd össze.
Kedves Olvasók, kommentben írják meg bátran, mely mondatok okozták életükben a legnagyobb keserűséget! Ez is lehet az öngyógyítás első lépése…
Kép forrása: Pinterest
