Maxi döbbenten figyelte az idegent, aki kisétált Evelin lakásából, és úgy tett, mintha épp csak látogatóban lett volna nála. Ismerte felületesen a figurát, biztosan nem kávézni ment. Beszélni akart a nővel, ahogy mindenki a családban, aki tiltakozott az ellen, hogy Dániel papa feleségül vegye. Szeretőnek csak-csak, ezt még ő is belátta, hiszen gyönyörű volt, de hogy egy vén trotty felesége legyen, azt nem hagyhatta. Abban is volt némi igazság, hogy a nagyapja nem nézett ki vénségnek, de akkor is elmúlt nyolcvan, és nem mondhatta rá, hogy ereje teljében van. Ahhoz persze remekül értett, hogy bosszantsa a családot. Élvezetből. Mert megtehette. Maxi sose állt közel hozzá, de nem gyűlölte, inkább átnézett rajta. Gyerekkorában egyszer-egyszer elmentek horgászni, de ő nem bírt megülni a fenekén, ezért minden alkalommal veszekedett vele és megígérte, hogy soha többé nem viszi magával. Ezt be is tartotta. Később se sokat foglalkozott vele, nem az a fajta ember volt, akit különösebben érdekeltek volna az unokái.
Kilépett a sarok takarásából, és a nő ajtajánál már-már megnyomta a csengőt, amikor észrevette, hogy résnyire nyitva maradt. Kopogott, várt, majd belépett.
– Evelin! Ne ijedjen meg, Maxi vagyok! Beszélnem kell magával!
Válasz nem érkezett, de azonnal meglátta a nappali ajtaja előtt fekvő testet. Egy pillanatig azon gondolkodott, szívódjon-e fel, mintha ott se lett volna, de inkább hívta a mentőket. Nem volt rossz ember, inkább csak gyenge és felelőtlen. Vagy éretlen, ahogy ezt anyja szebben megfogalmazta. Látta a lövést a nőn, de nem mert hozzáérni, még akkor sem, amikor a telefont túlsó végén erőteljesebben kérte egy férfihang, hogy hajoljon le, és fogja meg a pulzusát. Esze ágában sem volt nyomot hagyni, különben is halottnak látszott a nő. Elég nagy vértócsa keletkezett mellette, és hasán látszott a golyó nyoma.
A mentő perceken belül megérkezett, ami csak azért nem volt csoda, mert tudta, kit kell riasztania ahhoz, hogy történjen valami.
– Lőtt seb! – kiáltotta az érkező orvos. – Hívd a rendőrséget, én addig ellátom! Még él!
Maxi megdöbbent, és nem tudta, hogy elillanjon-e vagy maradjon, de kíváncsisága legyőzte idegességét.
– Gyerünk! Vigyük amilyen gyorsan lehet! – szólt a másik, miközben valaki telefonált, és a folyosón is megjelentek az első bámészkodó szomszédok, akik gyorsan visszavonulót fújtak, amikor meglátták, ki is az áldozat. Többen ismerték a házban Istvánt, és nem kedvelték túlságosan. Belekeveredni meg senki nem akart, még szórakozásból sem, ahogy a sarokban lakó Jusztina, akinek életében már nem történt semmi, ezért ilyesféle izgalmak nagyon feldobták a hangulatát.
Maxi oda se mert nézni, amikor végül a hordágyra tették, de ekkor valaki megérintette a vállát.
– Maga találta meg? – kérdezte egy gyűrött arcú, cseppet sem barátságos férfi.
– Mi köze hozzá? – felelte arrogánsan, mire a másik felmutatta az igazolványát.
– Én, de nem vagyok tőle boldog! – bólintott végül.
– Feltennék pár kérdést, csak álljunk félre, hogy a mentőorvos tudjon dolgozni!
– Parancsoljon, de sietnem kell, vár az apám, és be kell számolnom neki a történtekről!
A nyomozó meghökkenve húzta fel a szemöldökét.
– Miért? Nem árulkodó kisgyerek maga, nem?
– Nem, de a nő apám szeretője. Meg a nagyapám menyasszonya – itt Maxiból kibuggyant a helyzethez nem illő nevetés. Érezte és tudta, hogy nem kellene, de a helyzet groteszksége, ahogy elmondta, nevetésre késztette.
– Micsoda? Maga viccel? – döbbent meg másodjára is a nyomozó. – Szórakozik? Ivott?
– Dehogy! Egyik sem. Csak végre kimondom az igazat, amit a családomban nem szokás!
Evelint ekkor tolták ki a mentőautóhozhöz, és Maxi látta, hogy a takaró alól kilógó keze megmozdul. Szóval valóban életben van, nem hazudott az orvos. Vajon kinek állt érdekében lelövetni? Miért nem akarhatta, hogy ez a nő Dániel papa neje legyen? Talán az apja csalódott benne és félt, hogy ellenfele lesz és kisemmizi? Vagy a papa bolondult meg, és gyűlölte azért, mert a fiával hempergett? Egyik se tűnt értelmes válasznak.
Esetleg ő lehetett volna megbízó, ha lett volna benne annyi gonoszság, hogy ilyesmire béreljen fel valakit. De nem tette. Egyetlen ember jöhetett még számításba. Milla! Elvégre ő sem járt volna jól, ha Evelin bekerül a családba…Ezt a gondolatot azonnal elhessegette. Ám hirtelen eszébe jutott még valaki. A boszorkány, a szipirtyó, akit senki nem látott vagy húsz éve. De élt. Valahol Hollandiában vagy Dániában, sose mondta meg senki. A nevét nem ejtette ki a családban egyetlen személy sem, mert tilos volt. Az Arany Griff Voldemortja, Anasztázia. Ilyen névvel akár hercegnő is lehetett volna, de csak gazdag szépasszony volt, aki hetvenévesen épp egy negyvenes férfival élt együtt. A papa húga, a fekete bárány.
Maxi elképedt. A nagypapi húgocskája képes lett volna megöletni? Biztos volt benne, hogy igen, mert bár nevét fröcsögve ejtették ki, ha nagyon muszáj volt, azzal mégis tisztában volt, hogy az asszony okos, ravasz és pénzéhes. Lám, a fogaskerekek beindultak azzal, hogy a papa kórházba került, de az esküvő ötlete még fel is gyorsította a szerkezetet. Pénz és pénz, ahogy mindig mindenkor. Lehajtotta a fejét, el elgondolkodott. Vajon ki a tégla a családban, aki elárulta Anasztázia néninek, hogy mi zajlik náluk?
Ekkor megcsörrent a telefonja.
– Maxi, drágám, gyerek haza, akárhol is vagy, mert vendégeink vannak! Kerítsd elő a nővéred, mert nem érem el!
– Anya, most nem… – kezdte volna, de anyja nem hagyta folytatni.
– De! És azonnal. Ne keress kifogásokat! Millát is hozd, bárhol is van! – hangzott a kemény utasítás.
A fiú egy pillanatig el se hitte, hogy anyját hallja, akitől nem szokta meg, hogy ilyen határozottan parancsolgasson. A mi családunkban senki nem az, akinek mutatja magát, gondolta, és el is indult volna azonnal, ha a nyomozó meg nem állítja, és nem int neki, hogy ne olyan hevesen, hiszen nem mondott el szinte semmit. Leszámítva a szeretőséget és a menyassszonyságot. Mindkét tény meglepte, de látott már elég furcsaságot, hogy ne azon lovagoljon tovább. Maxi viszont sehogyan se tetszett neki. Túl nyílt, túl őszinte, ez gyanús, gondolta, és nem hagyhatja, hogy felszívódjon.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
