A férfi hosszan bámult utána. Már eldöntötte, megszerzi, ahogy az egész kócerájt, amit a vén szipirtyó akart magának, pedig már volt elég pénze. Azonnal megérezte, hogy a lány szomorkás, minden bizonnyal önbizalomhiányos is. Ki ne lenne egy ilyen családban? Ezért a szobájába érve eltökélten huppant le a kanapéra, és azonnal egy virágboltot keresett, ahonnét egy tucat vörös rózsát rendelt. Azt kérte, névjegy ne legyen hozzá, hadd maradjon titokban, és Milla nevét adta meg célszemélynek. És ez csak a kezdet, dörzsölte össze a kezét elégedetten. Az ilyen kis nők pár csokor után azonnal férjhez akarnak menni hozzá, különösen azok, akik ennyire szeretnének kiszabadulni az otthon fogságából. Elvigyorodott, és lazán eldőlt a puha bársonyon. Nem sokáig bámulhatta a plafont, mert minden jelzés nélkül berontott az öregasszony, aki a család eszének és akaratának tartotta magát.
– Mit heversz itt? – rivallt rá. – Miért nem a feladatoddal törődsz?
– Jaj, drágám, azzal törődöm, csak épp elméláztam, hogy milyen lenne itt élni – felelte kedvesen, de Anasztázia egy legyintéssel beléfojtotta a szót.
– Felejtsd el! Csak vedd le a lábáról az unokám és vigyük magunkkal, hogy odakint mellettem legyen, és akkor mehetsz utadra.
– Mondd, miért nem te beszéled rá?
Az asszony úgy nézett rá, mint egy idiótára. Hátra simította a füle mögül kikandikáló tincset, és megrázta a fejét.
– Ismerned kellene őt ahhoz, hogy ne kérdezz ostobaságot. Ez a kislány túl önálló és akaratos. Nem kedvel engem, esze ágában sincs nekem dolgozni vagy elárulni a nagyapját. De te majd ráveszed, és akkor soha többé nem kell attól félned, hogy börtönbe záratlak.
– Köszönöm a kedvességed! – hangzott a gúnyos válasz. – És mi lesz akkor, ha netán beleszeretek?
Anasztázia felnevetett. Élesen és gúnyosan.
– Ettől nem tartok. Az olyanok, mint te, nem ismerik a szerelmet. Szóval, ne próbálkozz ilyesmivel. Ha megpróbálnál kijátszani, tudni fogok róla, és máris hívom a nyomozót, hogy némi bizonyítékkal szolgáljak neki rólad. Így is szemmel tart, csak nincs semmi a kezében.
– Jól van, nem kell fenyegetned! Szeretem az ilyen játékokat, biztos lehetsz benne, hogy a lány belém fog habarodni. Nem ő lesz az első.
*
A kórház folyosóján egy délceg férfi álldogált, amikor Dániel kilépett az ajtón, biccentett neki.
– Mehetünk! – közölte a beteg határozottan. Hangjában annyi keménység és erő volt, hogy elég lett volna két embernek is.
– Biztosan? És az orvosok?
– Teszek rájuk, csak a pénzemet akarják, miközben begyógyszereznek! Mi újság Evelin ügyében?
– Semmi, uram. Alkalmatlan itt mindenki! Egy azonban bizonyos, azon az éjszakán a fia és az unokája is nála járt.
– Gondolod, hogy közük van hozzá?
– Nem hinném, bár ki tudja. A fia bolondult érte, Maximilian pedig még gyerek, képtelen lett volna megölni.
– Én azért ebben nem lennék biztos. Tudom, hogy az a fiú gyengének tűnik, de nem az. Vagy gonosz. Kiskorában se szívleltem. Megjátssza magát. Előbb-utóbb bajt hoz ránk…
A magas, szálegyenes férfi bólogatott. Jól fizető állásában nem sokszor mondott nemet, most se volt szándékában.
– Van egy rossz hírem is, uram! – nyögte ki pár másodperc hallgatás után, amikor Dániel gyors léptekkel elindult a kijárat felé.
– Halljam! Úgy mondod, mint aki azt akarja bejelenteni, hogy holnap eljön az Antikrisztus.
– Hát…Ha ő nem is, de a testvére megérkezett.
– Micsoda? Anasztázia idetolta a képét? Tényleg biztos volt benne, hogy elpatkolok. Dögszagra gyűlnek a keselyűk… – Az idős férfi még jobban kihúzta magát, mintegy jelezve, hogy remekül van, de ez nem volt igaz. Szédült és a kedve sem volt fényes.
– Igen…Hozott magával valakit, akiről nem tudtam eldönteni, hogy rokona-e vagy netán…
– A szeretője? Az is kitelik tőle, mert bolond. Legalább fiatal?
– Az unokája lehetne.
Dániel nevetése köhögésbe torkollott. Szóval megint a régi nóta. A húga nem akar megöregedni, ez nyilvánvaló. Ki akar? Ő azonban nem ítélkezhet, mert majdnem ugyanígy gondolkodik, csak neki nem volt szerencséje a választottjával. Nem, nem engedheti meg magának, hogy az az idegen elvegye a birodalmát, ahogy a fia se teheti. Egyik se tett érte sokat, így a halála pillanatáig nem fogja kiengedni a markából. A sztrók lehet, hogy jelzés volt neki a sorstól, ám ő nem fogadja el az ilyesmit. Neki ne jelezgessen, hiszen nem erősebb nála.
– No, akkor ideje betoppannom a fiamékhoz, hadd érezzék, hogy életben vagyok és nem tudnak elpusztítani! – hördült fel. – Hova a francba parkoltál? Messzebb nem volt hely? Ez egy kórház, nem kellett volna a világ végén megállnod, elvégre azért fizetek egy vagyont, hogy minden úgy legyen, ahogy nekem jó.
– Tudom, de amikor érkeztem, tele volt a parkoló egy fekete konvojjal. Legalább hat autó állt itt, és mindben ültek vagy hárman.
– Á, akkor a vajda is tiszteletét teszi. – Az öreg elvigyorodott és beszállt. Nézte, ahogy kifarolnak, majd elindulnak a villába, amely tele van olyanokkal, akik egész életében rajta élősködtek. Az isten verje meg az ilyen léhűtő családot, gondolta. De majd ő megmutatja nekik, hogy ki az úr a házban.
Folytatjuk…
