Vannak életek, amelyek nem válnak azokévá, akik kapják. Howard Dully tizenkét éves volt, amikor egy fémes hang megszüntette a koponyájában mindazt, ami emberré tette. Lobotómia volt a neve annak a „csodának”, amelyet a kor orvosai gyógyításnak hittek.
Howard nem volt beteg, csak egy gyerek volt, akit nem szeretett a mostohaanyja, mert nem tudott megfelelni az elvárásainak. Olykor túl hangos volt, máskor túl zárkózott, ahogy minden kisfiú az ő korában. A nő, aki gyűlölte őt, megkereste az önjelölt megváltót, aki nem volt más, mint Dr. Walter Freeman, és átadta neki gyógyításra. A fiú apja, aki nem volt tisztában az eljárás mibenlétével, beleegyezett. Az orvos, aki addigra már több ezer lobotómiát hajtott végre, jégcsákányával néhány másodperc alatt elvágta kapcsolatát az élete és a személyisége között azáltal, hogy tönkretette az agyi idegpályákat a fiú fejében. Tudnunk kell, hogy gyakran ijesztő körülmények között „dolgozott”, például egy buszon utazva egyik betegről a másikra térten operált. A műtét után Howard csendesebb lett, nem ellenkezett. Nem volt többé önmaga. Az orvos és a mostoha megkönnyebbülten látta, hogy „javulni” kezd.
Ő nem pszichiátriai eset volt, hanem egy fiúcska, aki csak engedetlen és érzéketlen volt családja szerint.
Sokakkal ellentétben túlélte a beavatkozást, de évtizedekig nem tudta, mi történt vele. Nem emlékezett semmire, csak valahol a szíve mélyén sejtette, hogy valami hiányzik belőle. Hol nevelőotthonokban tengődött, hol hajlaktalan lett, de a börtönt is megjárta, ahogy az alkoholizmus poklát is. Az orvos, aki elvette tőle az életét, rég meghalt, és egyesek hősként, mások szörnyetegként emlegették. Egy nap azonban felnőttként rátalált egy orvosi jegyzőkönyvre, amelyben tárgyilagosan rögzítették, hogy a rajta végrehajtott műtét sikeres volt. A siker annyit jelentett, elnémítottak egy gyereket, mert túl élénk volt és nem tudott alkalmazkodni.
Howard évekkel később, a kétezres évek közepén megírta történetét, amelyben nem vádaskodott, hanem vissza akart kapni valamit abból, amit elvettek tőle. Egy hangot, amit jégcsákánnyal elnémítottak benne.
Howard Dully 2025 februárjában hunyt el. Története arra emlékeztet bennünket, hogy az ember sose lehet kísérleti alany, hogy a gonoszsággal nehéz szembeszállni, de nem lehetetlen. A csend pedig nem a gyógyulás jele, hanem a halálé. A lélek haláláé.
Sajnos, nem is olyan régen az emberiség egy része még elhitte, hogy a véleménynyilvánítás káros, és hogy az, aki nem tűri el a verést, a bántást, az hisztérikus, aki pedig nem akar beállni a sorba, annak bűnhődnie kell.
Kép forrása: Pinterest
Kép forrása: BBC
