A történet előző részét itt olvashatod
– A piros vagy a fekete ruha legyen?
– A piros, mert szexi és dögös. Várj, inkább a fekete mert az komoly. És végezetül egyik sem, mert mindkettő dögunalmas – nevetett vissza rám.
– Igazán nagy segítség vagy – feleltem durcásan.
– Ilyenek az igaz barátnők nem? – kacsintott egyet és már suhant is a gardróbom felé. – Nézzük, mit rejtegetsz ebben a hatalmas szekrényben!
– Olyan nehéz az első randira felöltözni, nem hogy a kétszáznegyvenegyedik találkozóra – csattantam fel és inkább megadóan belezuhantam a kényelmes fotelembe.
– Ugyan már, Dávidot ismered, úgy vonzódtok egymáshoz, mint a mágnes pozitív és negatív oldala. Szét sem lehet majd robbantani titeket.
– Ne gúnyolódj, halálosan izgulok!
– Akkor mi az a rejtegetett vigyorgás az arcodon?
Összenevettünk. Tényleg ilyen a legjobb barátnő.
– Szerintem ezt kellene felvenned.
Elém rak egy öt éve nem hordott kis nyári ruhát. Súlyos csendben nézem az anyagot, rózsaszín alapon apró kis virágminta testet követő szabással, abból az időből. Eltettem emlékbe, aztán szépen lassan el is felejtkeztem róla.
– Ez túl gyerekes, egész biztosan nem veszem fel – hördültem fel kínomban.
– Azért csak próbáld meg a kedvemért – erősködött.
Ugyan mit szól majd Dávid, ha meglátja ezt a ruhát rajtam? Túl érzelgősnek tartja majd az ilyet ennyi idős fejjel? Vagy benne is tengernyi érzelem hullámzik keresztül majd, ha meglátja? Esetleg ez a férfiaknak nem is számít? Észre sem fogja venni?
Felpróbáltam. A tükörben időtörés. Ugyanaz a ruha, teljesen más az ember. Az eltelt évek nyomot hagytak az arcomon és a lelkemben. Jogom van-e a tiszta, őszinte szerelemre? Jár az nekem egyáltalán? Itt-ott szarkalábak. Egy dolog nem változott, a lázas csillogás a szememben, mikor rá gondolok. A reményt elkerülte a történések vaskeze, még nem zúzta porrá, ott pislákol legbelül.
– Elképesztően nézel ki – rángatott ki a mélázásból barátnőm szavai.
– Tényleg jó lesz ez a ruha – válaszoltam.
A sminket már egyedül készítem. Az a fránya tusvonal sehogy sem akar szép ívben hajlani a kezem alatt, folyamatosan dacol velem. Hagyom is, inkább természetes smink mellett döntök. Kevés alapozó, szempillaspirál, ajakbalzsam és az izgalom piros csókja az arcomon. A legszebb smink.
A jól bejáratott kávézóhelyemen találkozunk. Történeketek garmada köt ide, mégis most egészen más arcát nyújtja a hely. Eddig fel sem tűnt, hogyan keveredik a kávé markáns illata a cukros sütemények édességével a levegőben, milyen komótosan morajlik a beszélgetések zöngéi, mennyire stabil a bútorok tömör eleganciája. Érzékek káosza.
Beljebb lépek és lelassul az idő. Hallom, ahogy a szívem veri az ütemet. Becsukom a szemem az ájulás kerülget finoman, mint ahogy a macska köröz az ember lába körül. Mély levegőt veszek és akkor megérzem azt a bizonyos illatot. Összekoccannak a térdeim. Kinyitom a szemem, ott áll előttem.
Csibészes mosoly, végtelen lazaság, őrület sárm. Teljesen elvesztem.
Az idő újra meglódul, kellemesen ismerős mély hang üti meg a fülemet:
– Hiányoztál…
Folytatjuk…
fotó: Pinterest
