Az történet előző részeit itt olvashatod
Olyan vagy akár a fák lombja között bujkáló napfény, hol előbukkansz és beragyogod az ember arcát, hol pedig sötétbe vonod a világot. Elbűvölöd az embert. Te vagy a fényes nap, aki körül kisbolygóként keringek. Ha túl közel érek hozzád, megégetsz. Egész pontosan tudod, mit kell és mikor kell mondani, markodban tartod a lelkem. Ez a lélek mégis ficereg, feszíti a hullámvasút. Elég tapasztalt vagyok már ahhoz, hogy tudjam egy normális párkapcsolat nem így működik. Ez egy olyan kapcsolódás, ami idős korban is facsarni fog egyet a szívemen, ha eszembe jut, de stabil életet nem lehet rá építeni.
A napokban elhívott az egyik kedves srác a futóklubból randizni. Régóta próbál közeledni hozzám, elfogadta, hogy eddig a baráti hangvételnél nem volt több közöttünk. Most mégis igent mondtam neki. Tudom, hogy mellette biztonságban leszek, támogatni fog és vigyázni rám. A rettenetes nagy kilengések és érzelmi viharok nem lesznek a mindennapjaink része, ahogy a kiszámíthatatlanság és a játszmázások sem.
A te titkod az arányokon múlt. A sok rossz mellett az a csekélyke kis jó olyan őrületes kontrasztot húzott fel, hogy a húsz százalék megette a nyolcvanat. Igazi „héja-nász az avaron” volt. Vérző szárnyakkal, egymás húsát tépve „szerettük” a másikat.
Keserűen forgatom a szavakat a számban. Vége. Csak halkan mondom ki magam elé, szinte suttogva.
Kezdődik valami új.
Mindenkitől kell és lehet is tanulni. Tőled főként az önszeretetet, önismeretet lehetett. A saját határaim felállítását, az igényeim felismerését kaptam útravalóként.
Ha diagnosztizálni kellene a személyiséged azt mondanák nárcisztikus vagy, egy mérgező ember. Én mégis láttam benned a magára hagyott gyermeket, aki kétségbe van esve. Egy falat állítottál fel köré, ami mögé nem lehetett beférkőzni, csak néha belesni a réseken. De ezek a rések olyan keskenyek voltak, hogy nem fért be a kezem, hogy megsimogassam a fejét, bátorítsam, szeressem. Akárhányszor próbáltam bejutni ezeken a repedéseken, mindig megsérültem. Mégis szerettem azt a kisfiút is. Meg akartam váltani a börtönbe rekedéstől, hiába.
Az én világom rólad szólt, kiszorítottam magam belőle. Te pedig uralkodtál.
Készülődök. Furcsán nyugalomban. Nincs feszültség a levegőben, remegés a gyomorban, görcs az izmokban. Bizonyosság van csupán, jó lesz, nem kell félni.
Tanított a veled töltött idő, még ha elég szigorú tanár is volt, kemény leckékkel. Megírtam az összes házi feladatot is. Szorgalomból ötös.
Már harag nélkül gondolok rád.
Egyetlen dolgot őrzök meg belőled, az illatodat.
Vége
fotó: Pinterest
