Cérnalábú zápor
Hull a zápor,
nyári zápor.
Hull az égből,
hull a fákról.
Cérnalábú gyors eső,
gyerekeket kergető.
Itt terem,
ott terem,
fut a faleveleken,
háztetőkön
tereken,
a réten, a járdán,
szürke csacsi hátán…
Cérnalábán fut, fut, fut,
el sem éred a kaput:
utánad fut
bőrig ázol.
Jól megtréfált ez a zápor!
(Osvát Erzsébet)
Az eső illatából parfümöt kellene csinálni. Benne van minden, ami fontos: a föld, az ég és maga az ember. Van a levegőben valami ősi és megmagyarázhatatlanul izgalmas, amikor hosszú várakozás után megérkezik az eső. Már, ahogy lefelé, száguld vagy libeg a légben… A cseppekben benne van a változás ígérete. Az az illat, amit maga után hagy egy üde zápor, nem csupán fizikai jelenség, inkább egy emlék, egy halk zene és egy érzés elegye, amelyben a természet játszik kedvenc felhőhangszerén.
Az eső illata a petrichor, így hívják tudományosan. A száraz föld és a növények illóolajainak keveréke hozza létre. Akkor keletkezik, amikor az első cseppek találkoznak a föld porával. A szavak nem adják vissza, de ha lehunyjuk a szemünket és hagyjuk, hogy bőrünk alá kússzon az érzés, hogy egyek vagyunk a világgal. Az eső illata maga a megtisztulás és az újrakezdés. Mintha a föld nagy levegőt venne, és kortyolna egyet hosszú szomjazás után.
Amikor az eső megérkezik, a cseppek ráülnek a levelekre, fűszálakra, elhalkul a világ és új élet keletkezik azonmód. A levelek megnőnek, meghajolnak, majd újra felegyenesednek, és új erő költözik beléjük. A kiszáradt ágak ismét megtelnek lüktető nedvességgel, a talaj puha lesz és befogadó. A természet felhangosítja önmagát, zizegnek a fák, távolban mennydörgés morajlik, és mindez egy szépséges dallam része.
Az eső nem kérdezi meg, hogy jöhet-e, csak jön. De mindent megérint és illékonyan lefest. Az ablak mögött ülve nézni csodálatos érzés, ahogy elmossa az út porát, a napok zaját, a nyugtalanságot és a fáradtságot. Mintha egy régi barát látogatna meg bennünket, akivel szavak nélkül is értjük a múltat.
A városban az eső más. Ott is megvan az illata, de hordoz magában egy csipetnyi benzint, betont és a régmúlt nyarakat. Megtalálja az utat a repedésekbe, megpihen az ablakpárkányok sarkában, és ha nagyon figyelünk, hallani fogjuk, amint ősi békével tölti be az elménk. Mintha egy csöndes mezőn feküdnénk és várnánk, hogy megjelenjenek a csillagok.
Az eső arra emlékeztet bennünket, hogy minden mindennel kapcsolatban van, és ha szerencsénk van, nemcsak a járdát mossa tisztára, hanem a bennünk lerakódó szennyet is. Néha engedjük meg, hogy átjárjon bennünket, és ne féljünk, ha bőrünkig hatolnak a tolakodó kis cseppek.