Emese úgy rohant délután Marához, mintha az élete múlt volna rajta. Tudta, hogy nincs még teljesen jól, de nem bánta. Az osztálytalálkozóig volt még elég idő, hogy felépüljön, vagy sem. Csinos műanyaghordozóba, ami nem a szokványos bolti gagyi volt, tarhonyás húst tett és egy másikba meg krémest, ami barátnője kedvence. Mindkettőt meghintette begónialevéllel, amit alaposan összemorzsolt. A húsba könnyű volt belekeverni, a krémes azonban nagyobb feladatnak bizonyult. De ha már a vadgesztenyével megbirkózott, ez se okozhatott neki komoly problémát. Utána olvasott a neten, ezért képben volt, és tudta, hogy nem okoz velük nagy bajt, de akkorát mindenképp, hogy barátnője napokig pocsékul legyen.
Nem, tényleg semmi szükség nem volt arra, hogy annyi évvel az érettségi után találkozzon Gáborral. Az a fiú egy link alak, akivel nem lett volna boldog. Nem becsülte őt, és szemrebbenés nélkül elhagyta, még magyarázatot se kért tőle. Az ilyenektől menekülni kell, még akkor is, ha egy szerelmes szív nem látja be. Ám erre vannak a barátok. Ő csak meg akarta kímélni az újabb szívfájdalomtól. Egy kis gyomorgörcs, gyengeség, hányás még nem a világvége, és ha nem találkoznak nem is lesz ez a pár nap se. Úgy tudta egy ismerősétől, hogy a srác alig egy hétig marad, legalábbis ezt mondta az anyjának, aki szétkürtölte a lakótelepen. A világ pletyka terén nem változott, vagy csak még éltek olyanok, akiket kizárólag az éltetett, hogy úton-útfélen a saját dolgaikat meséljék.
Kicsit szégyellte magát, amiért beleavatkozik Mara dolgába, de mivel jót akart neki, biztosan nem fog rá haragudni, ha majd elmondja. Ha elmondja… Az is lehet, hogy az ő titka marad, ahogy minden más, amit megőrzött eddig is.
Emese a napokban látta a srácot. Alig változott. Csak érettebb és testesebb lett, de ez nagyon jól állt neki. Épp az utcájukba kanyarodott volna be a kocsijával, amikor megpillantotta őt és az édesanyját. Egy ismeretlennel beszélgettek, és a fiú, azaz már férfi hangosan nevetett. Mind a harminckét foga látszott, úgy ragyogott, mint a fogpasztareklám. Boldognak tűnt. Ezt a látványt biztosan nem viselte volna jól a barátnője. Leparkolt, és úgy osont el mellettük, hogy még véletlenül se vegyék észre.
Megállapította, hogy nagyon jóképű maradt. Olyan filmsztárszerű, amilyen kevés van a hazai kínálatban. Egy gramm felesleg se volt rajta, és a ruházatán is látszott, hogy drága helyről származik. Ha annak idején előbb jut el addig, hogy felhívja magára a figyelmet, az is lehet, hogy most ő se itt élne, és végtelenül elegánsan, bézs nadrágkosztümben sétálgatna a licspocsos utcán, de csak azért, hogy mások lássák és irigykedjenek. Akkoriban azonban gyenge és gyáva volt. Pedig nincs az a fiú, akit ne lehetne levenni a lábáról egy jó szex ígéretével. Számtalanszor sikerült neki is, csak Gábornál nem lépett, mert szerette Marát. Önmagát viszont még nem eléggé. Most viszont megfordult a helyzet.
Felcaplatott a beteghez, és legszebb mosolyával becsengetett. Mara fia jött ajtót nyitni, aki elmormogott egy csókolomot, és máris eltűnt a szobájában.
– Hogy van az én vírus hordozóm? – lépett be a nappaliba, amelynek kanapéján feküdt Mara.
Sápadt és vértelen volt az arca, főként a szája. Úgy látszott, alaposan megszenvedte az éjszakát. Már-már lelkifurdalása támadt, de akkor eszébe jutott, hogy a cél szentesíti az eszközt, és ő a jó cél érdekében tette beteggé. Kis róka-móka nem a világ. Úgy döntött, csak a húst adja neki oda, mert a krémes lehet, hogy túlzás lett volna. Gyenge lehet a szervezete, ha az a kis vadgesztenye ily módon le tudta rombolni.
– Pocsékul! – hangzott a válasz. – Ki a fene gondolta, hogy így benyelek valamit?
– No, látod, ez égi jel volt, hogy pihenned kell – nevetett fel Emese, és letette a szatyrot a mellett lévő kis asztalra. – Tudtál ma valamit enni? – Ekkor tévedt tekintete a húsleves maradékára, amin meg is lepődött. Mara menten rájött, mi foglalkoztatja.
– Feri meglátogatott. Nagyon rámenős…
– Azt látom! Mi a fenéért nem érti meg, hogy nem vagy jól?
– Ne bántsd, kedves akart lenni. Az ofő rákos, szeretnénk mindannyiannyian elköszönni tőle. Ezért keres meg mindenkit egyesével.
– De naiv vagy te, kislány! Ő csak rád hajt! Ne mondd nekem, hogy különben hozott volna levest. – Emese fintorogva szagolt bele a tányérba. – Ez valami kifőzdei szar?
– Nem, éjjel vágta a tyúkot és négy órán át főzte biorépával! – gúnyolódott a lány. – Szerintem szép, hogy eljött, pedig hihette volna, hogy részeg vagyok, nem igaz? – Mara hosszan barátnője arcába bámult.
Emese nem jött zavarba, úgy érezte, össze-vissza beszél, ami betudható volt a rosszullétének.
– Akkor most nem is tudsz enni a tarhonyás húsomból? Nem hiszem el, hogy az kis nyomorult megelőzött!
– Tényleg nem. Ne haragudj. Majd később. Vagy megeszi Mirkó, nem fogjuk kidobni!
– Eszedbe ne jusson neki adni. Én neked csináltam, a tied. Evett ő az apjánál! Megértetted? – hördült fel a barátnő. – Így van az, ha jót akar az ember.
– Ne morogj már! Inkább örülj, hogy kezdek erőre kapni.
– Örülök! – hangzott a gyors felelet. Mara nem hallotta ki belőle az idegességet, inkább izgalmat érzett, de tudta, hogy jót akar neki, így volt ez mindig.
– Szerintem, meg fogok gyógyulni, sőt, ha ilyen tempóban távozik belőlem minden, a ruha még jobban fog állni, mint a boltban!
Emese felnevetett. Óvatosan a zacskó után nyúlt és lassú mozdulattal kibogozta a nejloncsomót.
– Ne melegítsem meg mégis? Csak pár kanállal egyél, mert gyenge maradsz! Kár, hogy nem gondoltam a háztartási kekszre vagy a ropira. Kólád van? Az is jó gyomorfájásra!
– Nekem nem fáj a gyomrom, csak alul-felül távozik minden.
– Ha részletezed, nekem is távozni fog, ami a gyomromban van. Ide a szőnyegedre! – ijedezett Emese, és még a szája elé is kapta a kezét. Mara elmosolyodott. Milyen jó, hogy mindig vele tud nevetni, és mennyire szórakoztató a társasága, pedig per pillanat nem is vágyott senkiére.
– Te mosod fel, nekem úgyis mindegy! – felelte jókedvűen. – Ez a Feri nem is olyan lehetetlen, amilyen a gimi alatt volt. Egészen jól elcsevegtünk.
– Neked biztos agyadra ment a vírus! Ugyanarról beszélünk? Őt zárták be a klotyóba fél éjszakára, mert olvasott? Ő volt az, akire a portás talált rá sötétedés után, amikor kiürült a suli?
– Annak már húsz éve. És akkor is csak elmerült az Anna Kareninában.
– Épp ez az! Melyik gimnazista srác merülne el benne? Na, hagyjuk! Látom, elvarázsolt, és közben meg se akarod a kóstolni világbajnok főztömet.
Mara bocsánatkérően megrázta a fejét.
– Később… Szerinted, ott lesz mindenki? Vajon mennyit változtak a többiek?
Emese közben leült, egészen elterpeszkedett a fotelben, és megrántotta a vállát. Érezte, hogy aznap kudarcot vall, ezért nehezére esett kedvesen válaszolni.
– Ott…Kopaszok és kövérek lesznek, egy-kettőnek lesz haja, de foga nem, de az hótziher, hogy kikerekedett a fejük. Aki meg külföldön van, tuti, hogy ezért nem jön haza. Ki lenne az a bolond, hogy Dániából, Angliából vagy bárhonnan hazarepüljön egy ostoba osztálytalálkozó miatt.
– Igazad van…Megváltozott a világ…– Mara érezte, hogy feje egyre inkább fájni kezd, mintha láza is lett volna. Kicsit elpirult, amikor rájött, hogy őt senki az égadta világon nem érdekli, csak Gábor. Még az ofő se nagyon. Miatta kell összeszednie magát, eljött az idő, amikor szembe kell néznie a múlt démonjaival, hogy elfelejtse azt a szerelmet, amit lehet, hogy nem is volt más, mint egy tini lamour.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
