Amikor újra kopogott valaki Mr. Big ajtaján, a férfi homloka gyöngyözni kezdett az idegességtől. Azonnal az villant fel benne, mi van, ha megtalálták a lányt holtan az alagsorban, vagy a szálloda kertjében és ez őrült nagy botrányt jelent majd neki. Nem, nem volt szívtelen, de azzal is tisztában volt, hogy a szálloda hírneve rendkívül fontos, pláne ezekben a hónapokban, amikor a forgalom amúgy is jóval kisebb, mint fő szezonban.
A sorozat többi részét itt olvashatod
De csak az egyik recepciós lány óvakodott be, és kissé riadtan annyit mondott, hogy ezt a levelet egy erőszakos kisfiú hozta, aki többször elmondta, hogy csakis Mr. Big kezébe kerülhet, és élet-halál kérdése, hogy megkapja. A testes férfi úgy ugrott fel, mint a nyúl, amely utolsó pillanatig képes lapulni, de tovább már nem bírja legyőzni a félelmét.
– Mutassa! – kapta ki a kezéből és remegve feltépte. A borítékban volt egy másik Madarász Andrásnak címezve. Legszívesebben azt is kibontotta volna, de nem merte. Tudta, hogy gyorsabb lenne telefonon, de annyira izgatott lett, hogy kirohant az irodából, miközben a lány döbbenten nézett utána. Soha ilyen feldúltnak nem látta a főnökét, ebből sejtetette, hogy nem kis dolgok történnek a Mayaban anélkül, hogy ők, a dolgozók tudnának róla.
Mr. Big rekordsebességgel rohant fel a negyedikre és kis híján beszakította az ajtót, annyira dörömbölt. Válasz nem érkezett, de mielőtt bármilyen más lehetőség eszébe juthatott volna, a folyosó végén feltűnt Madarász.
– Üzenetet küldtek magának! – kiáltotta. – Itt van! – lengette meg a fehér borítékot. Mirella apja vadul kikapta a kezéből, és tekintete végigfutott az alig néhány soron. Csak annyi állt benne, hogy délután kettőkor a Szent József katolikus templom bejáratához jöjjön és tegye a pénzt a bal oldali fehér oszlop mögé. Ott várja majd a következő utasítás.
– Szent József templom… – mondta hangosan. – Messze van innen?
– Körülbelül 15-20 perc, itt Balin minden a forgalmon múlik. Magával megyek és mutatom az utat.
– Ezt felejtse el, a lányom életét nem kockáztathatom! Majd odatalálok GPS-szel és hagyok rá időt, ha rossz irányba vezetne.
– És hol van Milán, aki eddig végig segíteni akart? Ő talán követhetné motorral.
– Nem tudom, nem láttam már egy ideje, szerintem meggondolta magát.
Mr. Big megcsóválta a fejét.
– Bár én se régóta ismerem, nem úgy nézett ki, mint aki hazudna vagy gyáva lenne.
Madarász gúnyosan felnevetett.
– Maga el sem tudja képzelni, hányan néznek ki ártatlannak. Akárhogy is van, nekem még van másfél órám, hogy induljak. Addig előkészítem a pénzt és várok.
– Tényleg ki akarja hagyni a rendőrséget? – kérdezte a tulajdonos, mert egyáltalán nem volt benne biztos, hogy a tagbaszakadt ember ezt a helyzetet is jól tudja kezelni. Érezte rajta, hogy nem szokott ahhoz, hogy tanácsokat fogadjon meg, de most olyan helyzetben volt, amilyenben nem nagyon kerül egy ember élete során. Viszont látszott rajta, hogy a pénz nem számít neki, ez minden szaván, gesztusán érződött.
– Már megmondtam! Megoldom egyedül, csak a lányomnak ne essen baja.
Ahogy ezt kimondta, megcsuklott a hangja. Még életében nem volt ennyire gyenge és kiszolgáltatott, ezért megrázta magát és sietve elköszönt. Mr. Big elismerő tekintettel bámult utána. Az járt a fejében, hogy ő hasonló helyzetben biztosan idegrohamot kapott volna.
Mirella keze elzsibbadt, amióta a székhez kötözték. Az őt őrző férfi, aki még véletlenül sem vette le a maszkját, gyakran felállt és ellenőrizte a kötelet. Nem szólt egy szót sem, nem érintette meg őt, ami hatalmas megkönnyebbülést jelentett neki. Szíve már nem akart kiesni a helyéből és nem reszketett annyira, mint az elején.
Hallotta, hogy a férfi párszor telefonál, néha kimegy rágyújtani, de ennyi volt az összes, amit megfigyelhetett. A koszos kunyhó a maga furcsa szagával beleivódott az orrába és sejtette, hogy soha nem fogja elfelejteni, ha egyszer megússza ezt a dolgot. A maszkos időnként vizet öntött a szájába, és ha akart, ha nem innia kellett.
Órák teltek el így és nem tudta, meddig maradnak itt és azt sem, mi a céljuk vele. Lehet, hogy eladják? Még ez is megfordult a fejében, de aztán az eredeti elgondoláshoz tért vissza: pénzre váltják és ez remélhetőleg a szabadulását is elhozza. Nem látta elrablói arcát, még az a veszély sem fenyegeti őket, hogy rájuk ismer. Mégsem volt nyugodt.
Amikor már nem bírta tovább, jelezte, hogy vécére kell mennie, és a férfi eloldozta a kötelet, de pisztolyt szorított az oldalához. A sziget talán legmocskosabb kinti vécéjéhez kísérte és intett neki, hogy menjen be. Az undorító pottyantóst régen nem használta senki, de azért félig volt és pókhálók szegélyezték a léceket. Nem ült rá, csak felguggolt a peremére, amikor észrevette, hogy az egyik résen bekúszik egy kígyó. A sikoltás a torkára fagyott, és mozdulni sem mert.
Hallotta, hogy a férfi kintről kérdez valamit, de nem jött ki hang a torkán. Aztán egy újabb türelmetlen kérdés után elrablója vadul felszakította az ajtót. A kígyó egy szempillantás alatt belemart. Egy barna kobra volt, amely Bali talán legveszélyesebbje.
A pasas felordított, mire a kígyó csendben visszahúzódott és kikúszott a fatákolmány alatti tíz centi magas résen. Mirella a gyors jelenet után zokogni kezdett. Látta, hogy a férfi nem mozdul.
Nem tudta, halott-e, vagy csak elájult, de nem is akarta megnézni. Felhúzta a bugyiját és lemászott a fa ülőkéről. Remegő lábakkal átlépte a testet és futni kezdett lefelé az úton, amely talán kivezetett az erdőből. Tudta, hogy nincs sok ideje eltűnni, és az utat nem ismerte. A sűrű növényzet, a pára és a hegyek most nem tették vonzóvá a földi paradicsomot. Szandálja egyszer leesett a lábáról, de gyorsan belebújt és megpróbált minél távolabb kerülni a kalyibától.
A földút átvezetett az erdőn, majd hirtelen véget ért. Akkor megállt, megtörölte arcát és lihegett. Alig kapott levegőt, viszont semmiféle mozgást nem észlelt. A férfi valószínűleg meghalt, de ez nem jelentette feltétlenül az ő szabadulását. Szétnézett és a csendet csak madárhang meg a lombok susogása törte meg. Egyedül volt és még mindig nagyon félt.
Ilyesféle szabadulásra álmában sem számított. A paradicsom segítségére sietett bár nem szándékosan. A bibliai kígyó most megmentette Évát, gondolta keserűen, bár Ádám a közelben sem volt.
– Milán, vajon tudod-e már, hogy mi történt velem? – jajdult fel.
Apja biztosan tudta, efelől nem volt kétsége. De a srác, azokkal a gyönyörű szemeivel, a kedves mosolyával vajon gondol-e rá?
Azonmód elszégyellte magát. Ott állt koszosan, lábát felsértették futás közben a kövek és a kiálló ágak, ő pedig azon töpreng, hogy vajon Milán gondol-e rá. Ekkora ostobaságot! Valószínűleg fel sem ébredt, vagy ha igen, akkor lustálkodva heverészik és gondolatban felkészül első munkanapjára.
Folytatás szerdán
fotó: Pinterest
