Miközben Madarász a válságdíjat próbálta összeszedni, Milán kezdte összerakni fejben a képet. Kezdettől fogva gyanús volt neki Nico, de mégse rohanhatta le, nem vádolhatta meg azzal, hogy elrabolt valakit. Viszont azt megkérdezhette, honnan tudta, hogy Mirella apja Mr. Bignél van és a levél tulajdonképpen hogy került hozzá.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Elhatározta, hogy megkeresi, úgyse fog aznap kezdeni, és ezt bizonyára a jövendő főnöke is megérti. Úgyis sokkal fontosabb volt, hogy ne derüljön ki, hogy egy vendég eltűnt, mint az, hogy egy új fiú beáll-e dolgozni.
Tudta, hogy Nicot biztosan megtalálja a bárban, méghozzá a második emeletiben, mert az volt a legnagyobb. Valószínűleg nem nyitottak ki, de az előkészületekben mindig részt kellett venniük a felszolgálóknak is. Kicsit mindenesek is voltak, de nem bánták, mert a fizetésük így egy kisebb összeggel egészült ki, amivel Mr. Big még mindig jobban járt, mint akkor, ha egy takarítót alkalmazott volna.
Nico valóban a pult mögött pakolt, a poharakat sorakoztatta a feje felett és az italok sorrendjét próbálta meghatározni, mert előző este szinte minden kifogyott, újra fel kellett töltenie a pultot.
ki nyaralni jönnek Balira, okvetlenül részegre isszák magukat, gondolta becsmérlően. Nem volt valami jó véleménnyel a turistákról, legyen az amerikai, európai vagy ausztrál. Belőlük élt, de lenézte őket. Egyébként sem akart rájuk gondolni, neki más tervei voltak, és ezekben a tervekben nem szerepelt a pincérség, főleg nem Balin. Nico többet akart a világból, és ezért nem tétovázott, hajlandó volt bármilyen simlisségre. A borravaló nagy részét sem adta be a közösbe a szabály szerint, de a többiek nem mertek neki szólni, mert ha valaki megemlítette neki ezt a csekélységet, érdekes módon valamiféle balesetet szenvedett aznap. Eltörte a legdrágább piát, vagy épp egy olyan vendég italát rontotta el, aki fontos ember volt. Így jobbnak látta mindenki, ha benyeli a lopást, és inkább azon imádkozik, hogy nem a fiúval kerüljön egy váltásba.
Milán nem teketóriázott, amikor megpillantotta. Nekiszegezte a kérdést úgy, ahogy senki azelőtt, és Nico egy pillanatra elveszítette a hidegvérét.
– Figyelj, haver, te honnan tudtad, hogy Mirella apját hol találod?
– Nem tudtam, te nagyokos. Csak láttam belépni a főnök irodájába.
– Ez remek! És megmondanád, honnan ismered?
– Nem, és ez nem is tartozik rád. Jó lenne, ha leszállnál rólam, és kis barátnőd után futkosnál, hátha előkerül.
– Te is tudod, hogy nem kerülhet elő, mert te teszel róla, hogy így legyen!
– Micsoda?! – ordított nagyot Nico. – Te szemétláda, hogy mersz gyanúsítgatni? Ti, külföldiek azt hiszitek, jogotok van bárkit besározni.
– Ehhez semmi köze, hogy honnan jöttem. És nem gyanúsítgatlak, hanem tudom, hogy közöd van az eltűnéséhez.
– Ez gyönyörű, de nem tudod bizonyítani! Hogy is tudnád, hiszen csak egy talpnyaló vagy, aki azonnal munkát kapott a Mayaban, pedig senki nem tudott róla semmit.
Milán ezt elengedte a füle mellett.
– Ha nem tettél semmit, áruld el nekem, miért te hoztad fel a levelet? Miért nem tud róla senki a recepción?
Nico szeme vérben forgott. Elfordult, majd visszakézből ököllel arcon ütötte Milánt. A váratlan ütéstől Milán elterült. Nico megvetően rápillantott, majd szétnézett. A jelenetet senki sem látta, mert még zárva volt a bár. Átlépte és az ajtó felé lesett. Biztos volt benne, hogy Milán, ha magához tér, nem fogja tartani a száját. Ezért a pult alól széles ragasztószalagot húzott elő, és leragasztotta a száját, majd kivonszolta a raktárba.
A raktárba senki nem járt túl gyakran, oda csak akkor tévedt be valaki, ha fogytán volt az italkészlet. Így biztos volt benne, hogy ha megkötözi, és otthagyja, senki nem fog rátalálni pár órán keresztül. Neki épp csak erre volt szüksége: időre. Délután kettőkor már egy új élet veszi kezdetét, mondogatta magában, és legszívesebben Faridtól is megszabadult volna, aki csak kolonc volt a nyakán. De nem tehette, távoli rokona volt, és ha kiderült volna, hogy ez jár a fejében, a fiú nyakára küldhetett volna valakit.
Így maradt a váratlan terv. Az ájult Milánt az egyik oszlophoz kötötte, sőt még ragasztószalaggal is megerősítette. Még jó, hogy a pult alatt mindig akadt kötél. Aztán kivitt egy láda vodkát, whiskyt meg gint, és rázárta az ajtót. A ládákat egyesével felhordta, így még azt is biztosította, hogy el ne fogyjon az alkohol időnap előtt.
Már bánta, hogy kettőre kérték a válságdíjat. Jobb lett volna gyorsabban túlesni az egészen.
Úgy gondolta, jobb, ha megcsörgeti Faridot, mert az az idióta még képes és valami ökörséget csinál.
Farid azonban híven követte az utasításokat. Mirellának vizet adott, és negyedóránként ellenőrizte kezén a kötelet. A lánynak sem ereje, sem lehetősége nem volt a szökésre.
– Minden rendben? – kérdezte Nico parancsoláshoz szokott hangon.
– Igen. Mégis, mit vártál? – hangzott a gúnyos felelet.
– Rendben. Indulhat a második levél, remélem a küldöncöd megbízható.
– Biztos lehetsz benne. Az unokaöcsém, és alig várja, hogy övé legyen az öt dollár, amit beígértem neki.
– Nem fog eltévedni? Nem fogja elveszíteni a levelet? Tudja, mit kell mondania?
– Tudja, begyakoroltattam vele. Ne parázz már, megbízható és ügyes.
Nico felsóhajtott. Egy kilenc éves ügyes és megbízható… Erre azért nem vett volna mérget. Más választása azonban nem akadt. Lepillantott az italok mellé és elmosolyodott táskája láttán. Pár óra múltán ő már egy hajón lesz és elhagyja Balit. Hogy Farid miért nem szökik vele, nem értette. Ez azonban nem az ő dolga volt. Talán abban bízott, hogy a lány nem fogja felismerni, hiszen végig maszkot visel. Ő azonban nem hitt ebben. Az tény, hogy a rendőrséget nem értesítette az apja. Ezt jó jelnek vette. Úgy látszik, a gazdag idegen valóban nem meri kockáztatni a lánya életét. Jól is teszi, mert ő nem teketóriázik, ha lebuknak.
Mindeközben Madarász András kezét tördelte idegességében. Soha életében nem félt ennyire. Volt már nehéz helyzetben nem egyszer, de a lányát sose fenyegette veszély. Arra gondolt, hogy ha nem tudja megvédeni, akkor mi végre az a sok pénz, amit felhalmozott az évek során? Minek a hatalom? Az emberek tartanak tőle, nem szeretik, de ez nem is volt célja soha. Szeressék egymást meg a jégkrémet, őt hagyják békén, csak adják meg a pénzét, ne gátolják a befektetéseiben, ez érdekelte igazán. Erre itt, ezen az istenverte szigeten, amit földi paradicsomnak mondanak, ő a poklok poklát éli meg. Soha nem érezte magát ennyire tehetetlennek. A pénz egy órán belül a számláján lesz, ezt mondta neki a bankár cimborája.
És hiába minden, nem tudja, hová kell vinnie, és azt sem tudja, hogy a lánya életben van-e vagy, hogy nem esett-e bántódása. Mi van, ha erőszakot tettek rajta vagy netán bántották? Ennek gondolatára összeszorult a torka. Mirella, a törékeny, kedves szépség, élete legfontosabbja ki tudja, mit él át ezekben az órákban.
A tehetetlenségtől majd szétfeszítette a düh. A szíve úgy dobogott, mint egy üstdob, már attól félt, a végén infarktust kap. Ebben az állapotban jött rá újra meg újra, hogy senkiben sem bízhat, még abban a nyavalyás fickóban sem, aki pár órája fűt-fát ígért neki a tulaj irodájában, most meg nincs sehol. Biztosan köze van a lánya elrablásához, szögezte le. Másképp miért tűnt volna így el?
Folytatás hétfőn
fotó: Pinterest
