„Fecó angyal volt, ez bizonyos. És ebből az angyalból egy májusi napon, alig több, mint egy évvel a megismerkedésük után földi halandó lett. Férjszerepet kapott a Föld nevű bolygón, ahol ritkán történnek csodák, de ha megesnek, akkor egy nő meggyógyul, és kimondja az igent, tartson az bármeddig égen és földön.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Az a bizonyos év nem volt egyszerű. Anna hazavitte a papírgyűrűt kitette az íróasztalára. Ha nem maradt volna ennyi a beszélgetés után, el se hitte volna. Ilyen csodák nincsenek, ezt ő is tudta, most mégis történt vele valami nem szokványos.
Gréta barátnője hangosan röhögött rajta, amikor elmesélte és kerek-perec megmondta, hogy Belmondo egy pszichopata. Férje is azonnal helyeselt. Olyan férfi, aki nem borul ki, amikor beletolatnak a kocsijába, egyszerűen nem létezik. Olyan meg pláne, aki megnyugtatja a károkozót, és teszem azt, el is jegyzi. Ez már sok volt nekik a nyálas komédiából. De amikor Anna arca elkomorult, mindketten abbahagyták a gúnyolódást. Anna beteg volt, nagyon beteg, és ha minden, ami pár óra alatt vele történt hazug is volt, akkor is jó, hogy volt valaki, aki elterelte a figyelmét. Már ezért megérte.
Fecó valóban nem tűnt el. Első körben megcsináltatta kocsija lámpáját és azt mondta, ideje is volt, úgyhogy Anna ne aggódjon. A következő kemóra már elkísérte, és nem hagyta magára egy pillanatra sem. A negyedik után az orvos biztatónak látta a fejleményeket. Nyár végére jobban lett, így elutazhattak három napra az Adriára.
Fecó családja azonban nem volt ennyire megértő.
Húga egyenesen gyűlölködve fogadta Annát, és egyszer azt mondta neki, hogy végtelenül önző, mert bánatba taszítja a bátyját, hiszen, ha meghal, akkor biztosan sokára fogja majd kiheverni. Ezek a mondatok szíven ütötték, mert egyértelmű volt, hogy arra számítottak, nem éli túl a rákot. Ugyanilyen ellenségeskedést tapasztalt jövendő anyósa részéről is, aki nyíltan bevallotta, hogy nem ilyen menyet képzelt el. Úgy gondolta, lesz majd vagy féltucat unokája, de persze egy egészséges anyától. Ehelyett a fia beállított egy nővel, akit folyton orvoshoz kell cipelni és nem lehet tudni, megéri-e a másnapot.
Ez a fajta kegyetlen bánásmód majdnem összeroppantotta Annát, de Fecó sosem hagyta. Ezer apró ötlettel kedveskedett neki, és születésnapján valóra váltotta a legnagyobb álmát: a léghajózást. Amióta a halál a közelében ólálkodott, Anna nem félt már semmitől. Sőt mit több, vakmerő lett. Így a kaland vérbeli kaland lett.
Belmondo, ahogy sokszor hívta a férfit, soha nem kezelte őt betegként. Elvitte az orvoshoz, várt rá, de amikor ellenkezett vele és próbálta elküldeni, hogy végezze a dolgát, akkor a férfi mindig azzal védekezett, hogy a fogorvoshoz is így cipelné el, nemcsak kemóra. És nagyon reméli, hogy Anna ugyanezt teszi majd vele, mert semmitől nem tartott annyira, mint egy fogászati kezeléstől.
Félelme bevonzotta a fájdalmat. Csonthártyagyulladást kapott és a pokoljárás közepette a nő végre azt érezte, tehet érte valamit. Végre ő várt rá idegesen a zsúfolt váróban.
Tél lett, mire az orvos kijelentette, hogy a kezelés sikeresnek mondható. A daganat eltűnt. Ez a három szó volt a nő életének három legszebbje a szeretlek után. Mégis óvatosak maradtak, mintha nem mertek volna örülni.
Március közepén azon az íróasztalon, amelyen a papírgyűrű várakozott, Anna egyik reggel egy üzenetet talált. Förtelmesen ronda betűkkel azt firkálták rá, hogy holnap, 14 órakor, tudod hol! Természetesen tudta. A szemérmes üzenet felért egy lánykéréssel, hiszen Fecó sose volt egy tolakodó fajta.
Másnap szinte pontosan ugyanolyan idő volt, mint egy évvel azelőtt. Sötét felhők borították az eget, és csípős szél fújt. Amikor kiszállt a kocsiból, nem látta a férfit. A terasz barátságtalan helynek tűnt, és most nem vágyott arra, hogy kinn fagyoskodjon. Inkább leült benn és rendelt magának egy forrócsokit. Negyedóra elteltével kezdett már idegesen pislogni az ajtó felé, de nem jöttek sokan. Aki meg bejött, nem hasonlított a férfira.
– Meggondolta magát… – döntötte el Anna. Elege lett. Vagy hallgatott a szüleire. Enyhén összerándult a gyomra és hányingere lett. Hiába volt már sokkal erősebb és bizakodóbb, erre nem számított.
Megitta a csokoládét és fizetni készült, amikor végre meglátta a férfit. Úgy esett be az ajtón, mint aki a világ végéről szaladt. Bal szeme idegesen remegett.
– Édesem – mondta. – Te itt vagy?
Anna nem mosolygott. A gyomra még elbírta az italt, de az izgalmat annál nehezebben.
– Azt hittem, nem jössz el!
– Hogy az ördögben hihetted ezt? Kinn ültem a hideg szélben, már csepergett is, mire eszembe jutott, hogy talán benn vagy.
– Miért nem hívtál fel?
– Hívtalak, de nem vetted fel.
Anna belenyúlt a táskájába, és eszébe jutott, hogy még délelőtt lehalkította az értekezlet miatt.
– Ne haragudj!
– Gyere, van egy meglepetésem! – mondta a férfi. Azzal a kocsi felé terelte.
Kinyitotta az ajtót a baloldalon és várt.
– Új huzatot vettél az ülésekre? – kérdezte Anna tétován.
– És még azt mondják, hogy a nők romantikusak! – kiáltott fel Belmondo. – Baloldalon állunk, ahol először láttalak meg. Nézz szét!
Anna tanácstalanul rábámult a kocsi ülésére és csak pár pillanattal később vette észre. A műszerfalon ott virított egy kék bársonydoboz.
A férfi érte nyúlt.
– Csak akkor nyitom ki, ha visszaadod a másikat! – közölte ravasz mosollyal. A nő kabátja zsebébe nyúlt és átnyújtotta a papírgyűrűt, amivel eljegyezték azon a szomorkás napon.
– Te egy valódi angyal vagy! – jelentette ki.
– Egy frászt – közölte a férfi. – Ha az lennék, most nem tudnám megkérni a kezed. Így viszont szeretném.
– Igen, igen, te bolondos Belmondo! – kiáltotta Anna és megölelte azt az embert, akitől a legnagyobb ajándékot kapta egy évvel ezelőtt: a gyógyulásba vetett hitet.
Vége
fotó: Pinterest
