Az előző részeket itt olvashatod
Bence
Másnap reggel Szilvi üzenetére ébredtem. Természetesen találkozni akart. Mert hiányzom, mert vágyik rám, ment a blabla rendesen. Nem is olyan régen, talán elmosolyodom, ha ezeket olvasom és nyugtázom, hogy fontos vagyok. De most cseppet sem volt ínyemre. Tudtam, hogy véget kell vetnem a kapcsolatnak szóban, nyíltan és érzelemmentesen.
Mondjuk ez utóbbi nem esett nehezemre, mert magam sem értem, de elmúlt bennem minden vágy Szilvi iránt. Aki után vágyakoztam a nap minden percében, az Anna volt. Anna, aki ott feküdt mellettem. Selymes bőre pár centire volt, de nem akartam megérinteni, nehogy felébredjen.
Gyorsan válaszoltam Szilvinek. Azt mondtam neki, délután ötre ott leszek nála. Erre kismillió szívet küldött. Attól tartok, nem lesz könnyű megértetnem vele, hogy részemről ennek az egésznek nincs értelme. Megváltoztam. Természetesen tudom, hogy nagyot hibáztam. Tudom, hogy eleve nem kellett volna semmilyen módon érzékeltetnem vele, hogy egyszer a feleségem lehet. De az vesse rám az első követ, aki nem követett el hasonlót.
Nem akartam soha megbántani, mert odaadása és kedvessége átsegített egy olyan időszakon, amikor azt hittem, Annával teljesen elhidegülünk egymástól. Hogy kihasználtam őt? Valószínűleg igen, de mentségemre legyen mondva, nem voltam érzéketlen vele. Csak elmúlt a vele kapcsolatos lázam. A nőkkel minden bonyolult. Hiába ígérik meg, hogy nem fognak követelőzni, elvárni, hogy valóban csak a szexről fog szólni a kapcsolat, egyszer csak azon veszi észre magát az ember, hogy szerelemes üzeneteket kap. Mivel nem akar bunkó lenni, válaszol. Kezdetben tartózkodóan, ami még jobban felkorbácsolja a nő érzelmeit. Aztán meg elindul a lavina.
Egész nap semmire sem tudtam koncentrálni rendesen, mert a nap kényelmetlen része még rám várt. Anna szokás szerint sokáig benn maradt a cégnél. Mondtam neki, hogy valószínűleg, én is később érek haza. Csak bólintott, vette a kabátját és már repült is ki az ajtón.
Ahogy közeledett az öt óra, kezdtem vacakul lenni. No, nem azért mert gyáva vagyok, voltam már nehezebb helyzetben is, de mi a jó eget kezdek, ha Szilvi cirkuszolni kezd? Vagy zokogni, kiabálni? A női könnyeket nem bírom el, ideges leszek tőlük, és taszítanak is. Ahogy kiszálltam a kocsiból, még felvetődött bennem, hogy vigyek-e netán virágot a helyzet enyhítésére, de aztán elvetettem.
A sarkon túl, volt egy kis kávézó, ott megittam egy whiskyt. Ki fene gondolta, hogy ilyen nehéz kimondani valamit?! Nem az zavart, hogy szakítani fogok, mert azt már rég megtettem, csak Szilvi nem akarta észrevenni, inkább a tény, hogy megbántom őt, pedig nem ezt érdemelte. Tudom, hogy soha nem lennék boldog vele, ezt persze ki nem ejtem a számon, nagyobb hiszti nem kell, mint, ami vár rám.
Ahogy a lakása felé közeledtem, messziről kiszúrtam a parkoló autók között Anna kocsiját. Ettől padlót fogtam. Vajon mit keres errefelé? Mi lesz, ha összetalálkozunk? Mit mondok majd neki? Most, hogy minden szépen alakul köztünk, nem szeretnék hazudni. Az igazat meg csak nem mondhatom meg. Tekingettem jobbra-balra, de sehol nem láttam őt. Gyorsan megnyomtam a kapucsengőt, és a kapu azonnal nyílt. Szilvi készenlétben állt. Felkaptattam az elsőre és csengettem.
Volt szeretőm egyszerűen gyönyörű volt. Piros csipkés köntös volt rajta, ami alatt nem nagyon lehetett semmi, mert minden domborulatán táncot járt a tekintetem. De belül nem mozdult meg semmi bennem. Kívül sem. Nyakamba vetette magát azonmód. Lefejtettem a karját, elmosolyodtam, és annyit mondtam, beszélnünk kell. A szemembe bámult.
Pillanatok alatt összeomlott. Pedig meg sem szólaltam. Csak annyit akart tudni, hogy ki miatt dobom? Mintha ez lenne a legfontosabb. Van-e új kapcsolatom? Ezt kérdezte többször is. Mondtam nincs. Szánalmas volt, ahogy nem mertem kimondani, hogy a feleségem szeretem. – Akkor meg miért? – kérdezte.
Mi a francot mondhattam volna erre? Hogy mást szeretek? Nem cirkuszolt, de nagyon sírt. Tekintetétől alávaló kutyának éreztem magam, de hát mit tehettem volna? Most alázzam meg? Eszemben sincs, hisz jó volt hozzám. Ült a kanapé szélén, nézett és nagyvonalúan végül ennyit mondott:
– Pedig jó páros lehettünk volna.
Bólintottam, de nem gondoltam komolyan. Nekem már volt párom ezen a világon, bár ezt elfelejtettem. Felálltam és elköszöntem. Még láttam, ahogy a szemfesték csúnyán lefolyik az arcán. Azért kinn egyszerre megkönnyebbültem, mert nem hittem, hogy ennyivel megúszom. Nem volt ordítozás, vádaskodás. Azt hiszem, szerencsés ember vagyok. Van egy csodás családom, egy eszményi feleségem, és ez így van jól.
Anna
Egy tőlem merőben idegen illat tetszett meg. Eddig az édeskéseket szerettem, ez meg most olyan, mint egy spanyol táncosnőé. Fülledt, erotikus. Vagy belemagyarázom.
Amikor Bence szólt, hogy nem ér haza időben, azonnal tudtam, hogy Szilvihez megy. Egyetlen kérdés motoszkált bennem. Képes-e megszabadulni tőle, vagy minden eddigi igyekezet és játék hiábavaló volt? Életemben először viszont nem estem kétségbe. Máskor egész nap a sírás határán lettem volna, ezerféle szituációban elképzeltem volna őket, ám most nyugodt voltam. Ez a zen állapot érthetetlen volt a számomra. Azt viszont tudom, jelentős pillanata ma a házasságunknak. Eldől, hogy külön vagy együtt. És ez nem Bencén múlik. Azaz nemcsak rajta. Dönthet ő mellettem, de nekem is mellette kell határoznom. Az elmúlt idő legnagyobb hozadéka, hogy végre nem helyezem a sorsom egyetlen ember kezébe. Tudom irányítani, és ez erőt ad.
Talán mindebben közrejátszik az is, hogy nagyon sok figyelmet kapok más részéről. A más a már említett Alex, aki továbbra sem tolakodó, de minden lehetőséget kihasznál, hogy a közelemben legyen. Egy kicsit gyerekes is ez a lelkesedése, de nem nevetem ki, mert megéltem hasonlót. Aki tetszik nekünk, a mellett akarunk levegőt venni. Az ő bűvkörében még az oxigén is más. Ez talán nevetséges másnak, de aki benne van, az nem mulat rajta, mert kilépve a körből szinte fulladni kezd. Nem állítom, hogy Alex ilyen állapotban lenne, dehogy, csak egyszerűen kedves, előzékeny. Minden nő filmekből kilépett álma. Ki a csuda ne érezné jól magát ebben a helyzetben? Amikor indultam haza, odaszóltam egyik kolléganőmnek, van-e kedve illatszerboltba jönni velem, de sietett. Alex nem. Így elkísért. Az én kocsimmal mentünk, mert ő aznap rollerrel jött. Ez tetszett. Szeretem a sportos férfiakat. Bence is kifejezetten jobb testű lett, mióta aktívan fallabdázik.
Tudtam, hogy a Szív utcában – hű, de beszédes név! -, van egy csinos kis drogéria. Picit messzebb tudtunk csak leparkolni. Ahogy gyalogoltunk az üzlet felé, váratlanul megláttam Bencét. A hátát. Épp befordult egy kis közbe. Nem tévedtem, ő volt, megismerem a férjem. Szóval errefelé járt hosszú időn át, amikor épp túlórázott. Én meg sírtam. Most nem. Még az a furcsa kaparás sem volt a torkomban. Mindenesetre örültem, hogy nem vett észre. Az elmúlt időszak sok mindenre megtanított. Legfőképp várni, nyugodtan szemlélni a történéseket, és dönteni magamban, hogy el tudom-e viselni vagy nem. És el tudtam, amíg el kellett. Most viszont már nem kell. Felébredtem.
Alex közben valami régi mesével szórakoztatott, de nem figyeltem rá. Csak bólogattam és mosolyogtam. Ez a legtöbb férfinak elég, mert amúgy sem vágynak másra, csak arra, hogy istenkirályként tündököljenek a nő szemében. Ehhez viszont nem sok kell nekik. Elég egy tekintet, egy kedves kérdés, és természetesen a nevetés. Ránéztem az órámra. Öt óra tizenkettő volt. Bence ekkor haladt el az üzlet előtt. Úgy gondolom, ennyi időbe nem egy menet, hanem a szakítás fér bele. Milyen erős és korrekt, hogy elsétált a nőhöz, nem intézte el egy üzenettel! Mielőtt azonban elkezdeném piedesztálra állítani, tudatosítom magamban, hogy ez ritka és szokatlan, tehát valaminek történnie kellett. Egy dolog lehet csak a helyzet nyitja. A nő nem értette meg, hogy vége.
A mai napon új fejezet kezdődik a házasságunkban. Bence soha nem fogja megtudni, hogy ma van a házassági évfordulónk. Az első. A második első. Innen számítom, mert valamit túléltünk, ami pokoli volt, amiről nem írnak a mesék, amit nem mondanak el az anyák otthon. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha tudnánk, hogy a boldogan élnek, amíg meg nem… hamisság. A csudát élnek boldogan. Egyik mesébe sincs bekalkulálva, hogy Hófehérkének gyerekei lesznek, elhízik vagy épp fáradt. No, meg öregszik. Érdemes lenne néha egy-két tisztességes mesét is írni.
Amikor kijöttünk a szépséges üzletből, Alex elköszönt. Kivette a csomagtartóból a rollert, és már ott sem volt. Beszálltam a kocsiba, befújtam magam az új illattal, nagyot lélegeztem, és elindultam haza. Még köröztem a ház körül, mert biztos akartam lenni abban, hogy Bence előbb hazaér.
A kocsiját nem láttam, de nem csoda, mert ebben az időben hatalmas forgalom volt az utcánkban. Aztán észrevettem, hogy épp kijön egy virágboltból. Csinos kis csokor volt nála. Haja enyhén a szemébe lógott, komoly arcot vágott. Majd elindult fel a lakásunkba. Virágot vett. A bűnbánat vagy az újrakezdés virágait? Mindegy volt.
Kiszálltam, megigazítottam a ruhám alját, és elindultam utána. Lassan lépkedtem, hogy legyen ideje megérkezni az üres lakásba, hogy érezze, milyen az nélkülem.
Az ajtóban vettem észre, hogy nincs meg a kulcsom. Csengetnem kellett. A férjem ajtót nyitott, elmosolyodott. Nem tudom, hol a kulcsom, mondtam neki.
Nem baj, válaszolta, itthon vagyok, hiányoztál. Tizenöt év után ezek a szavak igen nagy súllyal bírtak. Levettem a kabátom, és csak ennyit kérdeztem sugárzó arccal:
– Jó napod volt? Sikerült mindent elintézned.
Bence bólintott.
– Sikerült. Minden rendben van.
A befejező részeket jövő szombaton és vasárnap hozzuk Nektek
fotó: Pinterest
