A férfi: Indulunk már?
A nő: Két perc.
A férfi: Várlak a kocsiban.
A nő: Ne a kocsiban, mert akkor még idegesebb leszel.
A férfi sóhajtva: Mert hosszú két perceid vannak.
A nő: Valóban? És te mennyi ideig értél haza a munkahelyedről a múlt pénteken?
A férfi: Múlt pénteken??? Már mondtam, hogy dugó volt. A péntek az ilyen.
A nő pikírten: Dugó? Valóban? Biztosan megkerülted a fél várost, mert közben tankolnod is kellett.
A férfi: Az isten szerelmére! Már az is baj, ha tankolok?
A nő: Áruld már el nekem, hogy melyik benzinkúton szőke a benzinkutas! Egyszerűen egyet se ismerek a városban.
A férfi: Ismered az összeset? Egy hajszál… Már mondtam neked, hogy senki nem ült a kocsiban. Miért kell ezt emlegetned folyton? Nem bízol bennem? Akkor azt mondd!
A nő: De, bízok, csak ismerem a fajtád. Ha nőt látsz, azt hiszed, le kell venned a lábáról, mert attól leszel macsó.
A férfi: Én anélkül is az vagyok, de nem érdekel az ilyesmi. Tankoltam, és slussz-passz.
A nő: A kárpitnak parfüm illata volt. Ezt is ki tudod magyarázni?
A férfi: Kitisztítottam az üléseket, de neked okvetlenül bele kell magyarázni valamit?
A nő: Fantasztikus. Hagyjuk.
A férfi: Tényleg jobb, ha megvárlak kint. Nem lehet veled bírni, ha anyámékhoz megyünk. Belekötsz az élő fába is.
A nő: Mert annyira szeretek náluk, hogy felkészítem magam előre a nagy jóra…
A férfi: És még te csodálkozol azon, hogy anyám ideges miattad? Szerinte…
A nő: Tudom, nem engem kellett volna elvenned, hanem a szomszédlányt. Azt a kis cukit, aki úgy tud hízelegni anyádnak. Már mondta néhányszor, bár nem ezekkel a szavakkal. Csak célzott rá, hogy összeillettetek, de én bekavartam.
A férfi: De téged vettelek el, és kész. Hogy anyám mit mondd, arról én nem tehetek. Ismerhetnéd már, mindenbe beleüti az orrát. Sajnálom, de nincs könnyű természete.
A nő: Hát nincs. Bezzeg Mancika tetszett volna neki. Az a kis bögyös…Szőke…
A férfi: Ha minden nővel meggyanúsítasz, legalább egyszer Marilyn Monroeval tennéd! Az tetszene.
A nő: Monroe halott.
A férfi: Ja, tényleg. Kész is vagy? Csak nyolc perc lett a kettő. Lényegtelen! Ne vágd be a kocsi ajtaját, mert valami nincs rendbe vele.
A nő: Nem fogom, már százszor mondtad, de meg nem csináltatnád.
A férfi: Így legalább nem vágod be.
Elindulnak. Csend van. A nő kifelé bámul, orrában fura, édeskés illat. Nem az övé, ő nem szereti az ilyesmit. A férfi az utat nézi, és azon töpreng, vajon megússza-e odahaza az újabb kínos gyanúsítgatást. Mert ő aztán nem csalja meg a nejét, nem olyan fából faragták. Szereti. Az autó gurul, majd lassan befordulnak a kis mellékutcába, ahol a mama lakik. Épp a kapuban áll, Mancikával, a kedvencével cseveg. A nő elvigyorodik. Emlegetett szamár…A férfi még nagyobbat sóhajt, mint az előbb és megállapítja, hogy Mancika már egyre kevésbé vonzó, pedig régen jó nő volt.
Amikor leparkol, a nő kipattan, mosolyog és úgy tesz, mintha boldog lenne. Anyósa szintén. A legboldogabb azonban Mancika:
– Péter, annyira hálás vagyok, hogy a múltkor értem jöttél – kiáltja. – Nélküled nem jutottam volna haza. Pénteken mindig túl nagy a forgalom, főleg kocsi nélkül.
A férfi elsápad, és eszébe jut, hogy tényleg hazadobta, mert anyja megkérte rá. A nő rápillant, és összeszorítja a száját. Hazudott a nyavalyás, mormogja.
– Semmi gond, szívesen! – feleli halkan.
A nő rápillant, és az jár a fejében, hogy miféle bosszúval vágjon vissza. Mielőtt azonban bármi eszébe jutna, úgy bevágja maga után az ajtót, hogy majd kiesik a helyéből.
A férfi: Bocsánat, elfelejtettem.
A nő némi éllel: Én is.
Csend lesz. Mancika mosolyog, anyós vigyorog, Péter összeszorítja a száját, neje pedig válást fontolgat. És csak egy sima szombat délután van.
Kép forrása: Pinterest























































