Berlinben esett. Miközben Selmára rászakadt az égi áldás, orrát a minden harmadik sarkon fellelhető currywurst bódéból áradó illat ingerelte. A metrómegálló felé haladva nagyot nyelt, hatalmas ernyője alatt éhségtől morgó gyomrát hallgatta.
Késve indult el az apja Neukölln negyedben fekvő lakásáról, így már nem maradt ideje búcsú adagot enni a fűszeres szószban tocsogó kolbászból. Pedig imádta, és hát édesapja új felesége a növényalapú táplálkozás híveként főként nyers zöldségeket és gyümölcsöket tálalt fel az elmúlt napokban. Így már nagyon kiéhezett a húsra vagy legalább némi sajtra. Selma ugyan nem kifogásolta a vegánok életmódját, egyszerűen csak imádta a húsos ételeket, kiváltképp a fűszeres változatokat. Így rendszerint elnyomta magában az állatok iránti sajnálatát, a sokkal fenntarthatóbb világ iránti elkötelezettségét, és feláldozta ezeket az eszméket a hedonizmus oltárán.
A reptérig elfoglalta magát a jegyzetei átböngészésével, hamar megfeledkezett a currywurst iránti gyötrő vágyáról. Bár kényszerből dolgozott egy glossy magazinnál, sosem vette félvárról a munkáját. A hágai kiadó nem fizetett rosszul, ráadásul megengedték, hogy teljesen szabadúszóként írjon nekik, cserébe elég feszesen körülhatárolták a témát, amit papírra vethetett. Mivel a főszerkesztő az újságírók közül Selmát tekintette a legszabadabb madárkának, rendszerint őt küldte el valami távoli helyre, hogy beleássa magát egy-egy témába. Jelen esetben az olasz bivalytenyésztés és sajttermelés, legfőképpen a Bufala mozzarella rejtelmeibe, hiszen már egy valamit magára adó holland pizzéria sem működhetett eredeti Bufala pizza nélkül.
Selma nagyot sóhajtva állt be a reptéri ellenőrzésre várakozók sorába. Nem tudott főzni, különösebben sosem érdekelődött a gasztronómia iránt, ő teljesen megelégedett a lakása közelében üzemelő, cseppet sem eredeti pizzériával, mert olcsón rendelhette a kedvenc sonka-gombás változatát.
Lagymatag érdeklődéssel repült hát Nápoly felé, ahonnan egy mediterrán bivalyfarmra utazik tovább. A Berrettini család több, mint kétszáz éve tenyészti ezeket az állatokat. Egy kedves és segítőkész nővel tartotta a kapcsolatot, aki rengeteg dokumentumot küldött át neki a bivalytejről és a sajtkészítésről. A repülőgépen elolvasta az összes összegyűjtött anyagot. Úgy érezte, már mindent tud a rémisztő kinézetű, fekete állatról, a mozzarelláról, és a bivalytej jótékony tulajdonságairól.
Mire megérkezett Nápoly repülőterére, Selma feje zúgott a tömérdek információtól. Legalább tíz fokkal melegebb időjárás fogadta, mint Berlinben, a kora délutáni nap akadálytalanul tűzött a felhőtlen égbolton. Kimelegedve és fáradtan cipelte csomagját a terminál kijárata felé. SMS-ben egyeztetett egy bizonyos Lucával, akinek az érkezési szinten kellet volna várnia őt. Egyetlen táblán sem találta a nevét, és a visszakapcsolt mobilján sem kereste senki. Növekvő türelmetlenséggel és haraggal téblábolt a két kijárat között, hátha elkerülték egymást az idegen férfival, akiről azt sem tudta, hogy néz ki. Hatszor hívta a megadott telefonszámot, de senki sem vette fel. Mérgében többször lejátszotta magában azt a párbeszédet, amit a Berrettini farm tulajdonosával folytat, ha végre méltóztatik valakit érte küldeni, mert ő ugyan ezzel a Luca nevezetű fickóval nem tárgyal többet, aki arra is alkalmatlan, hogy felvegyen valakit a reptéren.
Folytatjuk…
Kép forrása: a Szerző sajátja
