Az a nap nem telt könnyen. Tamás érezte, hogy nem lesz egyszerű elhitetnie feleségével, hogy szereti. Az is aljas támadásnak tűnt, hogy felajánlotta neki burkoltan, hogy neveljék együtt a kislányát. Hogyan is várhatott el ilyesmit egy nőtől, akinek nem lehet gyereke, akinek a lelke tele van sebekkel, hogy rábólintson, és örömmel tegye, ami Miminek a legjobb lenne? Nem, ezt kérnie se kellett volna, hiszen neki magának sem volt könnyű, hogyan is gondolhatta, hogy Olívia belemegy ebbe a lehetetlen kérésbe.
– Akkor fél év? – kérdezte, miután eldöntötte, hogy jobb, ha magára hagyja. – Annyi elég lesz? Tudod, nekem mindegy, meddig várok rád, csak pozitív választ adj. Szeretlek, és dönts akárhogyan, ez nem fog változni. – Azzal sarkon fordult és szinte elmenekült.
Olívia sokáig üldögélt a sötét szobában és nem tudta eldönteni, higgyen-e neki vagy sem. Arra képtelen volt, hogy elküldje, de megkönnyíteni sem akarta a helyzetét, hiszen nem volt vele korrekt és becsületes. Erről azonban nemcsak ő tehetett, hanem az apja is, nem beszélve önmagáról is, hiszen felrúghatta volna a házasságot jóval előbb. Senki nem volt maradéktalanul nyertes vagy vesztes ebben a kapcsolatban. És jó sem, ahogy sokáig hitte…Ahogy becsukódott az ajtó, összeszorult a szíve. Elképzelte, milyen nagyszerű lenne, ha egy család lennének, de az is felvetődött benne, hogy tudná-e szeretni azt a kislányt, aki nem is fog emlékezni később az anyjára.
Talán igen. Vagy nem, válaszolt gyorsan a lelke, majd újabb igenek zakatoltak a fejében, hiszen Mimi nem tehet semmiről. Különben is Tamás vére csörgedezik az ereiben, akit ő bármekkora ostobaságnak tűnt, teljes szívéből szeretett.
Mégse akarta megkönnyíteni a férfi dolgát. A fél év elegendőnek látszott arra, hogy rendbe szedje a lelkét, a testét, és határozzon. Ahogy Tamás is, ha addig kitart elgondolása mellett. Az sem árt neki, ha otthon lesz az apaságban, eddig csak fél lábbal volt benne, most azonban minden nyűgjével és örömével rászakadt.
Másnap a férje hazautazott. Annyit üzent csak, hogy megértette és elfogadta a feltételeket. Vár pontosan fél évig, és bízik benne, hogy Olívia meggondolja magát, és előbb hazajön. A lány azonban tudta, hogy ez nem így lesz. Ehelyett beiratkozott egy nyelviskolába, ahol svédül kezdett tanulni, megismerkedett két kanadai lánnyal, akikkel eljárt szórakozni, akik szintén a nyelviskolában szenvedtek, mert csodálatosnak, de nehéznek találták a nyelvet. A hetek szélsebesen múltak, és akkor lett minden különösen izgalmas, amikor végre lekerült a kötés az arcáról.
Elsírta magát, amikor meglátta, mennyire más ember lett. Úgy döntött, minden másban is változtatni fog, ezért reggelenként az órák előtt futni járt, majd a haját levágatta vállig érőre és befestette szőkére. Egészen új ember nézett vissza rá, de nem szokta meg könnyedén.
Hogy vágyakozott-e haza, nem tudta eldönteni, de az biztos, hogy hiányzott neki Tamás. Anyja hetente felhívta, de sosem tudtak hosszan és meghitten beszélgetni, az a kötés, ami köztük volt, még inkább meglazult. Minden, de minden afelé terelte, hogy ne térjen vissza, hanem vágjon bele egy új életbe, amely bár ismeretlen, de nem reménytelen.
Már a hatodik hónap közepén jártak, amikor sorra érkeztek Tamástól az örömteli üzenetek. Miminek sokat mesélt róla, alig várja, hogy megismerje, és ha nem bánja, akkor azonnal bemutatja neki, ha hazaér. Ezekre nem válaszolt, mert még mindig nem volt biztos benne, hogy képes lesz-e jó mostoha lenni. Hiába bizonygatta neki a férfi, ő maga még nem hitt önmagában.
Amikor egy szombat délután kopogtak az ajtaján, meg se lepődött, mert tudta, hogy a lakás tulajdonosa érkezett meg, hogy kicsit trécseljen vele, ahogy minden hétvégén. Mosolyogva nyitotta ki az ajtót, mert a széllelbélelt hölgy mindig megnevette. Ám az ajtóban most nem Ilse állt, hanem Tamás Mimivel.
– Ne haragudj! Muszáj volt eljönnünk…Látnunk kellett téged. Igaz, Mimi? – A kislány szeme kikerekedett és csak ennyit tudott kinyögni:
– Milyen szép néni! – Olívia felkacagott.
– Te jó ég, elképesztően szép vagy! – tette hozzá Tamás is. – Rád se lehet ismerni, a szőke haj meg egyenesen vadító!
– Gyertek be! – pirult el a lány. – Épp vártam valakit, de nem baj…
– Zavarunk? Nagyon sajnálom…Visszajöhetünk később. Úgyis az állatkertet ígértem meg ennek a kis boszorkánynak.
– Komolyan? Csodaszép itt az állatkert. Képzeljétek, egyszer elmentem egyedül.
– És most is eljössz velünk? Apa úgyse találna oda, mindig eltéved…
Tamás tréfásan megfenyegette a lányát, és megcsóválta a fejét.
– Alig látszik ki a földből, de már kibeszél mindent…Ne higgy neki!
– De apa! – hördült fel a kócos lányka. – Hát ki tévedt el a reptéren is?
– Mondom, hogy pletykás! – méltatlankodott a férfi, és játékosan megpaskolta a lánya arcocskáját.
A kislány lebiggyesztette ajkát és durcásan elmosolyodott. Látszott rajta, hogy tetszik neki az évődés.
– Hogy kerültök ide? Ezt nem is mondtátok! – Olívia tudta a választ, nem volt ostoba, de hallani akarta, hogy a férje nem bírja nélküle, ahogy ő is nehezen bírta az általa kiszabott hat hónapot. Élete nem volt tökéletes sem régen, sem most, de elhatározta, hogy ebbe nem törődik bele. Megváltoztatja a neki szánt sorsot, amely bizonyosan nincs kőbe vésve. Ha úgy lett volna, nem hal meg az apja, vagy épp Tamás elhagyja, és esze ágában sincs visszaszerezni őt.
– Nem bírtam tovább…Gondoltam, ezt a két hetet megbocsátod, és Mimi is repülni akart. Minden nap elmondta, hogy ő úgy akar szállni, mint a madarak.
Kicsit elpirult, mert zavarba jött a hirtelen támadt vallomás miatt. Pedig igaz volt minden, amit mondott, és ez volt benne a legszebb.
– Na, ti csavargók, ha leültök, kaptok egy finom kakaót vagy teát, amíg átöltözöm, jó? – Olívia pajkosan a kislányra kacsintott. – Van ám pillecukrom is!
– Apa, apa, hallod! Várjuk meg és csak utána menjünk az állatkertbe, jó?
Azzal rángatni kezdte apját befelé, aki nem tiltakozott különösebben. Még mindig döbbenten nézte a nőt, akit mintha kicseréltek volna. Izmosabb és vékonyabb lett, arról nem beszélve, hogy világosszőkére váltott, az arca meg…Az arca csodásan gyógyult, ahogy a lelke is, ezt azonnal megérezte.
– Értettem, szép hölgy! Ne tépd le a karom! – felelte, majd a feleségéhez lépett és mielőtt az bármit is mondhatott volna, gyengéden átölelte.
– Gyönyörű vagy! – súgta a fülébe. – Izgalmas és vonzó!
– Te meg nagy dumás!
– Ugye, nem haragszol ránk?
– Megleptetek, de értem, miért tetted. Most viszont kakaót ígértem, és ha nem bánjátok, utána veletek tartok…
– Apa, hallod, a néni is jön! Így biztosan nem fogunk eltévedni! – jegyezte meg a kis cserfes, és azonnal elterült a kanapén várva a beígért pillecukros italt.
– Ez a kiscsaj nagyon okos! – kacsintott Olívia a gyerekre, aki akkor már egy plüssmackót szorongatott, amit az egyik párna mellett talált.
– Tudtam, hogy összefogtok ellenem…- Tamás hálásan elmosolyodott, és hosszú idők óta először boldognak érezte magát. Lányára pillantott, aki a felesége minden mozdulatát leste, és arra gondolt, furcsa ez a sors. Egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Az egyikkel boldogra simogatja az ember arcát, a másikkal arcon csapja. Nézte, ahogy Mimi egyszercsak felpattan, a konyhába rohan és átöleli Olívia lábát.
– Kár, hogy az anyukám már az angyalokkal van – suttogja, és beletemeti az arcát a nő nadrágjába. Ő meg leguggol, magához húzza, súg valami szépet, amin a kislány elmosolyodik és bólogat.
Pár perccel később már egy izgalommal teli hármas lép ki az utcára, és egymás kezét fogva elindulnak megkeresni a majmokat, hogy Mimi megmutathassa nekik a mackóját, amit nemrég kapott egy szép nénitől, akit első pillanatban megkedvelt.
Vége
Fotó: Pavel Danilyuk: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/agy-haloszoba-reggel-boldog-7220505/
