A férjem, aki azt képzelte, hogy láthatatlan, továbbra is követett bennünket. Kövessen, ha jobb dolga nincsen, ideje egy kicsit az én bőrömben éreznie magát. Nem a mostaniban, á, dehogy, abban a régiben. Abban, amikor neki kicsit több lett a túlórája, mint egyébként. A jelenlegi bőrborításom azonban igen jól fed, és úgy vagyok benne, mintha húszéves lennék. Sokkal több nem is vagyok. Lélekben. De hát kit érdekel a földi porhüvely, amikor egy olyan pasi ül mellettem, akit nem cserélnék le Massimora. Tudjátok, arra, a 365 napos filmbelire, aki maga a két lábon járó tesztoszteron. Én nem értem a természetet, a Jóistent se, hogy képzeli, hogy egyeseknek olyan külsőt ad, másoknak meg, mondjuk úgy, jóval szerényebbet…
– Azt hiszem, nem ártana bemutatkoznom, ha már a taxisod lettem! – szólal meg félisten mellettem. – Albert vagyok. És te?
– Én nem! – jegyzem meg lazán, bár a poén elcsépelt. Zavarban vagyok, a humorom se a régi. – Szóval Niki vagyok, és még egyszer elnézést kérek.
– Semmi gond, én nem bánom, ha érdekes dolgok történnek velem, mondjuk ez most überel mindent. Rossz házasság?
– Nem, inkább unalmas és leharcolt.
– Te viszont egyik se vagy. Azért a férjed jó nagy hülye lehet.
– Az, és nem tudja magáról. Pontosan akkora, mint én.
– Micsoda önkritika! Én többet látok benned. Izgalomra vágysz és bátor vagy! Kevés nő mondhatja el ezt magáról őszintén.
– Ezt a csábító szöveget gyakran beveted?
– Persze, napi szinten, és beválik!
Mindketten nevetünk. A gyomromban lévő görcs engedni kezd. Nézem finom ujjait, és az jár a fejemben, ha elrabolna, nem sokáig kéretném magam. De egy kicsit igen. Aztán a selyemágyneműk között az övé lennék, hogy érezzem, milyen jó is a rég elfelejtett, izgató szex. De mi van, ha nem is jó az ágyban? Minden nő azt hiszi, hogy a más férje pornófilmeket megszégyenítően aktív, így az enyémről is ezt hitte más. Pedig csak egyszerű, hatékony és nem túl ötletes. Albert lehetne az…
– Mondd, tényleg nem félsz, hogy például elviszlek egy idegen lakásba és megerőszakollak? – böki ki váratlanul.
Meghökkenek. Erre nem akarom azt válaszolni, minek az az erőszak, hiszen… Látom rajta, hogy mulat rajtam, és ettől megkönnyebbülök.
– Hidd el, nem gondoltam én ezt végig. Csak jöttél, én meg hálát adtam az égnek érted. Jókor, jó helyen, szerintem ennél precízebben senki nem tervezhette volna el. Van barátnőd, feleséged?
– Merész váltás, kedves Niki! Nincs. Ha volna se mondanám meg, mert rontaná a hangulatot. És mi a terv tovább, miután megérkezünk? Gondolom, közben azért kitaláltál valamit.
Megrázom a fejem, és kicsit ideges leszek. Tényleg, kedves Niki, mit forgatsz a fejedben azon túl, hogy olyasmiről álmodozol, ami a filmeken jól mutat? Istenkém, legalább lenne büdös, vagy csúnyák lennének a körmei, esetleg a fogai. De nem, á! A kísértés teljes valójában ott ül mellettem, vezet, és közben jazz zene szól. Így kell ezt!
– Szóval semmi ötlet! Ugye, nem tévedek, ha a férjedet gyanítom mögöttünk? Mindjárt az irodámhoz érünk, úgy hiszem, be kell jönnöd, mert a kocsiban nem maradhatsz, és különben is úgy kerek a történet. Benne vagy?
– Ezt már nem lehet abbahagyni azzal, hogy kiszállok és odasétálok hozzá megkérdezni, ugyan mit keres errefelé.
Bólogat. Fekete hajába túr, és mosolyog. Azt hiszem, kinevet. Igaza van. Kezdem szégyellni az ostobaságomat. Ahogy leparkol, azt tanítani kellene. Pontos, mi több, tökéletes, nem beszélve arról, hogy azonnal talál helyet. Vetek egy pillantást a tükörbe és megállapítom, hogy nem is nézek ki rosszul. A koromhoz képest. Ahhoz, ami a kéményben van, különben sápadt vagyok. Mielőtt kinyitná az ajtót, sietek kiszállni, pedig érkezik, csak én nem vagyok hozzászokva ehhez, és bele is lépek azonnal egy lyukba, amitől kis híján orra esem. De ott van Massimo, azaz Albert és elkap, felemel, le se tesz. Igen, úgy, ahogy kell, ahogy közhelyes, és elindul velem befelé, miközben a cipőm sarka után nézek, ami az aszfalton marad.
– Azt hiszem, félreléptem! – mondom és érzem, hogy a bokám nincs rendben.
– Még nem! – hangzik a válasz nevetve. Utálom ezt a fickót!
Folytatjuk…
