Pár napig minden olyan volt, mint régen. Csendes, unalmas, és én nem bántam. Lehet, hogy idővel megtanulom értékelni a nyugalmat? A feleségem lába viharos gyorsasággal gyógyult, csak a tekintete volt nyugtalan. Amikor ma elaludt, belenéztem a telefonjába. Dögöljek meg, tudom, de ne legyen senki álszent. A féltékenység nevében követtek már el szemetebb dolgokat is. Láttam az üzenetet, amit az az Albert írt. Azt is, hogy nem válaszolt rá se igent, se nemet. Tehát gondolkodik. Mit mondjak erre? Igaza van. Az élet felkínál egy jó lehetőséget, élni kell vele. Mielőtt bolondnak tűnnék, közlöm, hogy laza akarok lenni. Menjen csak el, legyen boldog, egy élete van. Ha ez kell neki, én ki fogom várni a végét, mert így korrekt.
Ugyan, ilyesmiket csak a filmekben mondanak! Megyek és beverem a képét, aztán megkérdem, akar-e még szexelni a nejemmel. Ennek lenne valóságalapja.
Míg a nejem békésen alszik, kiírom a számát gyorsan és üzenek helyette. Nem érkezik válasz. Pedig jó lenne. Fél órával később megkapom, amit akarok. Két nappal később a belvárosban, egy nyugis cukrászdában találka!
Sok az a két nap, addig könnyedén lebukom, inkább előre hozom másnap reggelre, mondván, nem fáj már a lábam. (Eddig se fájt, de mindegy, nem poénkodom tovább.) Megegyezünk. Teszek egy szívecskét az üzenet végére, tudom, hogy a nők így szokták. Semmit nem jelent, de jól néz ki. És még annyira okos is vagyok, hogy sajnálkozom, amiért elromlott a másik telefonom, ezért írok erről. Jó terv!
Rosszul alszom, rosszul ébredek, és mogorván járok-kelek a lakásban. Bánt, hogy alantas módszerekhez folyamodom, és még hazudok is. Amikor szoktam, elhúzok dolgozni, pontosabban a kocsiban várok, hogy tíz legyen, közben meg azért szurkolok, hogy a feleségem, miközben otthon lábadozik, unalmában nehogy beszélgetni kezdjen azzal a nyomoronccal. Fel is hívom, mintha beértem volna a munkába, és locsogok össze-vissza. Húzom az időt.
A cukrászda közelében természetesen nincs parkoló, hogy is lenne. Kiszállok, szétnézek, majd gyalogolok fél kilométert, csakhogy megkérdezzek egy idegent, miért nem száll le a nejemről. Ahogy megpillantom, már értem a vonzódását. Még férfi szemmel is jól néz ki, állapítom meg józanul, pedig én a nőket szeretem. Egyszer Jóska haverom is ezt mondta, de közölte, hogy a fiatal Bowie-t nem utasította volna vissza.
– Jó napot! – lépek a fehéringeshez.
– Jó napot! – néz fel mosolyogva, de nincs meglepve.
– Tudom, hogy nem engem várt, de a feleségem nem fog jönni, nem ér rá! – nyomom meg erőteljesen az utolsó szavakat.
– Nem baj, ön is megkötheti a szerződést nélküle.
A szemem kikerekedik. Micsoda? Ez bolond?
– Tényleg? És ez lehetséges? – adom a hülyét, nehogy lebukjak, közben meg ki tudja, mi zajlik. Talán anyósomat adom el kilóra?
– Persze, hiszen ő azt mondta nekem, hogy a maga nevére akar életbiztosítást kötni. Nagy összegűt! Ön is így tudja? Harminc milliósat.
– Harminc milliósat? – A hangom megemelkedik. Ez az alak egy ügynök? Tényleg emiatt találkozott volna vele a feleségem? A szívem úgy dobog, hogy majd kiugrik a helyéből. Nem tudom megütni, és ennek izgalma szétfeszít. De hát felvitte a lakására! Vagy ki tudja hová. Milyen ügynök az ilyen?
– Megkérdezhetem, hogy van a kedves neje? Csúnyán félrelépett…Szerencséje van, hogy nem tört el a bokája.
Jól hallottam, hogy megnyomja a félrelépett szót? Az álnok! Vagy képzelődöm? Nyúl is az aktatáskájáért, amikor megállítom.
– Rendben lesz, kicsit pihen és kész. Nekem nem 30 millát mondott…Ez nem tetszik. Tudja mit, megbeszélem még vele? Vendégem egy kávéra, bármire, és ne haragudjon, hogy idehívtam hiába – hadarom. Kicsit szégyellem közben magam. Ostoba voltam, mert nem hittem a nőnek, aki gyerekeim anyja.
– Ne fáradjon, ez a dolgom! Akkor várom a hívásukat! További kellemes napot kívánok!
Megfordulok, elindulok. Leforrázva kullogok a kocsihoz, amin egy büntetőcsomag áll. Nem vettem parkolójegyet. A napom további része se kellemesebb. Én, barom állat…
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
