CSÍK Zenekar – Összetartozás koncert

A pandémiás időszak új megvilágításba helyezte életünket, az egyén és az őt körülvevő világ kapcsolatát. Ez az időszak nem a magányos harcosok időszaka, ezt csak együtt, tudatos együttműködéssel tudjuk magunk mögött tudni.

Ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a mai kor láthatatlan ellenségével, soha nem látott összefogásra van szükségünk – akárcsak elődeinknek, akiknek a 101 évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződés következtében családjaik szakadtak szét, s kerültek egyik napról a másikra idegen országba.

 
 

E két látszólag különböző, mégis hasonló nehézségekkel sújtó időszakra reflektál a Csík Zenekar idei Óévbúcsúztató koncertjén, melyet 2021. december 28-án tartanak a Budapest Kongresszusi Központban.

A koncerten központi jelentőségű az összefogás, az összetartozás érzése, amely fogalmak nekünk, magyaroknak kiemelten fontosak. A Zenekar a koncert felépítésében megemlékezik a békeszerződés okozta generációs traumákról is, melyhez különböző stílusok, szerzők segítségét is igénybe veszik: József Attila és Radnóti Miklós művei, Andrásfalvy Bertalan professzor útmutató gondolatai, a népzene, a 70-es évek táncház-kultúrája, valamint Cseh Tamás és más kortárs könnyűzenei szerzők feldolgozásai mind megidéződnek a koncerten.

A népzene és az immár tőle elválaszthatatlan „Táncházmozgalom” fontos alkotóeleme a nemzeti identitásnak, valamint a nemzetek feletti összetartozásnak. Az összekacsintások, a felszabadult nevetések, a gyönyörű szólók és virtuóz lépések mind-mind hidak az azonos nyelvet, a zene nyelvét beszélő emberek között, éljenek bárhol a Világban.

Az óévbúcsúztató előadásra a Csík Zenekar vendégeiként köszönti majd: Bagossy Norbertet, Kacsó Hanga Borbálát, a Magyar Állami Népi Együttest, Őze Áront, Pál István „Szalonnát”, az Őze Lajos Színitanoda ifjú növendékeit, valamint Busai Borit a Fölszállott a páva c. televíziós vetélkedő nyertes gyermek szólistáját és párját, Farkas Regőt, akik közreműködésükkel színesítik tovább ezt az unalmasnak egyáltalán nem nevezhető zenei palettát.

Az összetartozás érzése így csak még erősebben lesz jelen ezen a meghitt hangulatú koncerten, amire már oly nagy szükségünk van az elmúlt és az előttünk álló pandémiás időszakban!

Aki a határon, vagy akár tengeren túlról szeretné átélni az élményt, vagy csak szívesebben hallgatná otthoni környezetben a koncertet, most lehetősége van ONLINE közvetítésen keresztül megtenni azt, amelyre az online-csikzenekar.jegy.hu oldalon válthat jegyet, ahol az előadás felvétele 2022. január 3-ig megtekinthető!

 

Csík Zenekar – Összetartozás koncert

2021. december 28., 19.30 / Budapest Kongresszusi Központ

www.jegy.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here