“Jocó ingatlanos” – és a telefonszám. “Na, akkor munka után fel is hívom ezt a tagot.” – mondta félhangosan, majd leült a számítógépéhez, és elmerült az alkotásban.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Idegesen jött-ment a lakásban, majd kínjában meglocsolta a növénykéit. Aztán lerogyott az íróasztalához. Babrált a jegyzeteivel, a laptopjával, közben meg oda-odapillantott a telefonjára. Fel kellene hívni ezt az ingatlanost, Zsolt haverját. De csak nem hívhatom “Ingatlanos Jocónak”? Pedig Zsolt csak ennyit írt meg, és a telefonszámát.
“Lehet, hogy inkább a saját utamon kellene járni, és találni egy jó kis lakást? Zsolt nélkül is boldogulok, ez egyértelmű, de így talán neki is az lenne… nem kell nekem a könyörület. Önálló vagyok.” – győzködte magát, aztán végül csak rákoppintott a telefonszámra. “Áhh, csudákat. Nincs időm egyedül kutakodni, mire Emesét kiadják a kórházból, addigra új otthont szeretnék neki berendezni… hátha az is segít majd neki a felépülésben!”
– Halló, Balogh József Ede – szólalt meg a vonal túlvégén a mély és végtelenül kedves hang.
– Vári Edina vagyok, a… – valami olyasmit akart mondani, hogy a Zsolt felesége, de ez már nem is volt igaz, és amúgy is teljesen mindegy, kinek a kije… szóval, inkább elharapta a mondatot.
– Igen, szia, Edina, Zsolt mondta, hogy keresni fogsz. Hallom, a kerületben szeretnétek maradni. Van is egy pár ajánlatom, szívesen megmutatnám, hogy ki tudd választani, melyiket szeretnéd élőben is látni. Holnap ráérsz egy kávéra? – mondta Jocó egy szusszra.
Edinának tetszett ez a talpraesettség. Azonnal igent mondott, és valahogy érezte is, hogy ez a tag tud majd olyan lakást mutatni neki, amelyből csajos kis fészek, és letisztult home office lehet.
Miután megbeszélték az időpontot és a helyet, Edina elégedetten és feldobva tette le a telefont. Eszébe is jutott, hogy közölje a hírt Emesével – persze nem úgy, hogy az apja, aki hamarosan féltesóval ajándékozza meg, kitette őket a lakásból, hanem, hogy egy új életet kezdenek, egy szuper kecóban…
Emese nem volt jó passzban, így a költözés gondolata sem dobta fel. Alig beszélt, és nagyon fáradtnak tűnt. Kiderült, hogy egy lila véraláfutás keletkezett a fején, mert elesett a küszöbben. De szerinte semmi komoly. Csak csúnya.
Megbeszélték, hogy másnap találkoznak a kórházban, és Edina visz egy klassz társasjátékot is, meg pár érdekes magazint.
A hívás után ismét sírt egy nagyot – mostanában minden nap zokogott… így adta ki a stresszt, ami Emese miatt nyomta belülről.
Este igyekezett korán lefeküdni – hátha a takaró alatt gyorsabban telik az idő, és nem feszíti a költözés, nem jut eszébe Zsolt hamarosan születő gyereke, és nem nyomasztja Emese állapota sem… De hiába. Felületes és nyugtalan álma volt, sok lüktető, nyomasztó bevillanással.
Reggel alig tudott magából normális embert sminkelni. Még jó is, hogy egy kávézóban találkoznak Jocóval, így a második adag fekete levest is hamarosan magába döntheti.
Az ingatlanos már várta. A gyors bemutatkozás után udvariasan rendelt neki egy kávét és rábeszélte egy muffinra is. Az őszülő halántékú, ápolt kezű, sportos férfi egy laza mozdulattal kinyitotta a laptopját, és belekezdett a bemutatóba.
Az öt, általa összeválogatott lakásból kettő igazán szimpatikusnak tűnt, Edina bármelyikben el tudta volna képzelni az életüket Emesével. Mivel rugalmas munkaidőben, otthonról dolgozott, ezért Jocó könnyebben talált időpontot a lakások bemutatására is.
– Gyorsan meglesz ez, ne aggódj. Ismerek egy szuper költöztetőt is, rövid időn belül már az új lakást csinosíthatod – mondta mosolyogva Jocó.
Miután elköszöntek egymástól, egy újságos felé vette az irányt. Emesének akart néhány jó kis lapot összeválogatni, de mindegyikben talált valami kivetnivalót. Az egyikben fogyókúrás tippeket olvasott, a másikban valami csontkollekció celeb pózolt… Végül vett két újságot, meg egy csokit és egy ásványvizet, majd fizetett, és bepattant a kocsiba. Otthon akart ebédelni, és bepakolni a két társasjátékot is, amelyet megígért Emesének.
Már fél kettő is elmúlt, mire a kórházba ért. Megint szerencséje volt, mert öt perc alatt talált egy parkolóhelyet. Sietős léptekkel közeledett a nagy ajtó felé, amely előtt hamar megöregedett szülők, és beesett arcú fiatalok beszélgettek, sétálgattak.
Hirtelen megpillantotta Zsoltot, és beugrott neki, mit is mondott neki tegnap… Hogy ma délután jön látogatni Emesét. Ez teljesen kiesett neki.
– Szia. Csak összefutottunk – mondta zavarodottan. – Milyen hangulatban van Emese? – tért a lényegre.
– Szia. Beszéltél Jocóval? Elmondtam Emesének, hogy mi van, hogy babát vá… – hadarta Zsolt, de Edina közbevágott.
– Mi? Tessék? Te elmondtad neki, hogy a nőd terhes? Emese majdnem halálra éheztette magát, azt sem tudjuk, miért, hogyan… te meg elveszed még azt a maradék életkedvét is, ami megmaradt? Hogy mekkora egy önző szar vagy te! – sziszegte keserűen, majd felsietett a lépcsőn.
Meg sem állt a kórteremig. Az ajtóban vett egy mély levegőt, majd a lánya ágyához igyekezett.
Emese mereven nézett maga elé. Nem sírt, nem nézett az anyjára. Csak bámult a semmibe.
Egy hosszú órába telt, mire Emese feloldódott. Persze, az új lakásról, a költözésről szó sem eshetett. Zsolt híre most épp elég volt, nem akarta még ezzel is nyomasztani a kamaszlányt.Beszélgettek, társasoztak, nevetgéltek. Aztán elbúcsúztak, és Emese egy puha ölelést is megengedett… no meg egy puszit a homlokára, arra a lila puklira, ami tényleg elég cudarul nézett ki.
„Milyen régen pusziltam meg… hagytam, hogy egy szúrós kaktusszá váljon. Bűnös vagyok… egy szar anya.” – töprengett hazafelé vezetve. Nyomorultul érezte magát, borzasztóan nyomorultul.
Folytatás kedden
fotó: Pinterest
