Egy kiló szeretet – 3. rész

“– Akkor lassan megyek, jó? Holnap hívlak, és jövök is, ha engednek – búcsúzott csendesen, és megsimogatta Emese haját. Átölelni már alig merte… félt, hogy összetöri a csontját.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Éjjel háromkor tette le a laptopját – akinek nappal nincs ihlete, aztán meg a gyerekhez megy látogatni a kórházba, annak éjjel kell dolgoznia, ugyebár – és olyan mély álomba merült, hogy reggel nyolckor arra ébredt, hogy kicsordult a nyála. A nedves kispárna és a hirtelen fejébe hasító fájdalom garantálta, hogy nem lesz egy jó reggele… na, de majd a kávé segít! 

Kibotorkált a konyhába, és bekapcsolta a kávéfőzőt. Meglepetten vette észre, hogy előző nap a konyhapulton felejtette a telefonját – pedig Emese miatt, ha másért nem, mindig maga mellett tartotta a kütyüt, hogy el tudják érni, ha… vagy bármi miatt… Be is nyomta a gombot: három nem fogadott hívás és egy sms. Zsolt hívta, és ő is írt neki: “Visszahívnál végre?” 

 
 

Ennyi. Mintha megégette volna a tenyerét a telefonja, úgy dobta vissza a pultra. Erre nem volt felkészülve. Nem, már rég nem reménykedett abban, hogy Zsolt visszajön, vagy, hogy normális hangnemben ír… na, de ez még annál is rosszabb volt – hogy süllyedhetett idáig a kettejük kapcsolata, párbeszéde?

Az illatos kávé a fejfájáson és a kedvén is javított, így összeszedte magát, és visszahívta Zsoltot. 

– Szia, kerestél. Bocs, de már aludtam.
– Reggel hívtalak. De mindegy is. Beszélnem kell veled. Mondtam ugyan, hogy maradhattok a lakásban, én majd elköltözöm. De máshogy alakult. Vica gyereket vár, jó lenne, ha nem ebben a kis kecóban kellene babáznunk. Ha kell, segítek lakást találni neked, hogy Emesével át tudjatok költözni mihamarabb. Jocó haverom ingatlanos, tudod.

Edinára olyan erővel zúdultak a szavak, mintha valami hegyi lavina sodorta volna el. Költözés, baba az új nőtől, mindez egyetlen telefonhívásban, egy fejfájásos reggelen? Levegőt sem kapott, nem, hogy bármi értelmeset tudott volna mondani. Nem is próbálta leplezni a döbbenetét:

– Sok volt ez nekem egyszerre. Beszéljünk később. Most leteszem. Szia.

Zsolt csalódott sziája után úgy érezte, felrobban a feje a ránehezedő csendben. Négy hónapja költözött el Zsolt… de, ha máris babát vár a nője, akkor az azt jelenti, hogy már jóval régebben tarthat a kapcsolatuk… lehetett azért gyanítani… de így, hogy szinte bizonyosságot nyert felőle… ez kemény ütés volt.
A költözés pedig… hát, a jelen helyzetben pont ez nem hiányzott neki. Minden idegszálával azon volt, hogy Emesének jó legyen… hogy túléljen, és, hogy gyarapodjon… 

Nagy nehezen összeszedte magát – letusolt, felöltözött, sminkelt, megcsinált egy-két sürgős munkát, amivel el is szaladt a délelőtt – aztán kocsiba pattant. “Muszáj emberek közé mennem, különben megőrülök.” – magyarázta a kormánykeréknek, mintha az valami értőn figyelő arc lett volna, aztán felhangosította a rádiót. A közeli pláza felé vette az irányt, az ottani szupermarketben mindig megkapott mindent, amit szeretett, és amit Emesének is szívesen elkészített. 

Menet közben végiggondolta ezt is… Az elmúlt hónapok bevásárlási szokásait, az étkezéseiket… hogy a csudába nem vette észre, hogy Emese nem eszik? A kamaszlány mindig fecsegett vacsora közben, sőt, ő terített meg, és pakolt össze… vágta, túrta az ételt… igazából fel sem tűnt, hogy ami előtte van, az nem egy mennyiség… Sokszor meg nem is reggelizett otthon. Felkapott egy almát és kiviharzott azzal a felkiáltással, hogy késésben van. Este meg azt mondta, hogy a szobájában eszik… vagy azt, hogy edzés után bedobott valamit a csajokkal. Csak most esik le neki… jó, ha egyetlen barátnője volt a gimiben… milyen csajokkal kajált ő egyáltalán? 

Az elmúlt hónapok sodrásában ezek fel sem tűntek neki. Emese annyira ügyesen taktikázott, hogy nem is fogott gyanút, hogy valami nem stimmel vele. Csak ilyen apró szilánkokból tudja most összetenni az egész képet. 

Mire megérkezett a pláza parkolójába, már csorogtak a könnyei. A gyereke a szeme előtt ment tönkre, majdnem meghalt, ő meg vissza sem tudja idézni, mikor és mivel kezdődött ez az egész anorexia dolog?

A bevásárlóközpont tágas folyosóin sokan jöttek-mentek. Vásárolgattak, beszélgettek, eszegettek, mindenki vidámnak tűnt. Egy kicsit oldódott ő is. Jó volt emberek között lenni.
Akkurátusan pakolta meg a kosarát: majdnem minden élelmiszernek megnézte a cimkéjét – szerette tudni, mi van az ételben, amit a családjának ad – majd beállt a sorba, hogy fizessen. Máskor ez az ácsorgás már idegesítette, most viszont még ennek is örült. Elterelte a gondolatait a nyomoráról.

Miután mindent bepakolt a csomagtartóba és beszállt a kocsiba, eszébe jutott, hogy hazafelé felhívja Zsoltot, hiszen megígérte. A férje – pontosabban lassan már csak az exe – nyugodt hangon szólt bele a telefonba. A győztesek higgadtsága… Edina idegbajt kapott ettől. 

– Végiggondoltam a dolgot. Lehet, jót is tesz a gyereknek, ha elköltözünk onnan. De a kerületben akarok maradni, Emese iskolája miatt. Ha Jocó tud nekünk ebben segíteni, beszélek vele én. Nem kell közvetítened.

– Jó. Átküldöm a számát. Én holnap délután megyek a kórházba Emeséhez. Csak, gondoltam, szólok. Hogy ha tudod, tervezd máskorra a te látogatásodat. Szia.

– Szia.

Ha valaki arra kérte volna, állítsa sorrendbe, mi fáj neki a legjobban, akkor Emese betegsége lett volna a legelső, aztán a válás, a megcsalás, a magány, és végül a költözés… De nem kérte őt ilyenre senki. Tulajdonképpen már hosszú hónapok óta nem kérdezett tőle senki semmit.

Megint folyni kezdtek a könnyei, alig tudott leparkolni a ház előtt. Miután mindent kipakolt, elindult a dolgozó sarka felé, hogy munkába fojtsa ennek a napnak minden borzalmas gondolatát, de hirtelen megrezzent a telefonja. “Jajj, már megint majdnem itt felejtettem a konyhában ezt a vackot.” – morogta magának, majd a képernyőre nézett. Zsolt írt. Összeszorult a gyomra, de aztán meglátta, hogy csak egy telefonszámot küldött. “Jocó ingatlanos” – és a telefonszám. “Na, akkor munka után fel is hívom ezt a tagot.” – mondta félhangosan, majd leült a számítógépéhez, és elmerült az alkotásban.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here