Megint egy nő, megint egy párkapcsolat, amelyben az elhagyott fél nem tudott belenyugodni a szakításba. Megint egy erőszakos cselekmény, ami tragédiába torkollott.
Aldina Jahić nem volt hős vagy közszereplő. Egy fiatal nő volt, aki élt, dolgozott, sportolt és szerette volna megérni a másnapot. Aztán, amikor az edzőterembe indult, követni kezdte az a férfi, aki korábban is fenyegette. Félt tőle, mert tudta, hogy képes bántani őt. Amikor meglátta, azonnal észrevette, hogy fegyver van nála. Futni kezdett, segítségért kiáltott, de senki nem avatkozott bele. Senki nem állt közéjük, nem mondta, hogy elég, hagyja békén a lányt. Aldina berohant egy kávézóba azt remélve, ott biztonságot talál. A férfi utána ment és lelőtte.
Könnyű azt mondani, hogy ez nem a mi dolgunk, nem ismerjük a lányt, nem akarunk belekeveredni, félünk. De minden alkalommal, amikor elfordítjuk a fejünket, valójában egy nagyon is aktív döntést hozunk: engedjük, hogy az erőszak megtörténjen. Ez a nő nem azért halt meg, mert egyetlen férfi megölte, hanem mert százak nézték végig, hogy bajban van és senki nem segített.
A hatóságok legyintettek, mondván túlreagálja, a közvélemény közömbös, mert szerinte magánügy.
Ha valaki fél, segítséget kér, az már mindannyiunk ügye. Felelősek vagyunk azért, mert felismertük a veszélyt, de cinkosai lettünk az üldözőnek. Ha valakit ütnek-vágnak, ha látjuk rajta a jeleket, ha reszket, ha fut, nem lehet annyit mondani, hogy nem tudtuk pontosan, hogy valódi-e a baj. Nem hősnek kell lenni, hanem hívni kell a rendőrséget, vagy kiabálni kell, hogy a támadó lassuljon. Amikor nevetünk és poénkodunk a féltékeny férfiakon, akkor normalizálunk egy viselkedési formát. Egy ilyen kultúrában egyre nő a tragédiák száma. Mostanában különösen megnövekedett a nők ellen elkövetett bűnesetek száma.
Emellett nem mehetünk el közömbösen. Felelősek vagyunk a hatóság számonkéréséért, azért, mert nem vonulunk az utcára és nem tiltakozunk eléggé.
Amíg egy nő félelmét nem vesszük komolyan, amíg a társadalom azt mondja, hogy majd megoldják családon belül, addig minden haláleset közös veszteségünk.
Aldina meghalt. Nem tudott elmenekülni, ahogy sok más nő sem, aki szakított párjával, elhagyta férjét, vagy nemet mondott egy szörnyetegnek. Amíg ezeket a bűneseteket nem büntetik a törvény teljes szigorával, addig nem lesz változás. Ne feledjük, a szörnyűségek nemcsak másokkal történnek. Egyszer benne lehet egy barátunk, rokonunk és mi magunk is, akik addig hallgattunk.
Bocsáss meg nekünk Aldina, és bocsánat minden nőért, akinek nem hisznek, akit nem támogatnak, aki nem kap segítséget. A Jóisten védjen meg mindenkit, ha már az ember nem akarja és nem képes rá.
Meddig halnak meg nők csak azért, hogy a férfiak éreztethessék hatalmukat felettük? Hány asszonyt vernek még agyon, gyilkolnak meg, mert elege lesz a bántalmazásból és a jobb élet reményében feljelentést tesz?
Ébredjünk már fel végre! Mindenkinek van anyja, lánya, unokája, nővére és barátnője, aki veszélyben lehet! Ne maradjunk csendben, mert ennél nagyobb bűn alig van.
Aldina Jahićnak 33 év jutott ezen a bolygón…Gyilkosa, a korábbi válogatott labdarúgó, Anis Kalajdzic, akiből később játékvezető lett, megölte.
