„A férfi felnevetett és annyit mondott, örömmel.
Aznap délután már ott is volt. Petra boldog volt.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Az olyan nők… Mert vannak kevésbé olyanok és vannak olyanabbak is?
Petra döntése nem jelentette okvetlenül, hogy ő újra a régi lett. A test gyorsabban felejt, mint a lélek. Azt viszont hamar megértette, hogy a test valóban csak egy külső burok. Alakul, változik, hol feszes, hol löttyedt, de akkor is csak egy anyag, ami rövid ideig tartozik hozzá.
A döntése után gondosan lesikálta magáról a többi férfi lenyomatát. Állt a zuhany alatt és érezte, ahogy lefolyik róla minden érintés, csók, és szenny, amit a pénzért vállalt. Tisztában volt azzal, hogy a folyó víz nem mindenható, de elképzelte, hogy az érzések, amelyeket megélt, mind eltűnnek a lefolyóban.
Nevetséges volt a gondolat, de valamibe kapaszkodnia kellett.
Tamás, aki ki tudja miért elégedett meg azzal a szereppel, hogy szeretőt tartson, méghozzá olyat, akinek fizetnie kell, egyszeriben elkezdett megváltozni. Próbálta faggatni, de a férfi nem volt egy beszédes fajta. Annyit mondott, szeretne többet találkozni, mire Petra elpirult. Ez a pirulás őszinte és zavarba ejtő volt, hiszen, nem volt már harmatos szűzlány. Tamás kérése viszont többet sejtetett, mint remélte volna.
Bólintott. Mire azt a választ kapta, hogy ideje lenne egyszer elmenniük vacsorázni.
Annyira meglepte a felvetés, hogy kiszaladt a száján, hogy kettesben? Erre persze mindketten nevettek.
Amikor elment, a nő azon gondolkodott, vajon visszakaphatja még azt az énjét, aki négy éve volt? A külvilág számára maradt-e ő rendes feleség, akit csúnyán becsaptak, bajban hagytak és soha többé nem kerestek?
Néhányan tudtak arról a módról, ahogyan a pénzszerzésre vállalkozott, de bennük megbízott. Pontosabban elhitte nekik, hogy nem ítélkeznek. Azért, mert szeretik őt. Mondjuk ez a szeretet nem feltétlenül jelentette, hogy helyeslik, viszont annyit biztosan, hogy nem bántották.
Tamással kilépni a világba viszont egy egészen más színpadot jelentett. Addig takarásban lehetett a legizgalmasabb nő, de a fényben újra látta, hogy nem más, mint egy szürke negyvenes, aki megriad a hétköznapok egyszerűségétől. Már-már ott tartott, hogy lemondja az egészet és megkéri a férfit, hogy csakis nála találkozzanak, amikor a belvárosban összefutott egy középiskolai osztálytársával.
A nő harsány volt és nagy dumás, ömlött belőle a szó. Elújságolta, hogy nemsokára harmadszor is férjhez megy. Gyerekei nagyok, már nélküle is boldogulnak, ő viszont vágyik még sok kalandra egy új férfi oldalán, aki gazdag és mindenben a kedvét keresi.
Petra csak nézte és csendben megállapította, hogy az a szőke műnő, a felpumpált melleivel és szájával semmivel sem jobb, mint ő, csak neki hivatalos papírja lesz arról, hogy a szexért pénzt kap és kedvére költekezhet. Egyszer sem hangzott el a beszélgetés közben a szerelem szó. Lehet, hogy maga az érzés kizárja, hogy valaki igazán boldog legyen?
Már nem volt benne biztos, hogy valóban arra van szüksége, hogy Tamás mellett megtapasztalja a szenvedést. Gyorsan elköszönt és otthon sokáig sírdogált. Megijedt önmagától, és megijedt annak lehetőségétől, hogy jobb lehet az élete, mint eddig.
A boldogság után addig szoktunk vágyakozni, amíg karnyújtásra nem kerül – gondolta.
Ha már elérhetnénk, elkezdünk félni és mérlegeljük, hogy jár-e nekünk, netán mekkora árat kell érte fizetnünk.
Végül nem mondta le a vacsorát. Kockázatos játék volt, mert amíg nem szeretett, jöhetett bárki, nem volt benne félelem.
A férfi meg is érkezett este hétre. Megdicsérte kis fekete ruháját, amelyben elegáns volt és nagyvilági. Annyit mondott, hogy jó helyre mennek.
Szűk budai utcákon kanyargott a kocsi, és Petra azon gondolkodott, vajon milyen helyre viheti, hiszen a legmenőbb éttermek a belvárosban vannak. A kocsiban szólt a rádió és Tamás annyit kérdezett, amikor lassított, hogy izgul-e. Egy harmincas években épült málló falú kúria előtt álltak meg. A kúria talán túlzás volt, mert jóval egyszerűbb házacska volt. A bejárat felett világító lámpa sejtelmes fénybe öltöztette a két oldalt burjánzó bokrokat.
– Itt lakom – mondta.
Petra ledermedt. Rendes körülmények között csodálatos érzés lett volna, hogy egy randin elviszi magához a szeretett férfi.
– Miért hoztál ide? – kérdezte zavartan.
– Megmondtam, hogy jó helyre viszlek! És ez az.
Azzal kiszállt és kinyitotta a nőnek a kocsi ajtaját. Petra továbbra sem érezte komfortosan magát az adott helyzetben. Ismerték egymást. A férfi tudta róla, hogy mivel foglalkozik, most mégis úgy bánt vele, mint valami különleges személlyel.
Óvatosan kilépett a repedezett téglákkal kirakott ösvényre és idegesen figyelte, ahogy a férfi kinyitja a bejárati ajtót. A ház valóban nem volt nagy, de otthonos. Nem érződött rajta, hogy férfikéz irányítja. Az apró ebédlőben megterítve állt az asztal. Petra szétnézett és várta a csapdát. Egy olyan nőt, mint ő nem szokták így várni. Nem készülnek rá, hogy elnyerjék a kegyeit. Tamás évek óta fizetett is érte, erre most mintha más lenne az elképzelése a kapcsolatukról.
– Elkérhetem a kabátod? Foglalj helyet! Egy kis bort?
– Igen, köszönöm, az jó lenne – válaszolta gyorsan, és nem lehetett tudni, hogy a kabátra vagy a borra gondol.
Hol a csapda? – lüktetett továbbra is a fejében. Merthogy van, az bizonyos, lennie kell. Az életben nem alakul semmi tündérmesévé.
Leült. Tamás töltött egy kis félszáraz vörösbort. Nézte, ahogy Petra belekortyol és érezte, ahogy süt belőle a félelem. Félt szeretni és nem szeretni. Pontosan tudta, egy vacsorával nem lehet meggyőzni egy nőt, hogy valaki szereti, pláne azzal az előélettel, amely az adott nőnek van. Ezért koccintott vele, majd finoman megsimogatta a vállát.
– Azonnal kész a kacsa – mondta kedvesen és rámosolygott.
Előző rész
Következő rész
fotó: Pinterest
