Eladtam a testem – 1. rész

Petra úgy ült az ágy szélén, mint egy rongybaba. Keze-lába lógott és még a csontjai is kongtak az ürességtől.

Nem ez volt a gyerekkori álma, a babaház előtt egyszer sem fordult elő, hogy arra gondolt volna, árulni fogja magát. Ki akarna a testéből élni, amikor a lelkét is eladhatja?
És ő eladta. Eljátszotta a házasság nevű tőzsdén, amely alatt hol fenn volt az árfolyam tetején, hol meg elárverezték minden porcikáját. Nyomorúságos tizenöt év volt, de ebben a nyomorúságban az volt a legrosszabb, hogy eltűnt belőle minden, ami a régi, naiv Petrát jellemezte. Nem hitt már az emberekben, és a szavakat, legyenek azok hízelgőek vagy bántók, elengedte a füle mellett.
Elfelejtett sírni, és elfelejtett szeretni is.

 
 

Négy éve csak egyetlen cél lebegett a szeme előtt. Vissza kell fizetnie azt a huszonhárom milliót, amivel tartoztak fűnek-fának. Nem is a kis összegek voltak veszélyesek, azzal valahogy elboldogult volna, hanem az uzsorakamatra felvett pénz gyilkolta őt legjobban. Isti lelépett, amikor már elege lett. Minden kölcsön a nő nevén volt, így őt nem lehetett számon kérni.

Isti, a sármos autókereskedő, aki dumájával kibeszélte volna a tehénből a borjút. Anyja mindig ezt mondta rá, mégis nem győzte körülrajongani.
Isti tudott hízelegni, udvarolni. Ez utóbbit mesterfokon. Mindenkinek azt mondta, amit hallani akart. Barna, hullámos haja, atléta termete és kék szeme kevés embert hagyott hidegen.
Petra meg volt róla győződve, hogy a saját anyja is szerelmes belé kissé. Vagy nagyon, de ezt nem merte komolyan elhinni. Márta, vagy Mártuska, ahogy a veje hívta, mindig körülötte sündörgött, és amikor ebédre mentek hozzájuk Mártuska, kicsípte magát. Még a férje, a csendes, kissé balga ember is észrevette a változást, de annyira nem volt ostoba, hogy szóvá is tegye. Petra azonban látta rajta, hogy ugyanazt gondolja, amit ő: az anyjának elment a józan esze. Ötven körül megcsapta a szerelem, méghozzá a tiltott, amelynek íze még édesebb volt.
Isti ekkor huszonhét volt, és úgy élte a mindennapjait, mint az élet császára. Az autóbiznisz felfutóban volt, mindenki le akarta cserélni a régit, a szocost, jöhettek a menő nyugati verdák. Ezt a vásárlási hullámot volt férje remekül meglovagolta. Futott a szekér, és jobbnál jobb üzletek köttettek. Így Petra eljuthatott Balira, Ibizára, de New Yorkba is. Az élet könnyűnek és gördülékenynek tűnt.
Egyetlen egy dolog árnyékolta be a kapcsolatukat. Kétszer elvetélt, és utána már sehogy sem sikerült teherbe esnie. Az orvos szerint nem alkalmas rá a méhe, hogy megtartson egy gyereket. Így mondta. Nem alkalmas.
Vajon egy anyaméh hogyan lehet jó vagy elég jó? Petra sokáig sírt, amikor ezt közölte vele. Egy nő gyerek nélkül fél ember, mondta gyakran az anyja, igaz, nem rá értette, de Petra tudta, hogy ez rá is vonatkozik, még ha anyja nem mondja ki. Biztatta elégszer, kérte, hogy pihenjen, szedjen sok vitamint és fogyjon is le.
Minden egyes kérése, javaslata tőrdöfés volt a nő szívébe. Hogy pihenhetne, amikor a cégnél fontos beosztásban van? Napi tíz-tizenkét óra mellett nem maradt ideje edzésre, és gyors kaja, meg a rendszertelen evés végül valóban plusz kilókat dobott rá. Nem volt kövér, vagy hájas, inkább puha és gömbölyded. Ám a családjukban mindenki szikár és magas volt, a lány egyre feltűnőbben lógott ki közülük. A vasárnapi ebédek sem segítettek rajta sokat, mert az volt az érzése, hogy hizlalják.
Isti bezzeg nem változott.
Teste mintha minden túlsúlyt azonnal ledobott volna. Az évek múlásával anyósa csodálata rajongássá fokozódott. És ezen a válás sem változtatott.
Volt férje egyszerűen kiúszott a házasságból. Nem dobott mentőövet neki. Otthagyta az adóssággal és kétségbeeséssel együtt, mint ahogyan egy rakás szemetet szoktak az erdőszélen.
Anyósa soha egy szóval nem hibáztatta. A lány fel nem foghatta, hogyan képes mentegetni, főleg azok után, hogy közölte, hogy ők már nem tudnak segíteni, mert a családi házon is jelzálog van ezer éve. Apja hümmögött, de szokás szerint visszavonulót fújt. Ott volt neki a tévé meg a kártya. Azokhoz menekült.

És így jött el az a március, amikor Petra szingliként ébredt. A közös lakásuk értékének fele annyira kevés volt, hogy csak arra telt, hogy albérletbe költözzön. És ha a lavina elindul, akkor nem ismer se istent, se embert. A cég is halódott, pontosan úgy, ahogy Isti autókereskedése, mert a válság nem kímélt senkit.
Egy napon minden összeomlott. Nem maradt más belőle csak egy nő, aki már nem volt önmaga, akin túlsúly volt és feje felett lebegett a kifizetetlen adósság réme.
Ült a bérlakásban, nézte a másikból megmentett fakó színű bútorokat, a semmilyen falat és döntésre jutott.
Olyanra, amit senki nem akar.
Tudta, hogy tervéhez aránylag jól kell kinéznie. Viszont azzal is tisztában volt, hogy a külső nem elég.

Látta a baráti körében, hogy az a sok istenverte nő, aki annyira nagyra volt magával, hagyja, hogy a férfiak elsilányodjanak mellettük. Nem beszélgettek a férjeikkel, nem is hallgatták meg őket, egyszerűen megfeledkeztek róluk. Mellettük éltek, nem velük.

Ekkor támadt az az ötlete, ami idestova négy éve fialta a pénzt. Áru lett a teste és a figyelme. Csak egy egyszerű hirdetés kellett és érdekes módon, a férfiak megértették. Jöttek, mentek, fizettek. Sokszor csak egy órát. Volt, aki fél napot. Akadt, akinek elég volt a szép szó, a simogatás vagy a tökéletes figyelem.
Persze sokan szexet akartak. Nem valami extrát, vadat vagy betegeset, inkább csak felszabadultat és szenvedélyeset.

Petra, a visszafogott feleség, egy idő után jól megfizetett szajha lett. Nem bánta. Nem azért, mert ebben valamiféle terézanyai pluszt látott, hanem otthonos lett ebben a pozícióban.

Rövid idő elteltével már mindig ugyanazok jöttek.
Lassan mindent megtudott róluk. Megállapította, hogy a férfilélek semmivel sem volt egyszerűbb, mint a női. Volt, hogy a vendégekből órákon át folyt a szó. Kávét főzött, lekuporodott a fotelba és hallgatta őket, mint egy jól fizetett pszichológus. Terápiába jöttek és felszabadulva távoztak. Néhányan megköszönték neki a hallgatást. A meghallgatást is. Volt, aki csak ült, bámult maga elé, majd tanácsot kért.

Petra a négy év során kivirult. Már nem növesztett bánathájat, keresett egy jó kozmetikust, és ha tehette, futni ment. Ahogyan szépült, úgy szaporodtak a kuncsaftok. Nem a külseje, hanem a lelke miatt. A tartozása is fokozatosan csökkent.

De a baj elérte megint. Hogy baj volt-e ez igazán, nem lehetett tudni. Gyerekkori barátnője megjósolta, de kinevette akkor. Petra szerelmes lett.

Rá is pontosan ugyanakkora figyelemmel koncentrált, mint a többiekre. Hagyta megnyílni, lépésekben ismerte meg és soha nem gondolt rá másképp.
Csak a teste. Az kezdett először reagálni. Bizsergett a bőre Tamás érintése nyomán.

Először megrémült az érzéstől. Nem volt szüksége semmiféle bonyodalomra. Profin akarta csinálni a pénzszerzést. Kedvesen, de érzelmektől szűrten. Erre a teste keresztbe tett.
És ez a játék magával hozta a lélek játékát is.

Elkezdte várni Tamást. Izgatott lett, amikor a férfi felhívta. Ha meghallotta felfelé jönni a lépcsőn, szívdobogást kapott.

Így egyre dühösebben gondolt magára. Hát micsoda ócska kurva lett belőle, hogy még ezt az egyszerű dolgot sem tudja betartani? A szerelem azonban nem kérdezősködött, nem is magyarázkodott. Átvette a hatalmat és uralkodott.

Már nem tudott más férfiaknak engedelmeskedni. A pénzt, amellyel tartozott, még nem törlesztette teljesen, de nem érdekelte. Elege lett. És szinte napra pontosan négy évre az első kuncsaft után, lemondta mind.
Egy se cirkuszolt. Megértették és sok sikert kívántak neki. Eszébe sem volt elmondani nekik az igazat. Ahhoz nem volt ereje, sem bátorsága. Azt hazudta, elege lett, más életet kezd.

Két héttel később bejelentkezett Tamás. Petra közölte vele, hogy nincs időpontja a számára. Ha jönni akar, jöhet bármikor, de ingyen.
A férfi felnevetett és annyit mondott, örömmel.

Aznap délután már ott is volt. Petra boldog volt.

Hogy Tamás megértette-e, nem tudta. Nem is érdekelte.

Talán még az olyan nők is képesek a szerelemre, amilyen ő, gondolta némi iróniával.

Eladtam a testem – 2. rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here