Ma, augusztus 2-án együtt emlékezhetünk. Nem külön, nem helyettük, hanem velük és értük. És önmagunkért. Ma a roma holokauszt napján nem szabad felejtenünk. A történelem nem verseny, nem arról szól, ki szenvedett többet. A roma holokauszt elhallgatása nem a zsidó áldozatok emlékét gyengíti, épp ellenkezőleg, hisz az igazság teszi teljessé a a múltat. Amíg nem ismerjük el mindazokat, akiket végleg el akartak törölni, addig a világ hajlani fog a gyűlöletre.
1944-ben a náci megsemmisítő táborok egyikében, Auschwitz-Birkenauban több mint 3000 férfit, nőt és gyereket gyilkoltak meg pusztán a származásuk miatt. Ez a nap lett a porajmos, az elpusztítás hivatalos emléknapja.
A náci rezsim gyűlölete nemcsak a zsidóságra irányult, az üldözöttek között voltak a fogyatékkal élők, a politikai ellenállók és a homoszexuálisok is. Természetesen a zsidók és a romák álltak élen. A roma népességet Európa-szerte megbélyegezték, és megsemmisítő táborokba hurcolták. A történészek nem tudják pontosan hányan haltak meg, de számukat 220-500 ezerre becsülik. A történelem ezen szegletét sokáig elhallgatták, még Németországban is.
Auschwitz-Birkenauban külön barakkokban tartották a romákat, köztük rengeteg gyereket is. Augusztus 2-án éjjel indult meg az utolsó akció. A barakkokat körbezárták és teherautóra terelték a bent lévőket, köztük időseket, nőket, gyerekeket és a gázkamrákba vitték őket. Aznap éjjel többezer ember halt meg csendben, tanúk nélkül.
A porajmos hosszú időn át nem képezte a történelemoktatás részét, pedig a roma közösségek fájdalma nem kevesebb, mint másoké. Az elmúlt évtizedekben, főleg civil szervezeteknek köszönhetően egyre többen ismerik meg történteket. Sokan, ahogy a zsidóság esetében is, akik túlélték a gettósítást, nem beszélnek róla, így generációk cipelik tovább a traumákat. Egy társadalom egészsége viszont azon is mérhető, hogyan bánik azokkal, akiket korábban elárult vagy elhanyagolt. A kollektív gyásszal, a megértéssel és tanulással tudunk csak előrelépni.
A roma kultúra gazdag, sokszínű zenéje, meséi, hite beépült más népekébe, és nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a sebeket, az igazságtalanságot minden téren gyógyítani kell. Éppen azért, hogy soha nem fordulhasson elő még hasonló sem. Sokan legyintenek, és azt mondják, ez a múlt, tovább kell lépni, minek felemlegetni, ami 80 éve történt, de épp azért kell, hogy a most élőknek eszébe ne jusson hasonló. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ma is erős a fajgyűlölet, rengeteg csoport, párt vagy akár zenekar létezik, amelyek szeretnének elhallgattatni, eltüntetni másokat, akik nem olyanok, mint ők. A felsőbbrendű ember eszménye nem halt ki, és ha kételkednénk ebben, jusson eszünkbe a délszláv háború, ahol a szerbek szintén kegyetlen mészárlásokat rendeztek.
Az Európai Parlament 2015-ben augusztus 2-át hivatalosan is a roma holokauszt napjává nyilvánította. (Nem kis késéssel a világégés után!) Auschwitzban külön emlékmű áll a roma áldozatok emlékére, ahol köveket, mécseseket és virágokat helyeznek el minden évben.
Nekünk, akik most élünk egyetlen feladatunk marad: ki kell állnunk azokért, akiket kirekesztenek, és tennünk kell az előítéletek ennek, mert ezek sodorják végzetes eseményekhez a társadalmakat. Hallgatni minderről tilos! A csend is beszédes, de csak akkor, ha emlékezés van mögötte.
Kép forrása: Pinterest
