Elhunyt Claudia Cardinale

87 éves korában elhunyt a világ valaha volt legszebb színésznőinek egyike, Claudia Cardinale.

1938-ban született Tuniszban, egy szicíliai bevándorló családban. Pályafutása 17-18 éves korában indult be igazán, amikor szépségversenyt nyert. Neve lassan, de biztosan ismert lett minden mozinéző előtt. Különösen a hatvanas években, amikor az olasz és európai filmművészet alkotásaiban alkotott maradandót.

 
 

Fellini 8 és fél című filmjében Mastroianni mellett megmutatta, hogy színészi jelenléte  cseppet sem elhanyagolható szépsége árnyékában. Először 1960-ban került munkakapcsolatba Luchino Viscontival, amikor a neves rendező a Rocco és fivérei című ünnepelt neorealista filmjében mellékszerepet játszott. Visconti hamar észrevette tehetségét, és 1963-ban neki adta A Párduc egyik főszerepét. Angelica Sedara szerepében érzéki és drámai is volt egyben, ebben már felejthetetlen színésznővé avanzsálódott. A harmadik filmet, amely meghatározta karrierjét, talán senkinek nem kell bemutatnunk, ez a Volt egyszer egy vadnyugat, amelyben bebizonyította, hogy komplex női karaktereket tud életre kelteni.

Claudia sokszor beszélt interjúiban arról, hogy a filmvilágban erősnek kell lenni, különben az ember elveszíti a személyiségét. Sosem volt egyszerű élete, már fiatalon teherbe esett, egy erőszak (saját elmondása szerint) következtében fogant meg gyereke, Patrick. Hosszú évekig élt együtt Pasquale Squitieri filmrendezővel, tőle is született egy lánya. Egész életében arra törekedett, hogy művészként független maradjon, egy olyan ember, aki nem enged az elvárásoknak.

Élete bizonyos szakaszában szerepet vállalt a női jogok és a melegek elismertetésében, főleg a 90-es években, majd az UNESCO béke- és jószolgálati nagykövete lett.

Claudia Cardinale olyan ikon, akinek szépsége, stílusa generációkat inspirált. Szerepeit úgy alakította, hogy karaktere mindig több legyen egy szerepnél. Mindegyikben megvolt a finom érzékenység, a nőiesség és a nem mindennapi karakterek szenvedélyessége.

Hosszú betegség után hunyt el franciaországi otthonában.

Nyugodj békében, Claudia! Bizonyára sok jó szerep vár az égi színpad fényei között.

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here