Talán nincs olyan ember Magyarországon és a környező országokban, aki ne hallott volna Fenyő Miklósról és a Hungáriáról. Az a rengeteg dal, házibuli, rendezvény, amelye nevéhez kötődik, felejthetetlenné teszi.
A zene zsigerileg bennünk van. A régi dallamok olyan emlékeket ébresztenek, amelyek együtt fájnak a lelkünkkel, de együtt nosztalgiázunk is velük, mert régen jó volt. Jobb, mint most. Tudjuk, hogy ez nem igaz, de arra gondolni, hogy szabadok, függetlenek és fiatalok voltunk, hihetetlenül felemelő.
Fenyő Miklós ehhez adta meg a körítést. Elhozta Amerikát oda, ahol a nevét sem szabadott volna kiejteni. Megmutatta a rock and rollt egy olyan országban, ahol a gondolata is bűn volt. Az ő világa tulajdonképpen nem is létezett, hiszen mire visszajött szüleivel az Újhazából, addigra a műfaj is lecsengett. De nem nálunk.
Elképesztően tehetséges volt. Olyan ember, aki mindegy milyen műfajjal kísérletezett, elhittük neki. Még a Modern Hungáriát is megbocsátottuk, hisz abban is ő volt A FENYŐ. Számtalan koncertjén kaptuk ugyanazt az élményt, és ha felcsendült hangja, mindenkinek mozogni kezdett a lába. Megtelt a Margit-sziget, megtelt bármelyik stadion, ha színpadra lépett. Fenyő Miklós egyenlő volt a Hungáriával, amelyben mindenki különleges volt, hatalmas egyéniség, és talán ez is lett a veszte. Dolly, Novai, Szikora…Nincs ma égen és földön olyan fiatal, aki ne tudna kapásból tíz számot mondani, ami hozzájuk kötődik.
Fenyő Miki. Mindegy, hogy hány éves volt, amikor a színpadra állt, és pimasz, kissé önelégült hangján annyit mondott, hogy nélküle nincs rock and roll, mi elhittük, mert így van. Lezárult egy korszak, de hogyan is lehetne másképpen? Soha olyan ember, mint ő, nem születik többé, mert egy olyan korban volt tehetséges, bátor és önbizalommal teli, amely nem tér vissza. A hatvanas évek semmihez nem hasonlítható fílingje nem hathatja át a mostani zenéket, persze nem is bánjuk annyira, de a szabadság, amit azoknak az emberek adott, leírhatatlan.
Fenyő Miklós szövegeit mindenki ismeri. Számtalan filmben csendülnek fel, ahogy a színdarabban is, ami az életének egy szegletéről szól. A Made in Hungária a színpadon és a filmvásznon is hatalmas siker volt. A cikk írója is többször látta, és állva tapsolt, amikor a végén megjelent Fenyő a színpadon. Jelenség volt, és vele együtt eltűnt az igazi fény, amely bearanyozta ezeket a dalokat. Persze, nem ment el úgy, hogy magunkra hagyott volna bennünket, hiszem a Csavard fel a szőnyeget, a Várni rád vagy a Napfény a jégen soha nem hullik ki az emberek lelkéből.
Hogy lesz-e belőle utcanév, nem tudjuk, de az biztos, hogy megérdemelné. Sokat, nem, rengeteget tett le a könnyűzene asztalára, és annyi embernek szerzett édes-bús perceket, hogy megszámolni se lehetne. Ma még mindenkinek van egy apró emléke hozzá, de bizonyára hosszú ideig lesz is, mert vannak emberek, akik valóban ott maradnak a szívünkben. Alkotásaik örökké élnek.
Fenyő Miklós munkássága ilyen. Nélküle mások lennénk mi is, akik szerettük.
Nyugodjék békében és a jampi angyalok perdüljenek táncra, ha új dal születik odafent a mennyboltban!
Rajta, énekeljünk vele:
„Hogyha egyszer én majd meghalok,
mennyboltba visznek a jampi angyalok.
Ott egy isteni cuccot megveszek,
a mennybe menő fazon így leszek
Szent Péter elé büszkén libbenek
Ha az uccsó Doxám üt majd egy nagyot,
lejönnek értem a jampi angyalok.
Holt biztos, hogy mind itt marad,
szent Péter ugye nincs harag,
hogy előbb a bugi, csak aztán a nagyharang.
Itt vagyok, ragyogok,
velem a jampi angyalok,
itt vagyok, ragyogok,
velem a jampi angyalok.
Hulla jó fejek, és jó csajok.
A sevrón, a metrón, vagy gyalog,
de értem jöttek, és én velük szárnyalok.
A jampik, a jampik, a jampik angyalok,
hulla jó fejek, és hulla jó csajok.
A jampik, a jampik, a jampik angyalok,
szent Péter elé köztük ballagok.
A jampik angyalok,
és én velük vagyok.
Hulla jó fejek, hulla jó csajok,
hú de szárnyalok.
A Luca, a Liza a Laki meg a Tiki-taki.
A táncot az Isten is nekik találta ki.
Szent Péter, ugye nem lesz baj,
hogy tupírozott az angyalhaj?
Ítéletnapig lesz itt buli, hajjaj.
Itt vagyok, ragyogok,
velem a jampi angyalok.
Itt vagyok, ragyogok,
velem a jampi angyalok.
Jampi ingbe, glóriába,
úgy megyünk be a Szent Péter bárba.
Ringó csípő, telt kebel,
úgy visznek az égbe fel.
Mindenki térdepel,
Rock and Roll-t énekel,
az amcsi, az angol, és a Német Lehel.
A jampik, a jampik, a jampik angyalok,
hulla jó fejek, és hulla jó csajok.
A jampik, a jampik, a jampik angyalok,
szent Péter elé majd köztük ballagok.
Mert a jampik, a jampik, a jampik angyalok,
de erről ott fent majd bölcsen hallgatok.”
78 év és a halhatatlanság… Jó utat, Csókkirály!
Kép forrása:Pinterest
