Az 1980-as évekig érvényben volt Olaszországban egy brutális törvény, amely lehetővé tette, hogy a nemi erőszaktevők büntetését eltöröljék azáltal, hogy elvették feleségül azt, akin elkövették a szörnyűséget. Ez volt az úgynevezett „helyrehozó házasság”, amelyet az elkövető gyakran felajánlott a családnak, és ha az beleegyezett, a házasság megkötésével a bűncselekmény megszűnt.
Ez a felfogás azon alapult, hogy a megerőszakolt lány elveszítette a becsületét, és ennek egyetlen helyrehozatala csakis a házasság lehetett, hiszen szégyent hozott a családra, és már nem lehetett férjhez adni. Hogy ez mit jelentett a valóságban, azt nehéz indulatos szavak nélkül megfogalmazni. Magát a törvényt csak 1981-ben törölték el, vagyis az elkövetőknek addig hivatalosan lehetőségük volt megszabadulni a börtöntől.
Jogilag mindez még a fasiszta korszakból maradt, az 1930-as Rocco-kódexből, amely a szexuális bűnöket közerkölcs elleni bűnökként kezelte, és nem foglalkozott az egyén sérelmével. Ugyanebben az időszakban létezett a becsület miatti emberölés is, amelyért jóval enyhébb elbírálás járt.
Gyakran előfordult, hogy maga az elkövető ajánlkozott, hogy „megmenti” a lány családjának becsületét. Ők nem igazán tudtak kibújni a kérés alól, mert a társadalmi nyomás óriási volt, különben az áldozatra szégyen és kirekesztés várt.
A fordulópontot Franca Viola, egy alcamói fiatal nő esete jelentette, aki nyilvánosan visszautasította a „jóvátételi házasságot” és bíróság elé vitte az ügyet. A per hatalmas visszhangot keltett, és 1966-ban ítélettel zárult. A fővádlott 11 évet kapott, amit később 10 évre csökkentettek.
„Nem vagyok senki tulajdona” – jelentette ki a bátor Viola, és ez a mondata a női önrendelkezés jelképévé vált Olaszországban. Ügye azért is lett jelentős, mert óriási vitát indított el a parlamentben és a sajtóban, ahol végre szó esett a szexuális bűncselekmények valódi elbírálásáról.
Hogy mindez miért maradhatott fent ilyen hosszú ideig, hiszen nagyjából ötven éven át alkalmazták, annak többek között kulturális okai is vannak. A nő szüzessége évszázadokon át egyenlő volt a család becsületével, és így a megrontott nő „piacképtelenné” vált. Emellett a Btk. szerkezete is megengedte, hogy az elkövetőt „megjutalmazzák” a házasság oltalmával. Az 1960-as, 70-es évek feminista mozgalmai azonban jelentősen segítették a 81-es törvénymódosítást.
Fontos kiemelni, hogy a jog nem szó szerint kényszerítette házasságra a megerőszakolt lányt, de olyan erős kényszert hozott létre, amely a gyakorlatban azt jelentette, hogy belesodródott a kényszerházasságba. Hogy ez milyen lelki terhet és mekkora fájdalmat okozott, azzal nem sokat törődtek sem a családok, sem a törvényt megalkotók.
Franca Violát 2014-ben állami kitüntetéssel jutalmazták bátorságáért. NEM-je a női autonómia szimbóluma lett. Története hosszú utat járt be, amíg eljutott odáig, hogy a szexuális erőszakot Olaszország szerte bűncselekményként kezeljék, méghozzá a személyes méltóságot sértőként. A régi, patriarchális rendszer azonban sokáig fentmaradt, és egészen 1996-ig várni kellett, hogy a házassággal jóvátett erőszak-intézményét teljes egészében megszüntessék.
Kép forrása: Pinterest
