Az előző részt IDE kattintva olvashatod! 🙂
A fagyott száraz levelek hangosan roppantak a három cimbora talpa alatt. Mintha vaddisznók csörtettek volna az erdőn keresztül. Az autót néhány száz méterre hagyták a tanyától, és gyalogosan osontak a ház mögött elterülő akácosba. Megtorpantak a szélén, éppen ott, ahonnan viszonylag jól belátható volt a ház és az udvar. Ha onnan valaki elhallott volna odáig, a következő párbeszédnek lett volna fültanúja:
– Én nem tudom mi legyen mostan…menjünk oda? Így nem látunk semmit!
– Maraggyá má’ és ha észrevesznek?
– És akkor mi van, mi? Akkor mi van? Látod, hogy nem boldogulnak! Anyám, micsoda két nő!
– Gyúrós, ne löködj már bazdmeg, én sem látok rendesen!
– Eltakarja a kilátást az izomkötegem, mi?
– Szép a szőke, de a másiknak micsoda sárhányója van, látjátok?
– Ne fikázd a szőkét hallod? Az egy istennő! – szólt suttogva Difi, és igazított egyet a nadrágjában hordott ékszerein.
– Nekem hugyoznom kell – szólt a Viking fojtott hangon, és toporogni kezdett. Kigombolta a sliccét, és becélzott a két jóbarátja közé.
– Nem elég nagy az erdő vazze? Csavarj a gyíkon a másik fánál, ne minket hugyozzál oldalba te barom!
– Odani, hogy viszi a kis seggét, balhézik valamin…húúú, micsoda temperatúrája van!
– Te hülye, az temperamentum!
– Annak nincs semmi értelme!
– Ne pofázzatok már ennyit, az ember nem lát tőletek semmit! Nem tehetek róla, hogy ilyen kicsire nőttem! Apám is kicsi volt, öregapám még kisebb, dédapám meg olyan kicsi volt, hogy nem is látszott!
– Nem kéne odamenni és segíteni?
– És ha odamegyünk, és megkérdik mit keresünk itt, mit mondasz, te idióta?
– Hát, majd jól nem mondok semmit! Vagy hogy éppen erre jártunk. Véletlenül.
– Véletlenül, mi?
– Legyünk úriemberek! Én odamegyek. Csak nem képzelitek hogy nem stírölöm meg a két buksza hátulját közelebbről is? – szólt Difi, és elindult a ház felé.
A fuvarosok megérkeztek, és leszedték a teherautó platójáról a bútorainkat, és személyes holminkat. A földre dobálták a ruhásdobozokat, majd a sofőr a markát tartotta a kialkudott összegért.
– Na és hogy fog bekerülni a házba? – kérdeztem gyanakodva a főnöknek látszó culágertől. – Azt hittem, a fuvardíjban benne van a cipekedés is!
– Jaj, keziccsókolom, hát abban nem egyeztünk meg, és már bevállaltam egy másik fuvart is mára! Nem fér az időbe – szólt, miközben a bankókat a farzsebébe tömködte. A kövér bajuszos férfi megtörölte izzadtságtól fényes homlokát, majd a letörölt nedvességget is farzsebre rakta, a zseb külső felére.
– Na de mi nem tudjuk egyedül … – kezdtem volna a mondatot, de a fuvaros megvonta a vállát, hátat fordított nekem, és bevágódott a rakodója mellé, a kocsiba. Az köhögve beindult, és mire észbe kaptam, már a bekötő út végén láttam a plató hátulját.
Nelli kétségbeesetten táncolt a földre ledobált bútorok között.
– Nelli, ne pánikolj! – szóltam rá, látva rajta az egyre inkább eluralkodó kétségbeesést.
– Látod te, hogy ezek mit műveltek? – sipítozott, megrángatva egy éjjeliszekrényt.
– Nem lakberendezők – próbáltam csitítani. – Meg sem várták, míg felkínálok némi pénzt a berámolásért. De kértelek már, uralkodj magadon, ne pánikolj folyton, ha valami nem a terv szerint alakul!
– Na de most mi lesz? Hogy a francba fogjuk ezeket a göncöket becipelni? Elég volt már nekem a kerítésmászásból, culáger nem leszek! Felőlem itt ázik el az egész gönc! Egye meg itt a rozsda! Az enyészet! Egyébként pedig ne nyugtass, mert attól csak még idegesebb leszek!
– Van valami konstruktív javaslatod esetleg?- szóltam tovább raplizó barátnőmhöz nyugtatólag, miközben azon elmélkedtem, hogy ehet meg a rozsda néhány szekrényt, és egy rattangarnitúrát, valamint a ruhával megtömött tévés dobozokat.
– Nincs! – kiabált Nelli. – És most azonnal elindulok Pestre! Meg se próbálj visszatartani!
– Jó! – emeltem meg a hangom – Menj! Gyalog! De vidd a rattant is, azt úgy sem lehet eladni a parasztoknak!
– Mit akarsz te eladni a parasztoknak??? – sikoltott fel Nelli. – A rattant nem adom! A hátamon viszem fel Pestre, ha kell, de nem adom! Hát így nyugtatsz meg te engem? A valeriána nyugtasson téged ha ideges leszel, mert én nem foglak!
– Ismételten szólok Nelli, ne pánikolj már… – szóltam, de kevés hitelesség, és több fásultság került a hangomba.
– Na figyelj – mondta a hidegtől és a párától szénakazallá vált hajú barátnőm – én most leülök. Ide ni, a fotelba. És várok. Tudod mire várok? valami csodára, mert más rajtunk úgy sem segít!
– Mindjárt legurulok a legközelebbi benzinkútra, talán van ott néhány markos legény, aki némi pénzért hajlandó lenne segíteni – mondtam Nellinek, csitítani próbálva a kétségbeesését.
– Megőrültél?! – emelte meg ismételten a hangját Nelli. – Vadidegen férfiakat akarsz iderángatni? És ha valami szatír kezei közé kerülünk? – topogott raplizva.
Ezt a hangot már kezdtem nehezményezni, azon agyaltam, hogy az udvaron látott pumpás kút alá beteszem lakótársam fejét, ha nem vesz vissza a hangerőn. De beláttam, hogy nem okos dolog idecsődíteni néhány széleshátút.
– Virágoskertem – szóltam hozzá még halkabban -, mondd csak, akkor hol kívánod álomra hajtani a fejed? Mert amíg ez a motyó itt kint, addig nincs nyoszolyád ott bent. Értjük?
– Akkor én ma éjjel nem alszom! – toppantott Nelli. – Nézz rám! A belém pakolt szilikoncicivel együtt vagyok ötven kiló! Az ágy pedig a duplája!
– A parasztkutyák fogják lerágni a Guccit a lábadról a parasztéjszakában! – süvöltött a hangom, majd a kezembe vettem a legközelebb álló éjjeliszekrényt, és elkezdtem berángatni a házba.
Ekkor lépések hangja hallatszott.
Há’ nézd má’… hát nem az öreg Jónás bá’-nál lyukadunk ki? Kiske’itcsókolom, nem megy a burcsa? – rikkantott Difi, két fickó háta mögül.
– Jó estét az uraknak – köszöntem vissza, és elcsodálkoztam, vajon mit keresnek ezek itt az éjszaka közeledtével. A fejemben végigfutott, hogy a paprikaspray Nelli táskájában lapul a házban, így hát reménykedtem abban, hogy az érkezőknek tisztességesek a szándékai.
– Van ám itt hat erős kéz, illetve csak öt, mert a Viking egyik kezében mindig sör van. Magunk is sörhajtánnyal működünk. Na most az a helyzet, hogy nekünk erősen fogytán a sörkészlet, kiskegyedék meg híján vannak az erőnek. Engedje meg, hogy bemutassam a barátaimat. Ez a szép darab ember Viking, a kisebb, ám erősebb, ő Gyúrós. Engem meg már tetszik ismerni.
Biccentettem a két cimbora felé, és elárultam a nevem. Nelli szó nélkül gubbasztott a rattanon.
– Volna itt valami konfrontációs megoldás – lépett előre Difi a két cimborája mellől.
– Az kompromisszumos te idióta – dünnyögött a háttérből Viking.
– Ne izéjjá már néhány betűn, a kisasszonyok értik hogy mit akarok mondani! Szóval akkor lenne itt kompromisszálós megoldás is. Ha kegyedéknek van valami alkoholtartalmú bambijuk, és fizetségként megkínálnak egy pohárral, szívesen behordjuk a hándlét. Ha boruk van, azzal vigyázni kell, mert csak egy fajtát tudok meginni. Azt, amelyik ki van nyitva.
– A segítség valóban elkél – válaszoltam. – Elsősorban ideg és elmeösszeomlott barátnémat kellene házon belül tudnom. Nem hajlandó felemelni a fenekét, és magától bemenni a házba. Aztán ha azzal végeztünk, pakolhatjuk a bútorokat. Megköszönném a segítséget.
– Na, mondom én, hogy kompromisszálódunk majd! – örömködött Difi, és Nellihez lépett.
– No, kisasszony, akkor hát emelje meg a popsiját! Vagy tán magával együtt vigyük be ezt a venyigenyoszolyát?
– Hozzám ne érjen! Meg ne próbálja! Nekem fekete övem van! – sipákolt Nelli, egészen hátra hajolva a fotelban, ahogy Difi az arcába tolakodott.
– Na és – válaszolt a tróger vigyorogva -, nekem meg szegecses! Gyertek fiúk, fogjuk meg a kisasszonyt bútorostól és vigyétek!
Viking és Gyúrós már mozdult volna, hogy kézbe kapják Nellit kanapéstól, de Nelli felpattant, és nagy dérrel-durral bevonult a házba.
– Akkor hát kezdetnek, csak hogy ne fázzunk annyira, csalogasson ki valami erőset a házból kisasszony- fordult hozzám Difi -, aztán neki állunk a becüggőlésnek! Odabent a házban van-e valami, ami kikívánkozik?
– Van – válaszoltam – Tele van használhatatlan bútorral, csak néhány darab van, ami bent marad. Az összes többivel kifelé, de fogalmam sincs mit kezdjek a sok lommal.
– Hát mink itt faluhelyen azzal, ami nem használható fűtünk. Ha gondolják, összeaprítjuk maguknak, és jó lesz tüzelőnek – mondta Viking.
– Az ötlet kiváló, de nekünk se baltánk, se fűrészünk. Puszta kézzel pedig ezt nem lehet szétvágni. – sóhajtottam tanácstalanul.
Gyúrós ekkor felemelte a kezét, és így szólt:
– Mit gondol kiskegyed, ezt a fecskék hordták össze? Vagy a szél fútta ide?
– És én? Véletlenül vagyok két danos szegecses öves? – kontrázott rá Viking vigyorogva.
– Tavaly nyáron két évig karatéztam – húzta ki magát Difi -, ne aggódjon kisasszony, megoldjuk! Töltse csőre az italosflaskát, de jobb ital legyen benne mint az Erzsike császárkörtéje, mert az olyan mintha szagosított lakkbenzint innék!
– Rendben – bólogattam mosolyogva – Martinink van itthon, de nem kívánom a munkájukat ingyen, majd megegyezünk valamiféle honoráriumban.
Azzal én és a fiúk nekiláttunk kicipelni a házból a régi bútorokat.
A könnyebb darabokat együtt vittem Difivel, a falu vezető trógere vigyorgott rám mint a vadalma, cipekedés közben, és Nelli után faggatózott.
Mikor a házba mentünk a következő körért, Difi levetette a kabátját, és egy szál trikóban dolgozott tovább. Valahányszor elment Nelli mellett, széles vigyorra állt a szája, és megugráltatta szálkás de vékony felsőtestén a mellizmait. Nelli tüntetően elfordult, de a szeme sarkából figyelte a hurcolkodást.
Kis idő múlva, ő is megfogott ezt-azt, és kihordta a könnyebb felesleges holmikat.
A lomkupac nőtt az erdő szélén, a ház pedig egyre tágasabbnak tűnt, ahogy a sok használt bútor eltűnt belőle.
A lassan szemerkélő esőben behordtuk az összes holminkat, miközben beszélgettem Difivel.
Vikingről megtudtam, hogy ő a falu zenei menedzsere. Ha a faluban rendezvény van, falunap, esküvő, akkor ő szolgáltatja egy szál szintetizátorával a muzsikát. Dobosnak tanult a nagyember, de a hely igényeihez igazodnia kellett. Ezért többnyire lakodalmas zenét játszik, hiába a heavy metal és a rockzene a szerelme. Komoly fennforgást szokott okozni, mikor a nagyérdemű az „aranyeső a szép kis házra” című műdalt kívánja hallani, mert olyankor Viking becsülettel belekezd, aztán nagy hirtelen átvált a Deep Purple Smoke on the Water-jére. Ekkor a csűrdöngölni vágyó nép hangosan kifújolja, kifütyüli, és Viking folytatja az aranyesőt a…
És Difi csak mesélt, dőlt belőle a szó, aztán Nelliről is faggatózott, én pedig elmondtam neki, amiről úgy gondoltam, hogy publikus.
– Na annak a fővárosi majomnak is hova lett az esze meg a szeme! – reklamálta meg a Nelli elhagyásáról szóló részt – Egy ilyen istennőt lecserélni! Mindig mondom én, hogy a városi ficsúroknak nincs helyén az eszük!
A bútorok bekerültek a házba. Az egyik szobát kijelöltük hálónak, oda dobáltuk be a személyes holminkat. A három jóbarát kipucolta a kandallót, ami körbefűtött néhány szobát, és megtanították nekünk, hogyan kell begyújtani.
Megitták a maradék Martinit nagy fintorogva, mert nem ilyen gyenge löttyhöz volt szokva a gyomruk, és kimentek összeaprítani a bútorokat.
Lassan ránk köszöntött az éjszaka.
Folytatjuk..
