„Anya, a tanító néni ma sírt!” – A történetet egy budapesti édesanya mesélte. Egy átlagos hétfőn a kisfia észrevette, hogy a tanító néni szeme vörös és nehezen tudja elrejteni könnyeit. A gyerekek azonnal találtak rá magyarázatot, úgy gondolták, valaki rossz volt az osztályban és miatta fáj a szíve. Pedig csak annyi történt, és itt a „csak”-on van a hangsúly, hogy éjjel későig dolgozatokat javított, közben három szülő írt neki támadó és számonkérő üzenetet. Ez ma szinte mindennapos, mert a tanítás elveszítette a jellegét, és ma már nevelésnek kellene hívni, nem beszélve a hibáztatásról, amely rendkívül elterjedt napjainkban. Felnőtt egy olyan generáció, amely nem hajlandó felelősséget vállalni a nevelési elveiért, és magáért a nem nevelésért sem. Bármennyire nehéz ezt elfogadni, az oktatásban dolgozók állandó bírálatnak vannak kitéve. Ki kell mondanunk, amit folyton hallani lehet. Sok ember szerint csak nagyon okos gyerek létezik, természetesen mind érzékeny, de rossz, gonosz nincs. Sajnos van. Azzal a mítosszal is le kell számolnunk, hogy a gyerek egy angyal, csak körülmények teszik olyanná, amilyen. Vannak olyan gyerekek is, akik magukban hordozzák a gonoszkodás, a bántás csíráit, amelyek közösségben szárba szöknek.
Foglaljuk össze a legnagyobb téveszméket a tanítással kapcsolatban:
- A tanár kettőkor hazamegy és más dolga nincs, mindegy, hogy harminc vagy 200 gyereket tanít. A szünet kárpótolja, mert abból van bőven.
A háttérben sokszor az áll, hogy a társadalom így igazolja a tanári pálya alacsony megbecsülését. Valójában egy elhivatott tanító folyton készül az óráira, adminisztrál, tartja a kapcsolatot a szülőkkel, ingyen helyettesít, de ez kívülről láthatatlan.
- Aki nem jut be semelyik egyetemre, az elmegy tanárnak
Ez a kijelentés árnyékként ül a szakmán. A valóságban ezek az emberek folyton tanulnak, továbbképezik magukat, szakvizsgát tesznek. A tanítói pálya nem menekülőút, hanem elköteleződés, hosszú távra és bátran. Nem véletlen, hogy nincs utánpótlás, mert nem a bérezésen múlik minden, hanem azt a sok támadást és kritikát nehéz elviselni, amit minden nap tapasztalnak.
- A tanár dolga megnevelni a gyereket
Nem! Próbál nevelni, mert olyan mennyiségű hiányossággal találkozik, hogy képtelen elmenni mellette. A mai gyerek nem köszön, nem teszi szája elé a kezét ásításkor, szanaszét prüszköl és köhög egy osztályteremben, arról nem is beszélve, hogy milyen sokan nem tudják megfelelően használni az evőeszközöket. A tanár lehet pszichológus, konfliktuskezelő, szolciális munkás, de nem szülő. Mégis ezt várják el tőle. Egy pedagógus sokak szemében csak akkor lesz jó, ha dicsér és jó jegyeket ad. Mindegy, hogy van-e mögötte tudás.
- A tanulás egyenlő a memorizálással
Semmiképp. A világ ma már kompetenciákban és kreativitásban gondolkodik, nem adatokban. A lexikális tudás ideje lejárt, a problémamegoldásé érkezett el. Nem attól jó tanár valaki, ha sokat kér számon, ha dolgozatokat írat orrba-szájba és tonnaszámra adja a leckét. Ezektől a gyerek csak stresszel és nem teljesít. Arra lenne szükség, hogy érvelni és gondolkodni tudjon, de mintha erre nem lenne igény.
- A tanár lusta és ezért panaszkodik
A panaszok ma segélykiáltások. Hiányoznak a feltételek, a megbecsülés, a szabadon választott módszerek és lehetőségek. Ha ezeket nem halljuk meg, nem csodálkozhatunk azon, hogy egyre többen hagyják el a pályát. Márpedig a számok nem hazudnak.
- Téveszme az is, hogy a tanárnak bírnia kell mindent
Ez mély seb a társadalmi tudatban. A pedagógusnak is szüksége van tiszteletre, pihenésre és elismerésre. A verbális agresszió, a szülői fenyegetés, ami mostanában folyamatosan jelen van, nem természetes. A tanár is ember, van családja, élete, nem áll folytonos készenlétben, hogy szolgáljon. Ha elfogynak az emberek, akkor a gyerekek tanulásában is jelentős lesz a változás.
- A tanárnak nem dolga motiválni, csak tanítson
Ez már régóta nem így van. Egy teljesen más generáció ül a padokban, mint 20 éve. A gyerekek gyorsabbak, vizuálisabbak, figyelmük szétszórt. Már cigánykereket hányva se lehet olykor megtanítani valamit.
- Téveszme az is, hogy a tanár kritikája mindig támadás
Ha egy pedagógus problémát jelez, legyen az a gyerek viselkedése, leterheltsége, motiválatlansága, akkor gyakran ellenségként tekintenek rá. Ahelyett, hogy elindulna az együttműködés, inkább csak védekezés, támadás és gyanakvás van. Ez a bizalmatlanság azonban megmérgezi a kapcsolatot szülő és a tanár között.
Vajon mit veszíthetünk, ha ezeken nem lépünk túl? Elsősorban megszilárdul egy elavult rendszer vagy elmennek a pályáról azok is, akik eddig szívvel-lélekkel dolgoztak. Nőni fog a szorongás a tanárokban és a gyerekekben is. És ha minden így marad, nőni fog a feszültség is a tanárok és a szülők között.
A tét a következő generáció minősége.
Kép forrása: Freepik
