Mára virradóra azzal van tele a média, hogy a győri kórházban tetten értek egy orvost, egy főorvost és egy asszisztenst, amikor hálapénzt fogadtak el. Ez országos hír, miközben az egészségügyben millió más probléma van. Az első kérdés, ami felvetődik ilyenkor, hogy miképpen lehet tetten érni ezt a mozzanatot? Csakis úgy, ha valaki a dolgozók közül tesz feljelentést. Ez mindenképpen ronda dolog, hiszen már gyerekként arra tanítanak bennünket, hogy árulkodni csúnya. Felnőttként azonban emberi jellemhiba másokat megfigyelni, jelenteni. Szimpla aljasság. Valószínűleg olyan tette, aki nem kap hálapénzt és különben is pocsékul érzi magát a mindennapokban. Így feljogosítva érzi magát, hogy azok ellen szóljon, akiknek jobban megy. Ez a dögöljön meg a szomszéd tehene-szindróma, amiben felnőttként gyakran jeleskednek hazánkban.
A hálapénz kérdése mindig is problémás pont az egészségügyben. Vegyünk sorba: adva van az a helyzet, amikor valaki valóban hálás, vagy épp rettenetesen fél, mert az élete egy másik ember kezébe kerül. A kiszolgáltatottság olyan helyzetbe kergeti, amely kiváltja belőle az adományt.
Akad olyan alkalom is, amikor a beteg valóban ki akarja fejezni a háláját, és nem mindig kávét vagy csokit vinne, mert tudja, hogy mindenki pénzből él. Aztán előfordul az is, amikor az orvos vérszemet kap vagy kapott, és már elvárta, vagy kifejezetten közölte, hogy mennyibe kerül egy műtét a Tb-t fizető állampolgárnak. Ez volt a rosszabbik eset, de aki pénzt adott, legalább azt remélhette, hogy törődnek vele. Ma azonban osztályok, kórházak szűnnek meg, a nővér szakma nem menő, hiszen ki akar mások után ürüléket, vért és egyebeket takarítani! Az orvosok pedig gyakran elhagyják az országot, mert máshol kevesebb, de megbecsült munkával többet keresnek.
És ekkor még itt vannak azok, akiket nem jutalmaznak a betegek. Ők a sértettek.
De beszéljünk a hétköznapok valóságáról is a hálapénz viszonylatában:
Minden egyes nap borravalót kérnek tőlünk százalékos megjelöléssel az éttermekben, kávézókban, tudva, hogy nehezen mondunk nemet, mert az kényelmetlen. Pénzt adunk a futárnak, a benzinkutasnak, a fodrásznak, a szerelőnek, aki hajlandó volt végre eljönni és megjavítani a megjavítandót. Mindenkinek gyakorlatilag, aki szolgáltatást nyújt, kivéve a pedagógust, mert ő csak dolgozzon hivatástudatból.
Kedves Olvasók! Tegyék szívükre a kezüket, és mondják meg, tényleg az orvos a hibás azért, hogy elfogadja a pénzt? Tényleg ő az egyetlen, akit bántani kell, akit meg kell alázni, mert nem tudott nemet mondani? Ugyan, hányan tudnának, ha valaki megpróbálkozna náluk?
Ha nem marad orvos, ki fog gyógyítani? Tudom, ezt hívják megvesztegetésnek, és nem amellett akarok szólni, hogy ez jó vagy helyes, de ha minden más területen legalizálva csináljuk, akkor valóban az orvos a legnagyobb bűnös? Ő, aki rengeteg órát tanult, akin tényleg életek múlnak… Az idős emberek sokszor csak abban látnak segítséget, hogy pénzt adnak, ugyanis már senkijük nem maradt, aki törődne velük. Talán majd az orvos, aki nem hagyja, hogy szenvedjenek…Néha nehéz megérteni az embereket. Nehéz elfogadni, hogy feljelentenek másokat, hogy végtelenül irigyek és önzők, miközben semmivel nem különbek azoknál, akik az iskolában habzó szájjal panaszkodtak a társaikra.
Sajnos, az értékek megváltoztak, utáljuk, ha valaki sikeres, gazdag és többet tud nálunk. Csak akkor szeretjük, ha bajban vagyunk és segítségre szorulunk. Akkor fontos, hogy az adott szakember rendes, pontos és elhivatott legyen, és természetesen rendelkezésünkre álljon azonnal. Furcsa lény az ember. Nem tanul semmiből és nem is akarja megérteni, hogy szükségünk van egymásra, ahogy tisztességre, figyelemre és törődésre is.
Félreértés ne essék, nem a csalás, korrupció vagy fekete munka mellett ágálok. Egyszerűen nehéz megérteni, hogy ennyire megváltozott jellemekkel van tele a 21. század.
Kép forrása: Pinterest
