A házi feladat tulajdonképpen mindenkiről szól, aki valamilyen módon részese a mai oktatásnak. Elsődlegesen persze a gyerekről. Évtizedek óta folyik a vita arról, kell-e, van-e értelme, és ha van, akkor mennyit érdemes adni.
Azok, akik a házi mellett teszik le a voksukat, elmondják, mindenképpen a gyakorlás szerves része, mert egy 20-25 fős osztályban nagyon kevés lehetőség nyílik a tanultak gyakoroltatására. A tananyag mennyisége, a felgyorsult tempó, főleg alsóban kifejezetten igényli, hogy akár a nyelvtani szabályokat, az alapműveleteket vagy elsőben a betűket, kapcsolásokat gyakorolják a tanulók. Persze más lenne a helyzet, ha sokkal lassabban haladhatna a pedagógus az anyaggal és valóban lenne idő a tanultak elmélyítésére. Ám a mi iskolarendszerünk úgy működik, mintha a gyerekek egy üres flakonnal érkeznének minden nap az iskolába, amit okvetlenül tele kell tölteni, mert félig nem éri meg. Ha meg túlcsordul, akkor annyi, de akkor is tele volt már egyszer.
A gyerek feje nem alkalmas a töltésre. A maié pláne nem. Nagyon sok lyuk van rajta, és itt-ott folydogál ki belőle a beletöltött anyag…Talán ez nem is baj.
A házi feladat mennyisége okoz sok esetben problémát. Sokan nem értik meg, hogy a mennyiség nem egyenlő a minőséggel. Ha a gyerek gyakorol, akkor az csak úgy válik hatásossá, ha odateszi magát, nem pedig délután a napköziben telekaparja a füzetlapot, csakhogy meglegyen a lecke. Ha egyszerű műveletek gyakoroltatásáról van szó, akkor meg gond nélkül átmásolják egymásról. Felsőben más a helyzet, mert ott még nagyobb a teher a diákon, ugyanis sokan elfeledkeznek arról, hogy nem csak a saját tantárgyuk létezik és töménytelen mennyiséget képesek feladni. A gyerekek valóban túlterheltek és ennek része a különórák mellett a házi feladat terhének cipelése is.
Mégis, miért van akkor minderre szükség? Ha pedagógus jól átgondolja, ha tapasztalja a mindennapokban, hogy a tanulók fáradtak, kedvetlenek, nem fontos mindig minden nap házival bombázni őket, mert az ellenkezőjét éri el.
Viszont a lecke nyújt egy rejtett többletet. Ha nem a mennyiségre pályázik, ha ésszerű keretek között marad, akkor figyelemre, kötelességre, felelősségtudatra nevel. Ezek cseppet sem elhanyagolható dolgok a mai világban. Hajlamosak vagyunk felmenteni a gyerekeket minden alól, aztán meg csodálkozva vesszük tudomásul, hogy később nem tudják értékelni a munkát, nem igyekeznek odatenni magukat. Ebben szervesen közrejátszik az, hogy nem volt feléjük elvárás. Nem tanították meg őket, hogy vannak nem kedves, muszáj-dolgok is az életben.
A szülők is szenvednek a házitól. A lelkiismeretesek, akik valóban mindenben a gyerekeik mellé állnak, sokat küzdenek a mindennapos elvárásokkal. Együtt tanulnak, kikérdezik a feladott anyagot, idegen szavakat, ellenőrzik a megírtakat. Van ennek egy apró jó része is, hiszen a gyerekkel együtt teszi. Lehetne ez kellemes is, de legtöbbször nem az. Mindenki fáradt, ezer más dolga van, nem beszélve a pihenésről, így marad a kiabálás, a duzzogás és a rossz otthoni légkör. Az együtt töltött idő eme formája sok esetben nagyobb kár okoz, mint hasznot.
Meg kell említenünk a szünidőre feladott verseket, olvasmányokat és a gyakorolni való lapok tucatjait.
Talán ez a legnagyobb szentségtörés. Ez pontosan annyit jelent a gyereknek, mint annak a felnőttnek, akinek az évi szabadságának napjain azzal a gondolattal kell kelnie minden nap, hogy a két hét leteltével egy hatalmas beszámolót vagy kutatást, vagy egy tonna jegyzetet kell prezentálnia.
A szünidő pihenésre való, vagy legalábbis így lenne jó. Kinn kellene játszani, sétálni, kirándulni a szabadban. A barátokkal kellene hülyéskedni, moziba menni, hatalmasakat beszélgetni, aludni és csak úgy semmi értelmeset nem csinálni. A tablet, telefon és a számítógép egész napos használata nem fedi le az előzőkben említetteteket. Ezek nem az érdemi pihenés részei. Természetesen tudjuk, ma már elengedhetetlenek, de amíg korlátozhatók időben, addig a szülőnek kötelessége élnie a korlátozás lehetőségével.
A házi feladat is, mint minden más, csak abban az esetben hasznos, ha mértékletesen adagolják. Ha valóban célja van, vagy ha igazi gyakorlást remélhetünk tőle.
El kell gondolkodni ennek az átalakításán is, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ebben is szükség van változtatásra. A feladattudat, a munka iránti odafigyelés, az igényesség kialakításban és azonban tagadhatatlanul nagy a szerepe.
Erre persze azonnal elhangzik az a mondat, hogy régen is kaptak a gyerekek leckét és kibírták. Igen, így volt, de akkor még a gyerek gyerek maradt, nem akarták a felnőttek 8-10 éves korukban eldönteni, jó szándékkal és a társadalmi nyomásnak engedve, folytonos különórákra irányítani. Ma egy gyerek, ha haladni akar, ha tervei vannak a szülőnek vele, akkor biztosan nyelvet tanul, sportol, esetleg kézműveskedik, és még számtalan olyan dolgot tesz, amely elveszi tőle a szabad gyermeki lét örömét.
Nem könnyű ma gyereknek lenni. Teljesítsen, de legyen nyugodt, kiegyensúlyozott. Járjon ezer helyre, de pihenjen is, ne fetrengjen sárban, mert márkás a kabátja!
Talán ez a valódi lehetetlen küldetés…Egy igazi gyereknek való gyerekkor.
Kép forrása: Pinterest
