A lapocska már-már kínosan titkosnak látszott. Olyan volt, mintha épp egy kémfilmbe cseppent volna, csak ott a főhősnek mindig volt egy segítője, akinek kettő percen belül szenzációs ötlete támadt. Sára viszont csak forgatta, majd leült a laptopjához és beütötte a három betűt, várva, hogy majd kidobjon egy utcanevet. Sajnos csak wellness pontok jelentek meg, mintsem helyek, ahová elsétálhatott volna. A fura jel keresése is eltartott egy ideig, amíg feladta. Úgy feküdt le, hogy elhatározta, nem adja fel, mert ha ezt dobta neki az élet, biztosan nem lehet véletlen.
Másnap, munkába indulás előtt még lefényképezte a jelet, majd nekivágott a városnak. Gyalog ment, nem törődve a hideggel. Ki akarta szellőztetni a fejét, és úgy gondolta, hazafelé megint útba ejti a régiségboltot.
Csak útközben jutott eszébe, hogy a hógömböt otthon hagyta. A számla nála volt, de valamiért megfeledkezett róla, hogy a gömböt magával vigye. Ezt is jelnek tekintette, bár meg volt róla győződve, hogy túlságosan sokat képzeleg, pedig arra nevelték, hogy a realitás talaján mozogjon. Ez a nap se lett szebb a tegnapinál, a szürkeség tejszerűvé folyt, és az esti fények híján csúfosan unalmas volt a város. A nagy havazás, amely beterített volna minden szennyet, még váratott magára, helyette kutyapiszkokkal tarkított utcán kacskaringózhatott.
A belváros magas, klasszicista épületében volt a város egyetlen nem politikával foglalkozó lapjának székhelye. Lassan ki is nőtték magukat, mert mostanában az emberek sokkal jobban vágytak emberi történetekre, olykor még romantikusokra is, mint a politika szövevényes ferdítéseire. Lenyomta az óriási vaskapu kilincsét, és felballagott a másodikra. A többiek már javában nyüzsögtek, ahogy máskor.
– Na, meg is jött a mi Nobel-díjasunk! – szólt oda Emmi, ahogy meglátta.
Nem múlt el nap, hogy ne cukkolta vele, de nem rosszindulatból tette. Sára mégis érezte, hogy van benne némi irigység, mert neki csak kisebb cikkek jutottak, főleg olyasmik, amelyek a neveléssel és oktatással foglalkoztak, amiket ő kifejezetten utált. Emmi bevallhatóan nem volt különösen tehetséges, de ezekben a témákban értett az olvasók nyelvén. Különben se zseniknek adott tanácsot.
– Ideje előre köszönnöd! – szólt oda neki, amint kibújt nem túl vastag szövetkabátjából. – Ráérsz? Mutatnék valamit.
– Engem se hagyjatok ki, ha pasikról van szó! – jegyezte meg Linda, és kacsintott egyet.
Ő volt az a lány, aki arról volt híres, hogy három hónapnál hosszabban még sose járt senkivel. Állítása szerint mindegyik jelöltet ő dobta, de azért voltak a szerkesztőségben, akik nem így tudták, főleg miután látták párszor kisírtan beesni.
– Semmiképp! Te leszel az első, akinek tesztre küldjük! – felelte Emmi, és kíváncsian leste, mit mutat neki Sára, aki egyébként nem volt máskor túl közlékeny.
– Ezt nézd! – mutatta meg a telefonján a képet. – Egy hógömb belsejében találtam. A betűket is. Szerinted, mi lehet?
– Valami misztikus szimbólum…Spirál…Várj, megnézem! – A vörös, göndörhajú lány azonnal beütötte a gépén, de természetesen ugyanazt kapta, amit a másik nemrég. Azaz semmi érdemlegeset.
– A betűk jobban érdekelnek. Szerinted utca? Vagy éppen egy név?
Emmi megvonta a vállát.
– Erről fogsz írni? – kérdezte.
– Szerintem, jó téma. Majd azzal kezdem, hogy a lány találkozott egy jóképű idegennel, akinek a lábára ejtett egy hógömböt…
– Nagyon eredeti! – kacagott amaz. – És romantikus! Az ilyen sztorikban a lányok mindig bénák. Nem lehetne már egyszer egy talpraesett is, aki megeszi a férfiakat reggelire, és nem mindig csak sóvárog utánuk? Jaj, úgy unom az ilyen bugyutaságokat!
– Jogos… – felelte Sára.
Kár, hogy a valóság előző este nem volt ennyire ostoba. Igaz, hogy az idegen nem volt vele valami kedves, feleségül se kérte, de persze neki esze ágában sem lett volna egy olyan búvalbélelttel élni. Ő sportos, kalandos férfit akart, akivel a tengerparton hempereg a homokban, és persze esténként a csillafényes eget bámulják borozgatás közben.
– Lányok! Úgy hallom, nem megy a munka! – szólalt meg ekkor a főnök, és arcán nem ült mosoly. Máskor se volt túl vidám, de most szemmel láthatóan morcos kedvében volt. – Sára, kérlek, gyere be az irodámba!
– Máris! – hangzott a felelet. Pár perccel később már elmesélte az előző estét, a rejtélyt, amit talált, csak éppen az idegent felejtette el említeni.
A szigorú tekintetű asszony megcsóválta a fejét.
– Ez jobb, mint amire számítottam! – mondta. – De nem vagy nyomozó. Hagyd a fenébe azt a fecnit, találd ki, mi lehet rajta, azért van a fantáziád. Nem szeretném, ha arra vesztegetnéd az időd, hogy a neten szórakozol. Menj, és írj, látni szeretném az első két részt, hogy el tudjuk indítani. Világos?
– A hógömböt pedig holnap behozom.
– Jó. A számlát hagyd itt, mielőtt elhagyod. Ha nem figyelek oda, nagyon elszálltok. Kérlek, Emmit nem biztasd hülyeségekre. Épp elég dolga van az olvasók kérdéseivel. Figyeljen csak oda, mert az fontosabb, mintsem fura jelek után keresgélni. Értve?
Sára bólintott, és nem értette, mi baja. Talán történt valami odahaza? Vagy összeveszett jelenlegi párjával, akit eddig még senki nem látott, és csak úgy emlegették, mint Columbo feleségét?
Az egész nap úgy telt el, hogy megpróbált írni, de nem jutott egyről a kettőre. A hógömb jobban érdekelt, és az járt a fejében, hogy megpróbálja a három betűt névként kezelni, de nem utcanévként, hanem úgy, mint egy rövidítést, vagy valamiféle növény nevét, elvégre, ha van Szegfű meg Rózsa utca, akkor lehetne sárkányos páfrány árnika is…Persze ezen magában jót mulatott. Négy óra körül, amikor már javában szedelőzködött mindenki, feladta. Vette a kabátját, és kitekintve az ablakon észrevette, hogy a hó megint próbálkozik. Odakint sötét volt, és a város újra felvette szebbik köntösét. Nyaka köré tekerte a sálját, és a régiségkereskedés felé vette az irányt. Már a sarkon befordulva meglátta az előző napi idegent. Ugyanaz a kabát volt rajta, és épp valamit adott át az idős tulajnak. Talán pénzt. Sára meglepődött. Először is azon, hogy újra látja, másodszor pedig azon, hogy mindez az utcán zajlik. Bent is megtehették volna, hisz nem drogdíler az öreg. Sietősre vette lépteit, de mire odaért, a férfi már el is tűnt az egyik szűk mellékutcában.
Folytatjuk…
