Szilassy Kristóf, aki egyébként Albert névre hallgatott, rosszul tudta az öreg, nem gondolkodott sokat azon, hogy az a lány, akivel előző nap találkozott, vajon miért vette meg a hógömböt, biztos volt benne, hogy véletlenül, ám az bosszantotta, hogy a régiségbolt tulajdonosa szemmel láthatóan felismerte őt. Vagy rájött, hogy hasonlít valakire.
Az is zavarta, hogy a férfi úgy tűnt, direkt adta el másnak a családi emléket, és cseppet sem bizonyult segítőkésznek, amikor rákérdezett. Össze-vissza fecsegett, mire kinyögte, hogy a hógömb már elkelt, és bevallotta, hogy nem ismeri vásárlóját. Szilassy Kristóf fia azonban sose hátrált meg, ha nehézség került az útjába. Tudta, hogy családja nem szent és fedhetetlen, de csak utóbbi években jött rá, hogy mennyi sötét üzlet van a családjuk birtokában, nem beszélve azokról, amelyeket idehaza titokban működtetett apja.
A vagyonuk nagy része, amelyről sokáig úgy gondolta, elveszett, kiderült, hogy jó helyen maradt, és fial rendesen, bár ezt nem verik nagydobra. Viszont a család, amely most a francia Alpok lábánál él, őrzött egy másik titkot is, és ezt mindenképp meg akarta tudni. Mielőtt nagyapja elhagyta a földi világot, egy szót suttogott: hógömb, és amikor apjára pillantott, látta, mennyire elsápadt. Ebből arra a következtetett, hogy az a tárgy olyasmit rejt, amit nem szabad tudnia vagy látnia bárkinek. A papa temetése után próbált beszélni az apjával, de ő gyorsan lerázta és azóta se hagyta, hogy újabb említést tegyen arról a bizonyos hógömbről. Hogy végül hogyan szerzett tudomást róla, az is a véletlennek volt köszönhető.
A ház egyik idősebb alkalmazottja, aki kedvelte őt, elmondta neki, hogy hallotta, amint az apja annyit mond a telefonban valakinek, hogy reméli, megsemmisültek a gömbök, ha már a mama képes volt abba rejteni el a családi titkot. Marie, aki szakács és dadus is volt egyben a ház szolgálatában, kikotyogta neki. Ezért utazott a kisvárosba, ezért próbálta megfejteni a titkot, amelyet oly gondosan őriztek évtizedek óta. A család egy része még 45-ben elhagyta az országot, még akkor, amikor nyilvánvaló volt, hogy a nyilas uralom végeztével sem jön jobb világ. A kommunisták még rosszabbak, mondta a dédpapa mindig, és ennek szellemében gyűlölte őket mindenki, aki érintkezésbe került velük. A többiek megvárták 56-ot, mert nem voltak elég bátrak addig. Vagy nem gyötörte őket halálra a hatalom?
Albert azonban nem azért jött, hogy szülei hazájában gyűlölködjön. Egyszerűen tudni akarta, mi az, amit rejtegetnek, amit nem vittek magukkal, amikor elmenekültek, és azt is miért. Érezte, hogy a hógömb megadja neki a válaszokat. Jobban, mint az öreg, aki gúnyosan mosolygott rajta. Legalábbis ő úgy látta. Mivel a lány nevét és címét se tudta, képtelen volt tovább lépni. A kinézetére se emlékezett, mert a feje tele volt gondolatokkal. Rá se pillantott igazán. Bezzeg ő volt annyira ügyetlen, hogy lábára ejtse épp azt, amit annyira keresett. Ki sejthette ezt akkor? Úgy döntött, meg kell találnia. Ez a város nem annyira nagy és forgalmas, hogy a véletlen ne játsszon a kezére. Vagy adjon fel hirdetést, amelyben nagy jutalmat ígér annak, aki a leírásnak megfelelő hógömbbel keresi meg? Nem, ez a világ már nem az, mint régen. Senki nem olvas holmi újságokat, ám a világháló még segítségére lehet.
Fogta csinos kis laptopját, és elhelyezkedett a város közepén lévő, nem túl elegáns kávézóban és úgy döntött, belép pár helyi csoportba, és majd általuk információhoz jut. Miközben a gépe életre kelt, kipillantott a nem túl tiszta kirakat üvegén az utcára, és megállapította, hogy a város csak a nagyanyja emlékeiben maradt szép. Most szürke és unalmas volt, az emberek nem öltöztek színesen és kevés mosolygó arcot vélt felfedezni a járókelők között. Itt mindenki boldogtalan, tette fel magának a kérdést, és nagyon az igen felé hajlott. Ekkor nyílt az ajtó és két kipirult arcú lány lépett be, kezükben laptop, könyvek garmada és egy zacskó. Az egyik lány ismerős volt neki. Nem jött rá azonnal, hogy ő az, akit keres, mert tényleg nem figyelt rá, viszont az illata azonnal beazonosította.
– Helló, pincérek gyöngye! – kiáltotta a magasabbik, nem az, akit ismerni vélt. – Ide nekünk két icce bort meg valami fekete nedűt!
A gyöngy, ahogy nevezte, felröhögött miközben egy tiszta ruhával a poharakat törölgette fényesre.
– Már megint valami hülye könyvet olvasol, ami a középkorban játszódik? – nézett rá, és megcsóválta a fejét. – Bort fényes nappal nem kaphatnak a kisasszonyok, ugye ezt tudja, széphölgy? – kérdezte hasonló stílusban, amikor a másik nem válaszolt neki.
– Szomorúak vagyunk, de akkor jöjjön a feketeleves!
– Á, értem. És mily formában parancsolja kegyed?
Sára megütközve hallgatta a párbeszédet, majd váratlanul megbökte a kolléganőjét.
– Ott van! – súgta neki. – Ő az. Kérd már azt a hülye lattét és húzzunk el, mert nem szeretném, hogy meglásson. A végén még fel is pofoz vagy benyújtja a kórházi számlát.
– Ugyan, ne bolondozz! Inkább kérj tőle bocsánatot, olyan cuki feje van.
– Majd, ha színes hó esik! Benedek, csináld már azt a két löttyöt, mert nem érünk rá holmi ostoba viccekre!
– Hű, de harapós a némber! – felelte a pultos srác, de nem vitatkozott tovább, hanem a kávésdobozhoz nyúlt és egy jókora adagot töltött a méretes gépbe, hogy kipréselje magából az isteni nedűt.
Sára szíve hevesen vert, mert nem értette, hogy a világ, vagy legalábbis a város számtalan helye közül miért éppen ide kellett betérniük, hiszen még útjukba se esett. Jude Law vagy Kristóf, vagy akárki azonban egyelőre nem ette meg, de amint Benedek letette eléjük a két pohár kávét, felállt.
– Idejön? – kérdezte félhangosan.
– Ide ám! – felelte a másik. – Én neked annyi. Megyek is, majd találkozunk. – Azzal a pohár után nyúlt, mire Sára elkapta a karját, így megbillent kezében a kávé, aminek fele egyenesen az érkező cipőjére löttyent.
– A pokolba! – kiáltott fel a vétlen.
– A pokolba! – ismételte Albert, akinek az futott végig az agyán, hogy felpofozza Sárát, hógömb ide vagy oda.
– Bocsánat! – szólalt meg ekkor a vétkes, és több hang nem jött ki a torkán. Mindnyájan egymásra meredtek, és úgy álltak ott, mint Noé bárkája berakodás előtt, amikor megjelent a harmadik teve, akinek nem volt arra semmi keresnivalója.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
