Nyaralunk és ezeken a nyaralásokon a szülők inkább a kamerának mosolyognak, mint egymásnak. A strandokon türelmetlen kisgyerekek toporognak, mert az anyák nem találják a megfelelő pozitúrát, nem kapták még el a tökéletes pillanatot. (Dávidka, idenézz! Ne már anya! Jó, akkor este nem veszek neked semmit!)
A kávézók, a sétányok tele vannak félálomban síró csecsemőkkel, mintha a gyerekek nem nyaralni utaznának, hanem díszletként. Egy hamis családi élet kirakatbábjaként…
Egyre több szülő szinte megszállottan dokumentál mindent: fagyit eszik a gyerek, homokvárat épít, úszik a tengerben. Mindez nem emlék, nem arról szól, hogy majd később megnézik újra, mert a legtöbb benne marad a telefonban, ez a szülőnek kell, aki bizonyít. Legfőképpen, hogy ő aztán tökéletes, megad mindent, hogy boldogok és vidámak. A gyerek azonban nem élvezheti az önfeledt játékot, mert pózolnia kell, mert csinálnia kell valamit, ami jól mutat a közösségi médiában.
Nem egyszer lehet hallani olyan történeteket, amikor a szülő kockáztat: odaülteti a gyereket a veszélyes hullámok közelébe egy sziklára, vagy a medence szélére, csakhogy jó legyen a kép. Tavaly például a tengerparton történt kis híján tragédia: egy kisfiút állította a hullámverésbe szülei, akit egy nagyobb hullám el is sodort. Szerencsére pár perccel később ki tudták menteni, de a sokkot, amit a gyerek megélt, nem kell részletezni.
Nem egy gyerek meséli később, hogy a nyaralás alatt anyjáék csak fotóztak. Egy generáció nő fel úgy, hogy gyerekkora albumokban marad, nem pedig az emlékezetében.
Talán még ennél is megrázóbb látvány, amikor a tengerparti sétányokon, fesztiválokon, zajos éttermekben éjjel 10-11-kor párhónapos csecsemőket tologatnak, szelfiket készítenek, miközben a babák álmosan sírnak a hangzavarban. Tényleg nem lehet ma már annyira önzetlennek lenni, hogy a csecsemő érdeke legyen az első? Valóban meg kell élni minden pillaantatot akkor is, ha a kicsi szenved? Az orvosok évek óta figyelmeztetnek: egy kisgyereknek a legfontosabb a csend, a rendszeresség és a biztonság. Egy újszülött idegrendszere nem bírja el a nyüzsgést, a fényszennyezést és a hangrobbanást. Volt már példa arra is, hogy egy néhány hónapos baba éjjel kapott hőgutát, mert a szülők magukkal vitték, vagy pánikroham tört rá egy kisgyerekre a koncerten, de a szülei tovább szórakoztak. Mindez annak a következménye, hogy úgy gondolják, megérdemlik a bulit, és a gyerek majd alkalmazkodik.
Évek múlva nem a tökéletes fotókra fognak emlékezni a gyerekek, nem az esti színes forgatagra, hanem arra, mennyi figyelmet és törődést kaptak. Arra fognak majd gondolni, szüleik mennyire voltak jelen az életükben, vagy épp a telefon mögül néztek rájuk és idegesen irányították őket.
Egy családi nyaralás nem arról szól, nem szólhat arról, hogy kipipáljuk a kötelező boldogság fotóit, hogy majd odakommenteljék nekünk, de szép család vagytok. Sokkal inkább arról, hogy a gyerekek szeretetben, nevetésben, játékban töltsenek szüleikkel közös pillanatokat.
A nyaralás értéke nem a posztok számában, hanem a közös kacagásokban mérhető leginkább. Kár, hogy egyre többen megfeledkeznek erről.
Kép forrása: Pinterest
