„Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?”

“Iskolásnak lenni azért se könnyű, mert nem szabad azt csinálni, amit szeretne a gyerek. Fegyelmezetten ülni, figyelni 45 percen keresztül fárasztó. Gondoljunk csak bele, hogy mi, felnőttek is milyen nehezen viseljük a hosszú értekezleteket, előadásokat. Közben izgünk-mozgunk, telefonozunk, de a gyerek nem teheti. A 21. század gyereke nem elégszik már meg a tanár mondandójával, sokkal érdeklődőbb, kreatívabb és más feladatokra vágyik, vagy teljes passzivitásba merül, mert unja a beszédet, amelyből alig hall valamit.”

 Iskola, iskola,
ki a csoda
jár oda?
A takács, a kovács,
a kőműves meg az ács,
a kardjával odajár
kese lovon a huszár!
Itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
mennyi szálat fon a pók.
Itt tanulta meg az í-t,
hogy a rózsa kivirít,
hogyan írja le az ú-t,
s a Dunántúl csupa púp,
pörögtek az ő-k, az ű-k,
mint a fényes köszörűk.
Itt kezdte a hóember,
jaj, de szép a december!
itt sütötte meg a pék
a legelső kenyerét,
itt tanulta meg a csősz,
mikor sárgul meg az ősz,
minden ember itt tanulta
meg, hogy mennyit ér a munka,
é-t is, b-t is, c-t is,
itt tanulok én is!

 (Gyurkovics Tibor)

 
 

Bizonyára akad jó pár olyan gyerek és szülő, aki nem túl boldog, mert kezdődik az iskola. A szervezés, a folytonos logisztika, a koránkelés és a terhelés nem a pozitív kihívások része. Ám meg kell oldani.

Az évek során az iskolához való hozzáállás is megváltozott, bár maga a rendszer nem. Valamiért nem akar kimenni a köztudatból, hogy a suli nem a gyötrelmek helye, legalábbis nem kellene annak lennie. A legtöbb gyerek olyan iskolai környezetre vágyik, ahol jól érezheti magát, ahol igényeinek megfelelően fejlődhet, és ha hiányosságai vannak, akkor fejleszteni, segíteni tudják. Mind tudjuk, akik részesei vagyunk a rendszernek, hogy ettől igen távol vagyunk. Még mindig a padokba kényszerítjük a gyerekeket, pedig ők játszani akarnak, nem beszélve a folytonos mozgásigényről, ami a kisiskolások életkori sajátossága. Sajnos,még mindig azt hisszük, hogy minden tudást és gyakorlást bele kell sűríteni az első évbe, ami hatalmas energiákat emészt fel a családban. A régen is így volt-szólam azért nem állja meg a helyét, mert ha akarjuk, ha nem, megváltoztak a körülmények, az emberek és a technológia, amely gyökerestől forgatta fel a világot. Mások a szokások, a társas kapcsolatok, másképpen viszonyulunk a tudáshoz. Óriási szükség lenne gyakorlati ismeretekre, hiszen a telefon, tablet, maga az internet sokban segít, de nem helyettesíthet mindent. Egyik oldalon fejlődünk, a másikon pedig visszaesünk. Sok szülő, aki ma úgy érzi, kizárólag akkor jó, ha tökéletességre törekszik, egyszerűen elvérzik. Túl sok az elvárás, a feladat, amellyel meg kell birkózni, és a külvilág is jelentős nyomást gyakorol a családokra, vagy épp a benne élők követelnek meg olyasmiket, amikre pár évtizede nem is gondoltunk. Erőnek erejével meg akarjuk mutatni, hogy képesek vagyunk 2-3 gyereknek a maximumot nyújtani, megvenni a sok felesleges csiricsáré táskát, tolltartót, füzetet, amelynek varázsa heteken belül elillan. Megint a lényeg veszik el, és marad a hitel és a hóvégi szűkösebb időszak. Bőven akadnak olyanok az országban, akik nem Balin nyaraltak, legfőképpen sehol, nekik minden fillérnek helye van.

Iskolásnak lenni azért is nehéz, mert a gyerekek egymást is mustrálják, és a külsőségek felerősödtek. Nem mindegy milyen ruhában és cipőben jelenik meg a diák, és ez felsőben, középiskolában sokkal kardinálisabb kérdés, mint gondolnánk. A gyerekek ma már simán kiközösítik azokat, akik ruházatban eltérnek tőlük, és persze bántják is, aminek lehetősége egyre nagyobb méreteket ölt. Egyáltalán nem elhanyagolható tény, hogy a tanulók emiatt szenvednek.

Iskolásnak lenni azért se könnyű, mert nem szabad azt csinálni, amit szeretne a gyerek. Fegyelmezetten ülni, figyelni 45 percen keresztül fárasztó. Gondoljunk csak bele, hogy mi, felnőttek is milyen nehezen viseljük a hosszú értekezleteket, előadásokat. Közben izgünk-mozgunk, telefonozunk, de a gyerek nem teheti. A 21. század gyereke nem elégszik már meg a tanár mondandójával, sokkal érdeklődőbb, kreatívabb és más feladatokra vágyik, vagy teljes passzivitásba merül, mert unja a beszédet, amelyből alig hall valamit.

Ideje lenne megérteni, hogy a világ változása nem megállítható. Nem ugyanazok vagyunk mi sem, mint harminc éve, ahogy a gyerekek se, akik ezekbe a körülményekbe születtek. Ezért nagy gond a pedagógusok kora és hozzáállása, mert sokan nem tudják megérteni és elfogadni, hogy már nem tanítható minden úgy, ahogy valaha.

Így szenvedés a gyereknek, nem beszélve az örök fegyelmezésről, amely nem ad teret a kreativitásnak, a vélemény szabadságának és a mozgásnak, ami segít levezetni a feszültséget.

Kezdődik az iskola, odakint 35 fok van, és mi, idehaza nem vagyunk felkészülve semmilyen módon arra, hogy a benne lévő dolgozók, tanulók jól érezzék magukat.

A változás kopogtat, be kellene engednünk minden téren.

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here