Mindenki tudja, még a legkisebbek is, hogy vannak olyan filmek, amelyeket karácsonykor meg kell nézni. Akkor is, ha nem akarja az ember. Ha gyereke van, akkor a Télapu és a Reszkessetek betörők nem maradhatnak ki, ha romantikára vágyik, akkor a Sisi filmek vagy Az élet csodaszép, nem beszélve a Holidayről és az Igazából szerelemről. Ám vannak másféle filmek is, amelyek a különböző csatornákon, a Netflixen és egyéb romantikusnak mondottakon öntik vödörrel az ember nyakába az érzelmeket. Olyan szinten sablonosak, hogy semmiféle gondolatot nem ébresztenek, és csak bambulni lehet őket vég nélkül, ami olykor hasznos. Miután a cikk szerzője úgy döntött, hogy elég a sötét thrillerekből, a vérengző Vikingekből, a túl tökéletes Outlander Jamie-jéből, de a Kiút megmagyarázhatatlan történéseiből is, belevetette magát az amerikai giccsparádéba.
Vegyük sorjában, mi az, ami minden ilyen filmben ugyanolyan. Pl. a hó. Ez bár viccesen hangzik, de ezekben a karácsonyi filmekben olyan a hó, hogy sose olvad rendesen. Mindig ott van, ahol jól mutat, és nem lesz szürke, sárga latyakká. A járdák, utak csontszárazak, és maximum arra való, hogy díszlete legyen egy hangulatnak. A főhős a hidegben, amit a hó is jelezhetne akár, sose fázik, mert a vékony szövetkabát alatt egy pulcsit, netán rövidujjú ruhát visel, mert az áll jól neki, a sál persze dísz, és csak hányaveti módon lóg a nyakában. Csizmát se vesz fel, elég a kiscipő, ami persze nem csúszik a szárazra koptatott járdákon.
A mesében a nők biztosan visszatérnek karácsony tájékán, néha kényszerből, abba a kisvárosba, ahol felnőttek. Ez a város nem mellesleg úgy néz ki, mintha mindenki színpadi díszletek között élne. Az egy négyzetméterre eső girlandok, fényfüzérek, fenyőfák súlya tonnákat tesz ki. Nincs olyan intézmény, ahol ne úsznának karácsonyi lázban.
Az adott hölgy ezer százalék, hogy találkozik gyerekkori szerelmével, vagy haverjával, aki persze romantikus és jóképű, mindig is rá várt. De ha épp nincs ilyen a tarsolyban, akkor nemrég költözött a nagyon távoli kisvárosba egy jótestű, sármos, mélyen csalódott idegen, aki alig várja, hogy meghódíthassa őt. Bonyodalom alig van, némi műizgalom, és történjék bármi, karácsonyra megoldódik. Természetesen előfordulhat, hogy a főhős visszamenekül a városba, de a lovag érte megy.
A nők ezekben a filmekben mindig a királyfit várják, közben mindent átsző a karácsonyi csoda szelleme, és a királyfi, ha hiszik, ha nem, meg is érkezik. Mondhatnánk tündérmese műhóval, műbajokkal és minimális gondolkodásra késztetéssel. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért nézik velem együtt ezeket a filmeket oly sokan? Tegyük hozzá, nők… Egyszerűen az az oka, hogy nem fájdítja a szívet, előhozza belőlünk a vágyakozó kislányt, akiket a mesékre szocializáltak, és a csodavárást sem szabad kihagynunk. Mind tudjuk, hogy azok a jótestű, előzékeny és kedves királyfik nem léteznek, de bennünk van a hátha, és ez segít kikapcsolni az agyunkat a mindennapi forgatagból.
Egyszóval, muszáj időnként nem borzongani, félni, körmünket lerágni vagy keseregni azon, hogy milyen lett az életünk és a házasságunk. Csak komolyan ne vegyük, mert a tévé képernyője mögül kacsinthat ránk Jude Law, az ágyon továbbra is Béla meg Géza fekszik, vagy legyen manapság Ruben és Noel, aki kevésbé romantikus módon hortyog vagy épp galambokat ereget.
Ez az élet…A karácsonyi álmok pedig ott jók, ahol vannak: a filmekben.
