Éva emlékezett rá, hogy volt valahol egy foltos köpenye a padláson, amit okvetlenül meg akart találni. Farsangra kiváló jelmez lesz Grétinek, legfeljebb a hosszából kell levágnia, gondolta. A poros fények és széthajigált dobozok között egy pillanatra eszébe jutott, hogy egyszer időt kellene szakítani a takarításra, de ezt azonnal el is felejtette, amikor meglátta a fekete pöttyös kartondobozt. Abban voltak az esküvői kazetták, néhány üdvözlőlap, a csipkekesztyűje, és azok az emlékek, amelyek már rég nem képezték mindennapi életük örömeit.
Mégis érte nyúlt, levitte. Amikor betette a lejátszóba, amit évek óta nem használt senki, meglátta a fiatal nőt, aki mintha nem is ő lett volna. A világ legszebb menyasszonyi ruhájában pörgött a parketten, és Márk nem őt nézte. Még sose tűnt fel neki, hogy férje átnéz a válla felett. Talán, mert nem rá koncentrált, hanem arra az érzésre, amelybe felöltöztette magát azon a napon. A kamera is észrevehette, mert egy pillanatig elidőzött Katán, aki sugárzó arccal nevetett valamin. Ismerte legjobb barátnőjét, hamis volt a mosolya, de a szeme végképp. Megjátszotta magát, és azt próbálta elhitetni, hogy boldog. Fiatal önmaga vakon bámult a vendégekre, és egy pillanatig se sejtette, hogy jövendő párja nem őt lesi. Visszatekerte a felvételt újra meg újra, és már nem volt kétsége afelől, hogy a vőlegény Katát nézi. Úgy, ahogy nem nézhette volna a saját esküvőjén. Sóvárogva és teli vággyal.
Aznap este nem tudott aludni. A foltos köpenyről megfeledkezett, de a régi fotókról nem, amelyeket oly jól ismert. Kirakta őket az asztalra, és hagyta, hadd fájjanak. Mindegyiken ott volt a barátnője, vele egy félmosoly, egy elhallgatott titok. A harmadik fél a házasságukban. Tényleg nem vette észre? Valóban nem látta, vagy nem is akarta látni? Ez járt az eszében, amikor vacsorát készített, amikor másnap elment az iskolába Grétiért, és amikor úgy döntött, megkérdi Márkot, jól látja-e, amit lát. Márk üzleti úton volt, amelyekről mindig feldobódva ért haza. Most előre betette neki a videót. Lányukat elvitte a nagyszülőkhöz, és készült. Testben és lélekben is. Arra, amire sose akart, amire nem kellett volna tíz évvel a felvétel után. Eszébe se jutott, hogy Katát faggassa, pedig nem ártott volna tudnia, mire számítson.
– Ez meg mi? – kérdezte a férje, amikor belépett a nappaliba. Nem mosolygott, és a helyzethez cseppet sem illően ideges lett.
– Csak emlékezni akartam, de valahogy nem azt láttam, amit régen – hangzott a válasz.
– Tényleg ezért vetted elő a videót? – Márk arcán ideges sápadtság jelent meg. – Olyan régen volt…
– Tudom, mégis feltűnt valami…
– Halljuk! – mondta a férfi és letette táskáját az asztal mellé, mintha nem tudta volna, hogy felesége ettől ideges lesz. Most viszont rá se pillantott, inkább azon igyekezett, hogy meg tudjon újra szólalni.
– Márk! Én azt hiszem, te már akkor is másra figyeltél…
A férj felnevetett. Nem tiltakozott, nem kérte ki magának, inkább hagyta, hogy Éva belelovalja magát a vádaskodásba. Mintha élvezte volna. Napbarnított arcán átsuhant egy árnyék, de még nem állt készen az igazságra. Úgy hitte, a felesége nem fogja fel, miről is beszél most. Ideje volt az őszinteségnek, de nem nála, és nem akkor, amikor épp csak hazaért és korgott a gyomra.
– Másra? – kérdezett vissza, és hangjának értetlenkedése hamisan csengett.
– Katára. Többször is őt bámultad…Nem csak úgy…
– Most a legjobb barátnődről beszélsz? – A hazugság kezdett felállni a padlóról, és erőre kapott. Fejbe kellett volna csapnia, hogy ne pofázzon bele az életébe, de úgy látszott, ezzel elkésett.
– Róla, ahogy mindig.
– Jól van Éva…Tudod, mit? Hagyjuk és együnk! – Ezt a bevezető jelenetet már ismerte. Csak épp most más nő volt terítéken. Unta.
– Nem vagyok éhes. Tudni akarom…
– Értem és a válaszom igen! Őt néztem, őt kellett volna elvennem! Ezt akartad hallani?
Éva egy pillanatra nem fogta fel, hogy az igazságot hallja. Állt, morzsolgatta a konyharuha sarkát, ami a kezében maradt, és tudta, sok kérdése nincs. A miértet felesleges volt feltennie. Az emberek azt hiszik, hogy ha válaszokat kapnak, könnyebb lesz? Akkor a tény nem marad tény? Akkor már nem fáj az árulás?
Kata, a ragyogó, a szabadszellemű, aki nem vágyott férjre, majd nem lesz férje vágyálma? Tényleg őt kellett volna elvennie, ha tíz évvel később is képes rá gondolni vagy kimondani az igazságot.
– Most már ehetünk?
A férfi, akiért rajongott, aki mindig fél szívvel szerette, mással se tudott törődni, csak azzal, hogy éhes…Nézte, és nem hitte el, hogy képes volt elárulni őt és a lányukat.
– A hús a sütőben, a saláta a hútőben! – felelte halkan, és letette a rongyot. Jobbik énje majdnem felszolgálta a vacsorát, mert az a feleség dolga, de a kevésbé jó már nem hagyta annyiban. Kibújt kötényéből, akkurátusan összehajtotta, és mielőtt még Márk szólhatott volna Katának, a telefonja után nyúlt.
– Képzeld! – mondta a barátnőjének. – Ez a rohadék megcsal. – Kata sikkantott egyet, ami nem állt jól neki.
Márk gúnyosan forgatta a szemét. A nők imádják a jeleneteket, gondolta mindig, és most a szeretője mellett, a felesége is beállt a sorba. Ennél szánalmasabbat aligha tudott volna kitalálni.
– Viccelsz? – kérdezte nagy sokára, mint aki a döbbenettől megkukult. – Biztos vagy ebben?
– Persze, hiszen bevallotta, és azt is, hogy veled.
Márk szája szólásra nyílt, majd visszacsukódott. Úgy ült ott, mint árvagyerek a moziban, akinek nem telik a jegyre, de beosont. Csend lett. Ijesztő és kemény csend.
– Szeretem őt! Mindig is szerettem – Kata felsóhajtott. Nem akart hazudni tovább.
– Világos, akkor miért hagytad, hogy férjhez menjek hozzá? Hiszen ismertél.
– Gréti miatt. Hogy legyen apja, aki elkényezteti.
– Rohadék vagy!
A barátnő hallgatott.
Márk diadalmasan felpillantott üres tányérjából. Megvolt a válasz, az igazság tarolt, és neki soha többé nem kell hazudnia, tudatosult benne. Gréti meg fogja érteni, és ennél több nem számít.
– Gréti miatt? – visszhangzott Éva fájdalma. – Csodás… Ő azonban nem Márk lánya!
Kimondott vallomása megállt a levegőben, ahogy kés a sült húsban, ahogy a város a Föld forgásában, és az igazság azokban a békebeli időkben, amikor nem hazudták még el őket ilyen gyakran, mint ma.
Márk arca vörösbe váltott, egy ér kidagadt a nyakán, és nem kapott levegőt. Erre nem számított. Felesége szavai megölték benne az apát, aki mindig is lenni akart. Nem beszélve arról, hogy Éva nem kérhette számon hűtlenségét a beismerés után.
Az elhangzó vallomás nem volt igaz, de arra mindenképpen jó volt, hogy pörölyként csapjon le a férfira, aki eljátszotta, hogy jó férj és apa. Éva majdnem elnevette magát. Ha szíve nem jelzi, hogy a hazugság mindenkinek fájdalmas, talán megtette volna. Így azonban csak egy számított: elviszi Grétát és új életet kezd vele. Valahol messze, és nem engedi többé apja közelébe…
Márk lerogyott a szépen terített asztal mellé, és kis híján elsírta magát. Ahogy felemelte a fejét, hogy lássa felesége diadalmas tekintetét, gyomra megkordult.
– Szedj egy kis leves! – szólalt meg a nő, akit férje egyáltalán nem ismert.
A házban csend lett. Válaszok nélküli haragos csend, amely beborította az estét, és vele együtt két ember életét is, akik úgy hitték, képesek megoldást találni a semmire.
K
