A testet és a lelket nem mi kértük, hanem a szüleink. Ők akartak erre a világra, és ha szerencsés az ember, akkor szerelemben fogan, és nagyon várják. Aztán van, amikor nem. Amikor megtörténik a véletlen, vagy meggondolja magát az egyik fél, netán korainak érzi, és elmenekülne. Vagy azt hiszi becsapták, nem érett meg a helyzetre.
A nők teste amióta a világ a világ mindig is a férfiak hatalma alatt állt. Lehet mást állítani, de gondoljunk bele, kik döntöttek róla? Rendelkezhetett-e évszázadok alatt a nő önmagával? Hogy mikor és kivel létesített kapcsolatot, nem mindig ő döntötte el. Férjhez kellett mennie, ha akart, ha nem, ha ezt szülei, pláne édesapja így látta jónak. Hogy az a test mit élt meg egy öreg, aszott, kivénhedt férj mellett, arról nem beszélnék most.
Azt is nehéz elfogadni, hogy akkor is oda kellett adnia magát, ha a férjjelölt fiatal, de számára undorító volt. Évezredek óta árucikk a szüzesség, a fiatal, éretlen, romlatlan test. A világ tele van romlott, elfajzott férfiakkal, akik kislányokra vágynak. Ez elmondható azokról az országokról pláne, ahol törvényesítik az ilyen házasságokat.
Régen, ha a nők, ha megcsalták férjeiket, sokkal szigorúbb elbánásban részesültek, mint fordítva, amikor hasonló sem történt. Némely királynékat le is fejeztek, miközben a király bármit megtehetett.
Ha azt hisszük, ma ez másképpen van, gondoljunk bele a kettős mércébe! Még ma is, a 21. században, ha a férfi hagyja el a családját, szidjuk, elmondjuk mindennek, de azért van egy réteg, aki cinkosan összekacsint és megmagyarázza, hogy otthon nem kapta meg a férj, amit akart, tehát a tette jogos. Ha egy nőt lép ki a házasságból, ahol gyerekek vannak, őt, ha nem lenne büntetendő, ma is megköveznénk. A társadalom válogatott átkokat szó rá, és elmondja mindennek, csak azt az egyet nem mondja ki, amit a férfiak esetében: otthon nem kapta meg, amire vágyott. Helyette a fehérmájú, karrierista kifejezések röpködnek a levegőben.
A női test csodálatos, hiszen képes kihordani egy magzatot, aztán világra hozni és táplálni. Bármilyen mindennapinak is tűnik ez, a csodák közé tartozik. Mégis a férfiak döntenek arról, hogy mikor mit tehet. Ha terhes marad, ahogy a népnyelv mondja, bekapja a legyet, ő jár rosszul, neki kell végigcsinálni a terhességet. Az ő testében fejlődik a baba, nem mondhatja, hogy bocs, de meggondoltam magam?
Mondhatja, de mire egy nő eljut eddig a pontig, millió dolog zajlódik le a lelkében. A törvényhozók negyedét se gondolják annak, amit egy nő érezhet. Ha egy gyerekek nem akarnak a világra, miért kötelezhető rá egy nő? Millió ok szólhat ellene, mert a körülmények, a pénztelenség, a kiszolgáltatottság mind előidézheti a döntést, amely az abortuszhoz vezet. Az erőszakot meg se említem, mert annak lelki hátterét nem lehet két mondatban elintézni.
A nők testéről, arról, hogy akarnak-e gyereket, mindig is a férfiak akarnak dönteni. Azok, akiknek fogalmuk sincs arról, mit jelent növeszteni valakit önmagukban. Nem tudják, nem élték meg, és történhetett velük bármi, nem szültek. Nem léteztek kilenc hónapon át valakivel szimbiózisban, akinek minden mozdulata, lélegzetvétele egy volt az övékével.
Ha egy nő úgy dönt, hogy elvetet egy gyereket, nem elhamarkodott. Nem szalad oda reggel egy klinikára, hogy két óra múlva a műkörmösnél lehessen. Ha abortuszra megy, akkor annak olyan oka van, amit a férfiak nagy része fel sem fog. Mégis döntenek, mert nekik egy tollvonás elintézni az ilyesmit, hiszen fogalmuk sincs, miről van szó.
Ezeknek a férfiaknak azonban vannak lányaik, feleségeik, húgaik, néha el kellene beszélgetniük arról, hogy mit érezhetnek ők, hogy részt vettek-e másban, mint fogantatás kellemes részében. A nő kockáztat. Minden terhesség és szülés veszélyekkel jár. Még ma is meghalhatnak szülés közben és után a kismamák. Még ma is történnek tragédiák, mégis vállalják a nehézségeket, a fájdalmat, és lehet belőle viccet gyártani, de aki megélte, tudja, hogy a szülés olykor a poklok pokla.
Azok a férfiak, akik törvénykeznek, akik mernek a női test felett ítélkezni, sose szültek. Nem érezték kiszolgáltatva magukat a férfiorvosok kénye-kedvének. Nem beszéltek velük úgy, mint egy tárggyal, és nem alázták meg egy-egy mondattal úgy, hogy életre szóló sebeket szereztek. Nem feküdtek a kórházban kínlódva, rettegve a császártól, a gátmetszéstől, és nem jártak mosdóra utána úgy, azt érezték, kiszakad mindenük.
Ők ülnek fehér ingeikben, a hűvös szobákban és megmondják a tutit: te elmehetsz abortuszra, te nem, te szülhetsz, te nem. Gyalázatos dolog, hogy arra kötelezik a nőket, hogy megalázkodva könyörögjenek a saját testük feletti szabadságért.
Nehéz az egyenjogúságról beszélni, ha ilyesmiket tapasztalunk. Nehéz ma nőnek lenni, de még nehezebb embernek. Emberségesnek.
Kép forrása: Pinterest
