A mama sokat töprengett, mielőtt eldöntötte, hogy beleavatkozik a dolgok menetébe. Unokáját hat hete nem látta, azóta, amióta kijött a kórházból és visszament Egerbe. Fájt a szíve érte, az idő is segítette ezt. Kinn még szottyos március volt, a tél nem engedett, bár már megmutatkozott a tavasz pár nap erejéig.
Saját életére gondolt, az apjával való viszonyára, és nem akarta, hogy hasonló történjen. Tizennyolc volt, és olyan szerelmes, mint még senki a világmindenségben. Gergely a falu legjóképűbb legénye volt, de szegény, mint a templom egere. Ha összerakjuk a két szegénységet, abból nem sül ki semmi, mondta gyakran az anyja, de ő meg se hallotta. Minden szabad percében a fiúval akart lenni, és úgy gondolta, csak neki adhatja magát, senki másnak. Gergely többször kérte, hogy menjenek el a faluból, a városban új életet kezdhetnek, de csak akkor egyezett bele, amikor kiderült, hogy terhes. Fiatal volt, szertelen, félt, hogy nem boldogul majd támogatás nélkül. Azonban az új jövevény eldöntötte a kérdést. Apja közben talált kérőt neki, és egy szomorú szombat este közölte a hírt: két hónapon belül feleségül adja nagyobbik lányát, aki szép szőke, fonott hajú, kék szemű lány, a falu egyetlen molnárához.
Akkor született meg a döntés, hogy nincs mire várni, menni kell. Viszont őt szemmel tartották, mert sejtették, hogy nem fog beleegyezni. Ezért másnap, a templom előtt találkozott legjobb barátnőjével, és úgy tett, mintha valami szaftos pletykán vihogna, közben meg egy levélkét csúsztatott ruhája zsebébe. Juliska tudta, hogy segítenie kell, de majd megszakadt a szíve, hogy elveszíti barátnőjét. Mégse mondott neki mást, csak annyit, hogy menjenek, és kezdjenek új életet.
Másnap hajnalban, amikor kiosont a házból, apja elkapta a kertkapunál. Mintha leste volna. Annyira izgatott volt, hogy le se tagadhatta, hogy szökni készül. Ekkor apja megütötte. Olyan erősen és szerencsétlenül, hogy nekiesett a kapunak és beütötte a fejét.
A kórházban tért magához, ahol közölték vele, hogy semmi komolyabb baja nem történt, de a babát elveszítette. Életének legszörnyűbb pillanatát élte meg a fehér ágyon. Anyja rá sem bírt nézni, de tisztában volt vele, hogy szeplőtelenségével már nem házalhatnak tovább.
Hetekkel később, amikor valóban jobbam lett, mégis megszökött Gergellyel. Évekig nem született gyerekük. Sokat dolgoztak, és nem éltek fényesen, de egyetlen pillanatig sem bánták meg, hogy elhagyták a falut. Hat évvel később jött világra Zsuzsó apja, majd nem sokkal utána egy kislány is. Apja azonban nem vett tudomást róluk. Közel két évtizedig feléjük se nézett, mert azt a szégyent, amit a lánya szökése, terhessége jelentett számára, nem tudta megbocsátani.
Sokat szenvedett keményfejűsége miatt. Anyja hamarabb elfogadta a helyzetet, főleg az unokák születése miatt, de a nagypapa tartotta magát. Ettől akarta megkímélni Zsuzsót. Ennek azonban csak egy módja lehetett: ha kimegy abba a hideg, olajszagú műhelybe, és ha kell, leordítja elsőszülöttjét.
Letette kezéből a kést, félretolta a krumplit, várhat az, és pontban délben, amikor István kávézni szokott, átgyalogolt hozzá a vékony betonjárdán. A műhelyből finom muzsika szűrődött ki, Kovács Kati énekelte az Elmegyek, elfutok című számot. Na, még ez is, gondolta ingerülten.
– István, itt vagy? – szólt be neki óvatosan.
– Jaj, anya, ugyan hol lennék? – hangzott a válasz a kis fülkéből, ahol kék micisapkában, foltos nadrágban egy hokedlin üldögélt a férfi, kezében egy csésze erős feketével.
– Beszélni szeretnék veled – mondta az asszony, és kitárta az ajtót, majd sietve be is csukta. – Nincs valami meleg nálad – jegyezte meg, pedig tudta, hogy fia mindig is túl takarékos.
– Nem fagyok meg, ebben biztos lehetsz.
– Jól van fiam, értelek én…
– Anya, ha Zsuzsa miatt keresel, fordulhatsz is vissza.
– István, legyen már eszed! Nem fordulok vissza, hanem nyakon is váglak, ha kell. Képes vagy elveszíteni a lányod a makacsságod miatt?
A férfi haragosan pillantott az anyjára. Nagy levegőt vett, érezhetően visszanyelt egy cifra káromkodást.
– Mit vársz tőlem? Tényleg örülnöm kellene annak, hogy egy olyan jöttment kerül a családba idővel, ha ide kerül, akinek olyan bárja van a városban? Mindenfélét beszélnek róla. Elhiheted, hogy nem kellemes nekem.
– Sejtem, fiam, de bízz a lányodban! Okos, érett, és ha nem teszed, akkor választania kell. És ne legyen kétséged afelől, hogy nem téged fog választani.
István arca megnyúlt. Nézte a földet, és sokáig nem tudott mit mondani.
– Annyi fiút kaphatna, ahányat akar minden ujjára. Miért pont ezt az Ivánt akarja? Fel nem tudom fogni, mi ebben a fiúban az a különleges.
A mama elmosolyodott. Mintha ugyanezt a beszélgetést lefolytatta volna már ő is régen, csak őt a barátnője faggatta, amikor elmesélte neki, hogy szökni készül.
A miértre sosincs válasz. Ki érti a szív rejtelmeit?
– Nem kell ezen rágódnod, felesleges. Arra gondolj, mennyire fontos neked a lányod! Mikor láttad utoljára? Tényleg azt hiszed, hogy boldog lehet úgy, hogy te nem adod rá áldásod?
Az apa elfintorodott. Mennyivel könnyebb dolga lett volna, ha azt a másikat választja! Jóravaló, rendes gyerek volt, rajongott Zsuzsóért, de az ő elkényeztetett lánya persze nem őt akarta. Biztosan nem lett volna rossz élete mellette. De mi várhat rá egy olyan házasságban, ahol a férj táncosnők között forgolódik, és ha még csak forgolódna…Egy olyan helyen, ahol ennyi ember megfordul, biztosan előkerül a kábítószer is. Mezőszék kisváros, de igencsak fejlődésnek indult, főleg azóta, amióta az a mulatóhely vonzani kezdte a tehetősebb vendégeket.
– Engem ki ért meg? – horkant fel váratlanul. – Ha baja lesz a lányomnak, hogy állok isten színe elé? Legalább azt ne lehessen mondani rám, hogy bólogattam az egészre.
– Istent ne keverd bele, fiam! Tudja ő a dolgát, és nem fogja hagyni, hogy a jó emberek rossz dolgokat tegyenek.
A férfi nem akart vitatkozni. Mit mondhatott volna egy olyan öregasszonynak, aki még nem járt külföldön, és csak ebben a poros városban élte az életét azon túl, hogy egy elmaradott faluban született? Nem akarta megbántani az anyját, aki egész életében mellette volt, akit apjuk halála után magukhoz vettek, és ez volt életük legjobb döntése, mert mindenben a segítségükre volt. Anyja egyszerű volt, de tele szeretettel, és soha nem felejtette el neki, hogy tulajdonképpen azért élhet, mert harcolt érte. Mégis jó lett volna ordítani a fájdalomtól és a kétségbeeséstől. Tehetetlen volt, ezt ő is jól tudta. Ha tovább keménykedik, Zsuzsó nem jön haza, nem fonja nyaka köré puha karját, és nem súgja a fülébe, hogy apukám, megmasszírozzam a nyakad? Ezt akarta volna? Persze, hogy nem, de azt sem, hogy bajba kerüljön. Ha az a nyomorult összetöri a szívét, ő a csontjait fogja, határozta el.
– Gondolkozz el ezeken! – törte meg a csendet az anyja. – Ismerd meg a fiút, és békülj ki vele! Meglátod, könnyebb lesz mindannyiunknak.
– Könnyű ezt mondani! – legyintett mérgesen. – Öleljem keblemre és hagyjam, hogy tönkretegye a lányom? Ezt várjátok tőlem?
– Nem, ezt senki nem várja. De van, ami ellen nem tudsz tenni. Fogadd el ezt, édes fiam, és bízz a jó istenben!
Verona a csukott ajtón át is hallotta, miket mond anyósa. Keresztet vetett, és titkon azért fohászkodott, hogy legyen igaza. A Teremtő csak nem engedi, hogy családjukkal rossz történjen! A balesetet is megúszták aránylag szerencsésen, nem jöhet rosszabb, mert isten szereti és védi a jó embereket. Ezt a tisztelendő is minden héten elmondta az istentiszteleten. Ő meg nem hazudik.
Kép forrása: Pinterest
