Eszter és Réka az esti vonattal indult haza. Rozi nem kísérte ki őket, még a házban elbúcsúzott tőlük, és kérte, hogy vigyázzanak magukra és a babákra. Kicsit megrettent annak gondolatára, hogy nagymama lesz, de nem vette komolyan. És ha az lesz? Vajon mi változik? Ő nem lesz más, az biztos, a lányokra meg ráfér, hogy némiképp lágyabbak és önzetlenebbek legyenek. Zita hosszan figyelte őket a peronon, és az járt a fejében, hogy a nyár is majd úgy röppen el, mint egy elmulasztott pillanat, és neki is vissza kell térnie és folytatnia kell a tanulmányait. Szerencsére nem költekezett túlságosan, így marad majd a kollégium mellett némi költőpénze, és talán egy nagy utazásra is Ian-hez. Ha jönni fog a srác még a nyár folyamán, akkor azért, ha meg nem, akkor főképp. Eszter legszívesebben megrázta volna a húgát, mert jól ismerte. Minden szerelemnél ezt csinálta. Belevetette magát nyakig, nem gondolkozott, nem mérlegelt, és minden fiú dróton rángatta. Szerette volna, ha húgában több tartás van, de ő azt se tudta, miről beszél, amikor arra kéri, hogy ne legyen mindig elérhető, és bánjon kicsit óvatosabban az érzelmeivel, Ian-nek nincs miért küzdenie, és ezt a fiúk nem szeretik.
– Te nem ismered őt! Ő nem olyan, nem taktikázik! Ha A-t mond, A-t is gondol! – vetette oda mérgesen, de nővére nem hitt neki. Nincs olyan ember, akiben ne lenne önzés és némi rafkósság. Ha van, akkor az ártatlan és szent. Ilyenből meg nem sok szaladgál az utcán.
– Jól van, okostóni, csak nem akarjuk, hogy folyton bőgj! És ha rácsimpaszkodsz valakire, menekülni fog! – tette hozzá Réka. – Te se gondolkodnál másképpen, ha józanabb lennél.
Zita órájára pillantott, és az járt a fejében, hogy egyetlen tanácsra sincs már szüksége. Ian 18 óra múlva elhagyja, és az is lehet, hogy örökre. Esze ágában sem volt eljátszani, hogy nem szerelmes belé. De! Még a kisujja körme, a fülcimpája is tőle bizsergett. Okos és szép! Vicces és kedves, hát lehet egy ilyen fiút nem szeretni? Utálta a szentbeszédet, ezért inkább bólogatott és bevallhatóan fellélegzett, amikor elindult a vonat. A lányok jöttek, itt voltak, de nem jutottak semmire. Legfeljebb ráébredtek arra, hogy anyjuk hajthatatlan, és ez ha tetszett nekik, ha nem, tény volt.
A vonat tíz perces késéssel, de elindult. Eszter és Réka elnémultak egy rövid időre. A kényelmes üléseken kibámulva kcsit még a várost nézték, kicsit a tengertől búcsúztak, és rádöbbentek arra, hogy az elmúlt időszakban többet foglalkoztak a családdal, mint az utóbbi években együttvéve. A férjük mellett szinte elfeledkeztek arról, hogy honnan jöttek és anyjuk mennyit küzdött velük, amikor apjuk elhagyta őket.
– Remélem, anya valóban boldog lesz itt – jegyezte meg Eszter, és érzett némi irigységet.
Benne sose volt annyi bátorság, hogy azt tegye, amit akar. Hozzáment az első fiúhoz, aki megkérte, és hagyta, hogy teherbe essen, mert az az élet rendje. Hogy voltak álmai és vágyai, már nem is emlékezett rájuk. Pedig egykoron régész akart lenni, aztán színésznő, majd állatorvos. Persze ezek nem álltak valami közel egymáshoz, de egyik sem volt annyira szürke, mint egy irodában ülni és fogadni a türelmetlen ügyfeleket. Régóta váltani akart, de férje mindig lebeszélte. Már az is eszébe jutott, érdemes lenne tanulnia, de a gyerek jövetele most ezt a tervét is háttérbe szorította. Majd lenyugszom, gondolta szomorúan. Megbolondított az itteni szabadság, pedig ez nem a valóság.
– Anyára gondolsz? – nézett rá somolyogva Réka. – Miatta nem kell aggódnunk, úgy hiszem. Szerinted, kit fog választani? Te a helyében mit tennél?
A másik felnevetett. Egyik jelöltre se gondolt még így, de most hirtelen rájött, hogy vannak még férfiak a férjén kívül.
– Ian-t! – közölte kacagva.
– Jaj, ne kezdd már te is! Tény, hogy helyes, de azért…
– Azért mi? Neked ki tetszett legjobban a kínálatból?
– Bolond vagy? Én rendes nő vagyok! Természetesen a férjem. Másra gondolni se tudok! – Azzal olyan nevetésben tört ki, hogy a tesója egy pillanatig azt hitte, elment az esze. Többen feléjük pillantottak, mire ő megbökte térdével, hogy halkuljon már el.
– Jól van már, rosszabb vagy, mint anya! Istenem, mi lesz velünk, ha mi is házsártos és kiabálós anyává válunk?
– Velünk? A gyerekeinkkel… – tette hozzá Réka kuncogva. – Szerinted, mi jó anyák leszünk?
– Remélem. Azért az a Zorán nem volt egy utolsó pasi…A fene vigye el, hogy ilyeneket nem sodort utamba a szél!
– De kedves hölgyem! – visított fel Eszter. – Hogy beszélhet így a jövendő apukájáról?
Kitört belőlük a röhögés, és azt se hallották, hogy csörög valamelyikük telefonja a táska mélyén. Így nem tudták meg, hogy anyjuk úgy tervezi, hogy két hét múlva ünnepélyes megnyitóval lepi meg a várost, és arra hivatalosak mindketten a férjeikkel. Rozi tulajdonképpen készen volt mindennel, de még gondoskodni akart a partiról, amelyre meghívott mindenkit, akit szeretett. Sejtette, hogy egyikük nem fog eljönni, és bántotta, hogy fájdalmat okoz neki. Mégse vállalhatott fel két szerelmet, még akkor se, ha szíve mélyén nem tiltakozott volna. Hiszen mindkét férfi jó volt valamiben. Az egyik fiatalabb volt nála jóval, és tombolt benne a szenvedély, a másik bölcs és határozott volt, nem beszélve arról, hogy ő sem volt önző az ágyban. Így fel volt adva a lecke, és bár a Véletlen döntött helyette, nem volt benne biztos, hogy igazat ad majd neki. Kérte az égieket, hogy küldjenek még jelet, de a jel épp az volt, nem érkezett egyiktől semmi, csak egy aprócska szó csetben: Köszönöm!
Ennyi, és ez épp elég volt neki ahhoz, hogy megértse, valaki ebben a kesze-kuszaságban már döntött helyette.
Zita megfordult és sietős léptekkel elhagyta a peront. Vissza kellett mennie dolgozni. Amikor órájára pillantott, látta, hogy máris 17 órára csökkent a Ian-nel töltendő idő mennyisége. Vagy netán nullára, mert a Belváros kellős közepén, a tömegben váratlanul megpillantotta szerelmét. Egy lánnyal volt, akinek átölelte a vállát, és a fülébe súgott valamit. Abban a pillanatban meghalt benne valami. Ian, a tökéletes, besározódott.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
