Relatív nincs jelen olyan régóta a közösségi média, gyakorlatilag pár év azért elég ahhoz, hogy függővé váljunk.
A minap egy ismerősöm törölte magát a facebookról. Helyesen bólogattam, de elképzelni sem tudtam, hogy volt képes erre, ráadásul egyből felbukkant a sunyi kisördög a fejemben, mondván, hogy biztos kamuprofilt használ. Tényleg ennyire nagy csoda, hogy valaki nincs jelen a közösségi médiában? Ez csak egy internetes felület, nem egy személyi igazolvány.
Álljunk meg egy percre, és gondolkozzunk el azon, mitől is váltunk ennyire függővé. A válasz igazából túlontúl egyszerű, a közösségi platform több igényünket is kielégíti. A legfontosabb a lájk, ez gyakorlatilag egy buksisimi, amit teljesítmény nélkül, bármikor megkaphatsz. Hát hülye, aki nem él vele! Mellé ott vannak az üzenetek, értesítések. Direkt úgy van megoldva, hogy mindig legyen legalább egy piros pötty, még ha baromira nem is érdekel, hogy valaki feltöltött egy fotelt az adok-veszek csoportba.
És akkor még ott vannak az izgalmas események: az osztálytársad férjhez ment, egy művészi terhes fotó, egy becsekkolás Floridából. Az ember természeténél fogva szívja magába a környezete információit, a közösségi média pedig gyakorlatilag tálcán kínálja a jobbnál jobb csemegéket. A vicc az, hogy pár év alatt – egy enyhe szinten ugyan – de szinte mindenki függővé vált.
Sajnálatos módon még ez a kevés idő is elégnek 
bizonyult ahhoz, hogy rengeteg ember munkájához nélkülözhetetlen legyen a közösségi média. Így kiszakadni még nehezebb, bár az is elég, ha egy eseményt, egy csoportos beszélgetést itt szerveznek meg, és kénytelen vagy követni. Teljesen leállni tehát nem túl reális kérés, de csökkenteni a lájkvadászattal töltött időt közel sem lehetetlen.
Kár ecsetelni, miért is olyan káros, ha valaki mániákusan kattintgat az újabb és újabb tartalomért. Napokat, hónapokat kapnál vissza az életedből. Megint nekiállnál olvasni. Nem hasonlítgatnád magad folyton mindenki máshoz. És nem lenne hiányérzeted, ha egy utazás alkalmával elfelejtenél posztolni.
De hogy zabolázhatod meg a függőségedet? Első lépésként ne ez legyen a napod legelső és legutolsó időtöltése. Ez a két időtartam ugyanis, amikor a munka és egyéb teendők még vagy már nem kavarhatnak be. A közösségi média ilyenkor úgy szippant be, mint egy fekete lyuk.
Tarts egy héten egy nap szünetet! Ha már a gondolat is kiráz, főleg szükséged lesz egy kis böjtre. Lehetséges mellékhatások: meg fogod élni a pillanatot, felszabadul egy csomó időd, ismét színesben fogod látni az életed.
Szabj időkeretet magadnak! Határozd el, hogy nem mustrálod mások életét napi fél óránál többet. Hogy ez a fél óra vagy 60 perc mikor legyen esedékes? Csakis, miután elvégezted a legfontosabb feladataid. Ha csak félkész munkát végeztél, hát így jártál, nincs posztolás. Meg fogsz lepődni, milyen gyorsan ki tudod takarítani a lakást, milyen tempóban tudsz végezni a munkával. A függőséged leküzdése mellé még extra tevékeny is voltál.
Tedd nehezen elérhetővé a közösségi oldalakat! A függőség kialakulását nagyban segíti, ha a tiltott szer könnyen hozzáférhető, hiszen a valamire való rászokás nem tudatos cselekedet. Kérd meg az egyik informatikus ismerősöd – ilyen valahogy mindenkinek van egy – hogy tegyen fel egy blokkoló programot a téged elcsábító oldalakra. Természetesen ezen túl is hozzáférhetsz az oldalhoz, ha feloldod a blokkolót, csak ez már bonyolult. Na, nem nagyon, épp csak annyira, hogy a sok babrálás közben elmenjen a kedved.
A leszokás sosem egy egyszerű téma, épp ezért vedd ugyan olyan komolyan, mintha a cigarettát akarnád letenni, vagy az alkoholnak mondanál búcsút. Az első napok persze kegyetlenül nehezek lesznek; magányosabbnak fogod érezni magad, elárvultabbnak, sőt, akár önbizalomhiányosnak is. Egy ideig. Nagyjából egy hónap, és már nem lesz hatása feletted.
