Mind úgy nőttünk fel, hogy meséinkben, mondáinkban hallhattunk sárkányokról. Később a filmek elterjedésével a mozivásznon egy több sárkány jelent meg, és azt az érzetet keltette, hogy a sárkányok mindig is egyidőben éltek az emberekkel. Időszakonként az emberek megszelídítették őket, sőt mi több, jó barátságban voltak velük. Gondoljunk csak a kedves és magányos Süsüre, vagy a legutóbbiak közül a Trónok harca sárkányaira. Ahány nép, annyi féle megközelítésben ábrázolják ezeket a mitológiai lényeket, nem beszélve a könyvek és a filmek fantáziavilágáról.
A kínai sárkányok általában jóságos lények, míg az európai sárkányok és a perzsa mitológia sárkányai ellenségesek. A kígyószerű mágikus lények már a mezopotámiai mitológiában is jelen voltak.
A keresztény vallás sárkányai jellemzően, mint a Sátán (ördög) vagy annak szolgái jelennek meg. Szent György vértanút a sárkány legyőzőjének tekintik. A történet eredeti változatában a mérgeskígyó-szerű fenevad a mai Líbia területén lévő Sziléné városát tartja sakkban, eleinte állatokat, majd embereket, végül a helyi hercegnőt követelve áldozatul a lakosoktól. A lovag Szent György a városba érkezve elvállalja, hogy megöli a sárkányt, ha cserébe a nép keresztény hitre tér.
A népszerű középkori legenda felépítésében számos további elem fedezhető fel: a kereszténység elterjedése előtt Balkán-félszigeten gyakori fogadalmi ábrázolás volt az ágaskodó lovon ülő harcos, gyakran valamilyen veszélyes állattal kiegészülve, amelyet a lovag lándzsájával ledöf, vagy csupán egy közeli fa köré tekeredő nagy méretű kígyó.
A kereszténység elterjedésével a fenevad már rendszerint kígyó alakban jelent meg, az újtestamentumi kánonnal összhangban a kígyó már egyet jelentett a gonosszal – annak ellenére, hogy korábban a térségben az élettel és a gyógyítással voltak összefüggésbe hozhatók a kígyóábrázolások.
A Györgyként nevesített szent eredetileg a mai Törökország területén, Kappadókiában született a Kr. u. 3. században, és római katonaként halt vértanúhalált.
Évszázadokon át nem volt semmilyen kapcsolat közte és bármiféle sárkány között, azonban Kr. u. 1000 után egyre inkább a lovagszent megtestesítőjévé vált, és népszerű motívum lett a keresztes lovagok körében. E lovagok aztán elterjesztették kultuszát Nyugat-Európában is, ahol aztán a lovagi kultúra egyik oszlopává vált.
A magyar sárkány a honfoglalás idején még egy törzsi tisztséget jelölt, s csak később vált elválaszthatatlanná a nyugati-keresztény mitológiákban szereplő bestia képétől. A magyar mitológia hagyományos sárkány-képe nem hüllő, hanem humanoid figura, akinek adott esetben több feje lehet, ami lelkeket szimbolizál.
A 15. század elején, Magyarországon is működött egy magát Szent György védelme alá helyező világi lovagrend, a Sárkány Lovagrend. A Rend jelképe egy sárkány, pontosabban egy ouroborosz volt. Tagja volt Vlad havasalföldi fejedelem is, akit a sárkány latin neve után Vlad Draculnak neveztek el. Az ő fia volt a későbbi Vlad Tepes. (Forrás: Wikipédia, Múlt-Kor Magazin)
A mesékben majdnem mindig hét fejük van, és a lovag, herceg arra törekszik, hogy mind a hetet levágja ezzel megszabadítva a királylányt. Egyes történetekben a sárkányok kifejezetten csak lányokat esznek meg, méghozzá szüzeket, ami természetesen egyfajta utalás a tisztaságra és arra is, hogy a lányok őrizzék meg magukat leendő férjüknek, ez esetben azonban erről nincs szó. Van, amikor a sárkány csak fogva tartja az elraboltat, és nem bántja, legfeljebb dolgoztatja. Mégis jönnie kell egy hősnek, aki megküzd vele. A győzelem ténye borítékolható.
A legvalószínűbb jelöltek az „eredeti” sárkányok forrásának szerepére az ókori mezopotámiai szörnyetegmítoszok. Ezek között megtalálhatjuk a tenger és az őskáosz istennőjét, Tiamatot, aki kígyóalakban fenyegette a teremtést azzal, hogy visszaforgatja a káoszba – a mítosz szerint a fiatal Marduk isten párviadalban kettévágja testét, és megalkotja belőle az eget és a földet.
Más mezopotámiai mítoszokhoz hasonlóan ennek is megtalálható a visszhangja a Bibliában. A Zsoltárok könyvében és Jób könyvében is olvashatunk arról, hogy Isten legyőzi a Leviatánt, amely a kígyók, bálnák és más nagy méretű állatok tulajdonságait hordozza.
Ma már kevesen vannak, akik azt figyelik, megjelenik-e az égbolton egy szárnyas, tűzokádó lény, de mégse állthatjuk, hogy senki nem hisz benne. (Gondoljunk a laposföld hívőkre, egyeseknek az is evidens) Hong-Kongban azonban ez a hit teljes mértékben elfogadott. Még felhőkarcolóikat is úgy építik, hogy soknak hatalmas lyuk tátong a közepén. Ezek segítik az energia áramlását, és nem utolsó sorban a sárkányokét is. A lyukak arra szolgálnak, hogy a sárkányok nyugodtan tudjanak közlekedni. Úgy hiszik, hogy az óceán partján még ma is élnek, és időnként meglátogatják az embereket. Mivel szeretnek röpködni, gyakran áthaladnak Hong Kong felett is. Hogy ezt akadálytalanul tehessék, szükség van a lyukakra.
Bármi legyen is az igazság a sárkányokkal kapcsolatban, az emberiséggel egyidősek a róluk szóló történetek. Mindig is lesznek filmek, könyvek, amelyben az ember megpróbálja legyőzni vagy épp szolgájává vagy barátjává tenni, miközben, ha nem is lesi a tiszta égboltot folyamatosan, ha él benne a gyerek, egyszer-egyszer gondol arra, milyen csodálatos lenne látni egyet is, amint elsuhan a város felett anélkül, hogy kárt tenne valakiben. A mesék varázsa, és az a hit, hogy mindig is voltak különleges lények a bolygónkon, nem beszélve a dinoszauruszokhoz kötődő hasonlatosságról, bizonyára akaratlanul is foglalkoztatni fogja a fantáziánkat, vagy remény kelt arra nézve, hogy Földünk csodásabb hely, mintsem gondolnánk.
Kép forrása: Pinterest
