Papikám!
Hét múltam, és nem tudom, mit jelent, hogy meghaltál. Anya mondta, hogy jobb helyen vagy most, de ezt se értem. Hogy lehetnél jobb helyen, amikor azt mondtad, legjobban velünk szeretsz lenni? Az a hely talán szebb, mint a szobám vagy az udvarunk? Luci nem érti, miért nem jöttél tegnap, amikor a te napod volt. A kezén számolta ki, pedig csak ötéves, hogy az a fagyizós napunk. Anya sírt, én meg úgy tettem, mintha érteném, de nem akarnám elmagyarázni. Elvégre én vagyok a nagyobb és fiú is, akinek meg kell védenie a húgát. Ezt is te mondtad mindig, bár Lucinak nem volt szüksége a segítségemre, sokkal verekedősebb nálam. Majd lenyugszik, mondja apa, de egyelőre félnek tőle a fiúk az oviban. Én nem félek, mert erősebb vagyok, és ha birkózunk, simán lenyomom. Erre büszke is vagyok.
Mondd, Papi, miért kellett neked meghalnod? Mindenkinek meg kell? És ha meghaltál, utána nem találkozunk többé? Vagy csak akkor, ha én is utánad mennék? Ezeket a kérdéseket feltettem anyának is, de elsírta magát, majd kiabálni kezdett, így nem mertem többet beszélni róla.
Nem értem, hogy miért hal meg valaki, aki nem is volt beteg. Láttam már macskát, amit elütött egy autós, és volt egy hörcsögünk is, ami egy nap nem mozdult. Tudtam, hogy öreg, persze nem úgy, mint egy ember, és azt, hogy beteg, de ezt apa mondta. Te azonban nem voltál beteg, csak kicsit öreg. A szomszéd néni és a mami is az, látom az arcukon. Ők is el fognak menni?
Anita néni, aki anya testvére, mégse hasonlít rá, elmesélte nekem, hogy Isten magához hívott téged. Beszélgetni akart? Vagy játszani? Ha vége volt a bulinak, miért nem küldött vissza hozzánk? Máskor is elengedtünk volna, még a fagyizós napot se bánnám, ha tudnám, hogy jönni fogsz, nevetsz, és úgy kapod fel Lucit, mint egy tollpihét. Ő nagyon kicsi és vékony, de ez csak a látszat, mert a karja izmos, a szája meg nagy. Becsapósan néz ki. Én nem értek semmit, hiába hallom, hogy a felnőttek azt mondogatják, hogy jó ember voltál, és Istennek szüksége van a hozzád hasonlókra. És nekünk nincs? Szívesen megkérdezném tőle, de meg is fogom, ha találkozom vele. Most haragszom rá, nem lennék hozzá kedves.
Papi, minden nap gondolok rád. Vannak közös képeink, azokat ritkán nézem meg, mert olyankor fáj valami belül. Már nem vagyok kicsi, hogy gyorsan elfelejtselek. A képek segítenek emlékezni olyan dolgokra, amiket majdnem elfelejtettem. Arra a napra is, amikor Rómaifürdőn voltunk és a parton kavicsokból építettünk várat. Luci erőszakkal be akarta tenni az egyik szobába a babáját, de nem engedtem neki, mert az nem lányos vár volt. Ott sárkányok meg trollok laktak. Te nevettél, és azt kérdezted, honnan az ördögből tudok én egyáltalán a trollokról. Hát Bence anyukája mesélt róluk, amikor ott aludtam. Nem féltem, mert errefelé nincs egy se. A hugi szokás szerint elbőgte magát, de amikor találtam neki egy láncot a homokban, azonnal abbahagyta. Pedig babás volt. Neki tetszett, és kérte, hadd vehesse fel. Te mondtad, hogy az szerinted bokalánc, de nem érdekelte. Nagy volt rá, mégis boldog volt.
Azon a napon nagyon jó volt minden. Azt kívántam, sose érjen véget. De haza kellett mennünk. Látod, most a képről, amit te csináltál rólunk, meg egy néni mindhármunkról, eszembe jutottál. Csak ne lenne ettől kicsit rossz belül.
Papikám! Ilyen hosszú levelet még sose írtam, nem is fogok, de szerintem te se kaptál még. Most mennem kell, mert anya szólt, hogy indulnunk kell edzésre. Luci persze nyafog, hogy nem nézheti tovább Elzát. Utálom Elzát!
Bárhol is vagy, te se felejts el bennünket!
Marci
Kép forrása: Pinterest
