Kedves Péterem, hogy vagy?
Mindenki azt sorolja, hogy az élet egy pillanat alatt megváltozhat. Addig senki nem hiszi el, amíg meg nem történik vele. Ahogy velünk is. Reggel felkeltünk, még hagytad, hogy Luluka aludjon, nem keltetted fel, hogy elbúcsúzzon tőled, és sietve bekaptad a pirítóst. Így láttalak utoljára. A hajad vizes volt, kicsit elaludtunk, és sietve zuhanyoztál. Futó csók az arcomra, és a ne feledd, este szülői, te viszed táncra a gyereket, és várd is meg, nehogy ottfelejtsd, mondtam, te pedig morogtál valamit, hogy hagyjalak már ezzel, régen volt, és csak egyszer esett meg. Két éve, amikor még ovis volt, és csak itthon jutott eszedbe, hogy van egy lányod. Akkor nem nevettem, csak utána, viszont ezerszer emlegettük.
Mindketten azt gondoltuk, életünk stabil, el akartunk költözni vidékre, hogy ne a városi nyüzsgésben nőjön fel Lulu. Már a hitelkérelmet is elindítottuk. Anya utált érte, mert akkor ritkán láthatta volna egyszem unokáját, de mi csak legyintettünk. Menni akartunk.
Én nem emlékszem, mit mondott nekem az a két rendőr, amikor becsengetett. Megtalálták a lakcímkártyád és eljöttek szólni. Szólni miről? Hogy nem vagy? Hogy többé nem leszel velünk? Igen, de persze nem ezt mondták. Én meg annyira nem fogtam fel, hogy behívtam őket kávéra, de udvariasan visszautasították és csendesen kisomfordáltak az utcára. Meghaltál. Elgázoltak. Később tudtam meg, hogy egy drogos állat tarolt le a járdán. Épp a zebra mellett, ahol nem fékezett, mert nem volt magánál. Csak te várakoztál átkelésre, senki más. Meghalhatott volna akárki, de nem volt senki, aki épp ráért volna. Bocsánat, cinikus vagyok, de nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Isten épp félrenézett, amit sose fogok megbocsátani neki.
Péter, mondd, milyen a mennyország? Valóban fehér és fényes, ahogy Lulunak mesélted egyik este? Valami ostoba mesében szerepelt, még le is rajzoltátok. Nekem nem tetszettek az angyalok, mert úgy néztek ki, mint a kövér pillangók, de nem mondtam. Lulu csillogó szemmel hallgatta a mesét arról, hogy odafönt pillecukor szökőkút van, és lépten-nyomon találkozhat unikornisokkal. Megcsóváltam a fejem, és megjegyeztem, hogy aki írta, valószínűleg szintén bepillecukrozhatott. Ezen hangosan nevettél.
Én nem akarom elhinni, hogy te oda vágytál. Azt mondja Linda, hogy előre megírjuk a sorsunkat, és te azt teljesítetted be. Őrültség. Hogy akarhattad volna, hogy egyedül maradjak egy hétévessel, aki minden nap megkérdi, hogy apa azért hazajön valamikor? Már nem tudok mit mondani neki, mert egy ideig hazudtam. Igen, mondtam, persze, csak sokára. Hetekkel később, amikor újra megkérdezte, hozzátette, hogy az iskolában elmondták neki, hogy aki egyszer elmegy odaátra, nem jön vissza soha. Valamelyik tanítónő volt ilyen bölcs, utáltam is érte.
Mondd, hogy választhattál ilyen véget? Ennyire sürgős volt? Tudod, nagyon dühös vagyok rád. Legszívesebben felpofoználak. Bár megtehetném, mert akkor itt lennél. Minden este sírva alszom el, a párnádat szorongatom, és csak azért hagyom abba, hogy Lulu fel ne ébredjen. Így is alig tudtam visszaimádkozni az ágyába, de végre megint ott alszik. Mosolyogva ébred, de hamar eszébe jut, hogy te a mennyben vagy. Ketten maradtunk, és azt hiszem, ez soha nem fog változni.
Anyukád jobban van, ami maga a csoda, képzeld! Erősebb nálam. Azt mondta, az anyák erejüket az anyaságból merítik. Csodálom ezért, bár nem hiszek benne.
Péter, nem tudnál valamit tenni azért, hogy csak egy percre újra láthassalak? Hiányzik minden, amit veled éltem meg. Még a hülye szipákolásod is, amiért folyton piszkáltalak. Magányos és üres vagyok. Isten jól szórakozik, hogy magához vett? Buli van?
Megint kezdem, ne haragudj! Beledöglök abba, hogy nem tudok hozzád bújni, hogy az életünk sose lesz, ami volt. Nem költözünk, a hitelt visszamondtuk, a bank sajnálkozott. Maradunk a panelben, a nagyvárosban, ahol sok az ember, de kevés a részvét.
Annyira hiányzol, hogy arra nincsenek szavak. Szeretlek, szeretünk.
Kép forrása: Pinterest
