Málta valóban érdekes ország. Olykor zöld, máskor sivárnak tűnik. Nem való mindenkinek, ahogy a végtelen tenger látványa sem. Én például jobban szeretem az öblöket, hegyeket, de ettől még a tenger, tenger marad. Még csak március eleje van, de az emberek már kint vannak a parton. Lehet találkozni olyanokkal, akik 16 fokban bikiniben napoznak, és vannak a parton télikabátban ücsörgők is. Egy azonban közös bennük: nem tudnak elszabadulni a tenger hangjától és látványától. A gyerekek mezítláb rohangálnak, egyesek bemerészkednek a vízbe egészen combközépig. Fura látvány, de az ottani embereket senki nem szólja meg, nem divat a kritika oly mértékben, ahogy idehaza.
Ennek kapcsán jut eszembe, hogy rácsodálkoztam a járdákra. Elképesztően keskenyek, babakocsi alig fér el rajtuk, de nincs olyan ember, aki ne állna félre, ha jön egy kisbabás apa vagy anya. Mosolyognak, vagy későn kapnak észbe, hatszor elnézést kérnek, és előre engednek. Nem húzzák a szájukat, hogy minek tolja itt, vagy tán nem bír várni, a járda mindenkié.
Ami szokatlan, az a szemét-helyzet. Nincs kuka, ezért zacskókban teszik ki a házak elé a hulladékot. Hol az ilyet, hol az olyat, a lényeg, hogy szinte minden nap kint vannak a zacskók. Ha kutyák, macskák megérzik, akkor lyukat vágnak rajtuk, így a szél könnyen szanaszét viszi a hulladékot. Ez azonban senkit nem zavar. Nem szép látvány, de a lazaság kényelmes.
Máltán a macskáknak és kutyáknak nagy becsületük van. Alig van olyan hely, ahová nem mehetnek be. Legyen az áruház vagy étterem. Lépten-nyomon kutyákba botlik az ember. A macskáknak néhol egész kis lakótelepeket rendeznek be. Szalmával bélelt házikókat építenek, kaparófákat tesznek ki, és minden úgy fest, mint egy aprócska macskamennyország. Természetesen ennivalót és innivalót mindig raknak ki, senkinek nem esik nehezére a fél környék macskáit etetni.
Málta márciusban zöldebb, mint idehaza bárhol. A fű vagy 20 cm nagy, virágoznak a bokrok, a kaktuszok helyettesítik a mi gesztenyefáinkat, és annyi van belőlük, hogy nem csoda, hogy likőr is készül belőlük. Az ország aprócska, de ezerszínű. Jó látni, hogy megférnek egymás mellett a nációk, és magyar szót is gyakran hallani. Mivel indiaiaktól a szerbeken át, a magyarokig mindenki képviselteti magát, nem beszélve az őslakosoktól, olaszoktól, millióféle ennivaló közül lehet válogatni. Megsúgom, a tikka massala Birguban az azonos nevű helyen isteni, és nem hasonlít arra, amit készen lehet kapni a Lidl-ben. Ugyanezen a helyen a happy hours keretében duplán lehet koktélt inni szinte egész nap. Kár kihagyni.
Még kevés a turista, amit valószínűleg a helyiek se bánnak, mert egyelőre az övék a sziget, viszont, ha megkezdődik a szezon, akkor elárasztanak minden zugot, amelyben persze van jó is, pl. a pénz, amit elköltenek.
Málta szeles, és ez nem mindig esik jól. Bezzeg nyáron nem lengedez ennyit.
Amit viszont nem lehet szó nélkül hagyni, az a pára. Elképesztően rombolja a hajat. A sima göndör lesz, a göndör még göndörebb, így nem könnyű ezekben a hetekben egy normális frizurát villantani. Vagy nekem nem sikerült…Egy biztos, soha annyira nem tapadt még a fejemre a hajkoronám, mint ott. De az is lehet, hogy más nem küzd ilyesmivel, de egy vékonyszálú, puha frizura gyorsan olyan lesz, mint a folyékony takony, már bocsánat, de ennél jobb szó nincs rá…
Folyt. köv. valamikor, amikor új tapasztalatokkal gazdagodom…
Fotó: Polina ⠀: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/tengerpart-jachtkikoto-dokk-motorcsonakok-7664863/
