Azon gondolkodtam, hogy ma azért se könnyű boldogulni, mert megváltozott a szavak értelme. Egykor, ha azt mondtuk kitartás, akkor tudtuk, hogy arra vonatkozott, nem szabad azonnal feladni, újra meg újra neki kellett futni egy feladatnak. Ma fanyalogva annyit mondanak csak, hogy nem illik hozzám, úgy látszik, ez nem az én utam. Mintha egy startvonalon állnánk, és a cél mindenki számára előre látható és kiszámítható lenne. Minden, ami egykor jó és pozitív volt, az ma nyögvenyelős és konzervatív. Sorolok pár példát:
- Kitartás – Valaha szerettük és elvártuk, hogy a szerelemben valaki kitartó legyen. Próbálkozzon sokat, éreztesse, hogy tényleg minket akar, hogy fontosak vagyunk, hogy bejövünk neki, és ha kicsit kérettük is magunkat, jólesett a lelkünknek ez a fajta igyekezet. Ma ugyanezt zaklatásnak és nyomulásnak hívják, és felháborodva kérdezik, miért nem fogja fel az a valaki, hogy nem jön be… Tehát felesleges minden igyekezet, mert a végén még olyat mondunk vagy teszünk, amit talán meg se bánunk.
- Becsület – Ez ma nem más, mint ostobaság, lúzerség, átverhetőség és naivitás. Idejétmúlt, kiveszőben van, és aki hitt is benne, rég elveszítette a reményét. Hogy évtizedekkel ezelőtt valaki becsületből elvett valakit feleségül, vagy megölte magát, mert nem tudta állni a szavát, mára feldolgozhatatlan tény. Ma szinte nevetséges, ha valaki a helyes úton akar járni. Ki érti ezt?
- Hódítás – ismeretlen fogalom, mert erőt, energiát és időt igényel, helyette van a lerohanás, beszólogatás, intim fotók küldése és becsmérlés, ha a válasz elutasító.
- Tanulás – egykor érték volt, tiszteletreméltó, a tapasztalatszerzés legfőbb módja, világot jártak az inasok, az iskolába is e célból sétáltak el reggelente, és az emberek képesek voltak valóban bemagolni valamit. Ma Internet, Google, TikTok és a kortársak véleménye az alap. A tanulás enyhén nevetséges, ki lehet váltani nagyszájúsággal, rokoni kapcsolatokkal, hazug ígéretekkel. Iskolában lenni stréberség, időpocsékolás, majd valahogy beszáll az ember fejébe, vagy megveszi a boltban kilóra. Ha valaki tanulna, gúny tárgya lesz, lenézik, és ha kamasz, akkor sok esetben szóbeli bántalmazás áldozatává válik. Értéke nem mérhető, a nullához közelít, ugyanis minden más fontosabb. (Jaj, annak, aki netán orvosnak készül!)
- Hazaszeretet – Régen a nyelv, a közös történelem szeretete, a filmek, a festők művei, a versek, a regények és a múlt tanulmányozása volt, ami megbújt mögötte. A Himnusz borzongatóan szomorú hangja, a sportolók, kutatók elismerése, a tudósok teljesítményének dicsőítése. A haza az a hely, ahol otthon van a szívünk-lelkünk. Ma: frázisok, közhelyek, más nemzetek becsmérlése, magunk mindenki fölé emelése, a múlt elhazudása, és a helyesírás meg a nyelvhasználat degradálása.
- Tartás – ősidőkben: büszkeség, visszafogottság, elkülönülés attól, amit helytelen, káros vagy ostoba. Ma alig ismert fogalom. Nőkből lassan kiveszőben van, és ha valaki számonkéri rajtuk, egyszerűen nem értik, hogy miért is kell nőnek maradniuk, ahelyett, hogy odadobnák magukat bárkinek, bármikor. A férfiaknál ma önmutogatás, önmaguk vállon veregetése, dicshimnuszok és a nők lefikázása, mert attól többnek érzik magukat.
- Család – közös ebéd, szokások, hagyományok, nem beszélve a szeretetről… Ma közös játék a telón, lemondott programok, az internet világának beszippantása és fordítva, majd a külvilággal menetrend szerint elhintve, hogy a minden tökéletes és mosollyal rajzolt aranyfésű-motívum. Ha valami nem igaz, átcsomagoljuk más köntösbe. Ez sokkal elfogadhatóbb, mint tudomásul venni, hogy nincs kedvünk a saját gyerekünkhöz, aki folyamatosan idegesít minket.
- Nyaralás – Képek, képek és videók. Nem a homok, strand, fagyi és a játék.
- Türelem – Az meg mi? Nem, semmi szükség rá, mert telik az idő, és mindenki első akar lenni. Most, azonnal és mások elfogadása nélkül.
- Vágyak, álmok – valaha voltak, úgymint a tenger, Párizs, egy kirándulás, közös élmények, ma alig van valami, ami még nem hiányzik. Persze nem mindenhol. De, ahol van, ott nagyon van, ahol meg nincs, ott döbbenetesen nincs.
- Hírek – nagyon nagyon régen a tények, adatok, még akkor is, ha a kozmetikázás nem újkeletű. Ma hazugság, felhajtás, tragédia a köbön, és mindennek az ellenkezője, amit tudunk. Balesetek, szörnyűségek, amelyek már meg se érintenek.
- Ünnepek – ajándékok. Csak semmi kézzel készített vacakság vagy rajz a hűtőre. Pandora karkötő, tonna virág és kétszáz bonbon, mellé egy wellness csomag, jógabérlet és VIP hely a Forma 1-re. (Többre is telne, de jó ez, majd karácsonyra megvesszük a boltot!)
- Én – régen alig létezett, csak megbújt az ember vagy a foglalkozás mögött, esetleg egyszerűen felszívódott a -né-ben, ami szintén nem volt hasznos, csak kötelező. Manapság viszont csak ÉN van, a most, azonnal és mindenki előtt. Lenni, látszani, hazudni, törtetni, és akkor érvényesülni lehet. Az ÉN legyőzi sok esetben az anyát, az apát, a nőt és a férfit, a szerelmet, a barátságot, a szomszédokat és az empátiát is…
Az új szótár még kialakulóban van, de bárhogyan is fáj beismerni, törli a régi értékeket, főleg azokat, amelyek valóban adtak kis az embernek: erőt, méltóságot, hitet és kapaszkodókat.
Kép forrása: Pinterest
