Természetesen vannak gyerekruhák a boltokban, méghozzá szépek és drágák. Hároméves korukig a lányokat, fiúkat fel lehet öltöztetni valóban kisgyerekként. Akadnak vagány, belevaló holmik is, amelyeket a szülői szem nagyon kedvel, de ezek nem mások, mint a felnőttholmik kicsinyített másai. A legnagyobb baj nem azzal van, hogy az említett kort átlépve nincs megfelelő gyerekruha, hanem azzal, hogy a trend azt sugallja, hogy nem azok a menők. Valaha a legtöbb holmi amellett, hogy csinos vagy kevésbé csinos volt, a praktikumra törekedett, ma azonban, ahogy az egész világ, arra, hogy mit látnak mások.
Ha nyitott szemmel sétálunk az utcán, az oviban, iskolában láthatunk furcsa dolgokat. Hogy a kislányok tüllben járnak suliba, lassan már fel se tűnik, de az elgondolkodtató, hogyan fetrengenek a homokban, csúszdáznak vagy labdáznak kopogós lakkcipőben. Egy kisgyerek mindig fut, belegondolni se egyszerű, milyen könnyen eleshet a lépcsőkön, a kövezett udvaron.
Ha ugrunk egyet és szemügyre vesszük az iskolásokat, azonnal feltűnik, hogy már a tízéves alsósok is sokkal kihívóbban öltözködnek, mint kellene. Nincs szükség arra, hogy kis felnőtteket csináljunk belőlük, még akkor se, ha követelik a körömlakkot és a csillogó szájfényt. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a lányoktól elvárás, hogy rockis fellépéseken, szinkronúszáson, gyermekbalettben ki legyenek festve. Azonnal azt mondjuk, hogy cukik, meg a szebben mutatnak a színpadon, de felmerül a kérdés: egy bájos gyerekarc miért nem maradhat szép természetes állapotában? Akkor kevésbé lenne élvezetes a bemutatója? Fogjuk rá, hogy így rendben van (nincs!), csak az a baj, hogy ez nem itt végződik, ha nem itt veszi kezdetét az átalakulás.
Minden gyerek arra vágyik, amire nem lehet: oly módon utánozni a felnőtteket, ami messze meghaladja a korát. A magassarkú cipőben való topogás kedvesnek tűnik, és nincs is ezzel semmi baj addig, amíg a gyerekfestékeket ajándékozva, sminkest játszva a lányunk egyszer csak követelni nem kezdi a valódit. Ha eléri, akkor ezt a ruházata is követni szeretné.
Három csoportba oszthatjuk őket: vannak, akiket egyáltalán nem érdekel az öltözködés, bár a kortársak nyomása hatalmas, és könnyen céltábla válhat így belőlük. Vannak, akik megelégszenek a fekete szemceruzával, ami látványos és pár jó holmival, és vannak azok, akik télen-nyáron úgy járnak iskolába, hogy a döbbenettől szóhoz se jutunk. A mai kamaszok jó része mindenét kiteszi. Oly módon mutogatja a testét, amire nem volt példa az elmúlt évszázadok során nehogy iskolában, sehol sem.
Ezt nem lehet csak a menőség és a divat számlájára írni. Az egy másik cikk témája, hogy az időjárást, mint olyat, nem ismerik. A 11-14 éves tinik, ha elmennek vásárolni, akkor csak olyan holmikba botlanak, amelyekkel kiemelhetik az alakjukat, mellüket, feneküket. Ez nemcsak a plázák sajátossága, hanem az iskoláké is, ahol bár történnek kezdeményezések ezek betiltására, jórészt kudarcba fulladnak, mert az iskolák a szabadságra és jogokra hivatkozva alig mernek lépéseket tenni a megfelelő ruházat érdekében. Sz sincs arról, hogy állig zárt felsőkben kellene járniuk, egyszerűen csak a helyhez és az alkalomhoz megfelelően. Ez azonban már a kultúránk része lett, és sajnos ebben is óriási elmaradásaink vannak.
Ahogy a mai gyerekeket nem tanítjuk meg arra, hogy a teste az övé, és az, hogy mit csinál vele, nemcsak az ő felelőssége, arról nem beszélve, hogy kiteszi magát idegen szemek vizslatásának és céltáblájának, azt se mondjuk el neki, milyen következményekkel jár, ha szexuális tárgyként tekintenek rá. A mai lányok egy része azt hiszi, csak akkor elfogadható a társadalom szemében, vagyis a fiúk és a férfiak körében, ha hivalkodó a viselkedése és beszéde. Szó sincs arról, hogy emiatt őket hibáztatnánk, hiszen éretlenek és meggyőzhetetlenek, de a szörnyetegek épp az ilyen lányokra vadásznak.
A ruházat akarva akaratlanul többet árul el róluk, mint szükséges lenne. A támadásokat, amelyeknek ki vannak és lesznek téve, nem tudják megfelelően kezelni, és emiatt sokan a testszégyenítés céltáblájává válnak. Azt is mondják sokan, hogy de hát ő hívta ki maga ellen a sorsot, ám ez a kérdés nem ennyire egyszerű. Öltözzön bárki bárhogyan, senkinek a világon NINCS JOGA bántani a másikat azért, ahogy kinéz. NINCS joga azt hinni, hogy egy szexis lánnyal bármit megtehet, mert úgymond, felhívás keringőre a kinézete és a viselkedése.
Egy tini még nem találja helyét a világban. Az influencerek, a véleményvezérek nem véletlenül ezt a korosztályt célozzák meg, hiszen velük lehet megvetetni a legdrágább kozmetikumokat, a leglehetetlenebb holmikat, azt csak mellesleg említve, hogy a boltok csak ilyenekkel vannak tele. Valaha, egy másik dimenzióban, amelyről a ma generációja nem akar tudomást venni, még nem voltak ilyen gondok, mert voltak iskolai holmik, és voltak olyanok is, amiket buliba vettek fel. Nem volt elsődleges szempont a testi kitárulkozás, ami nem jelenti, hogy mindenki földig érő köpenyben járt és nem cigizett a suli háta mögött. Ezzel is az a baj, ami mindennel: megváltoztak az arányok. Mások voltak az emberek, de nem is voltak kitéve ekkora médiahatásnak, ekkora elvárásnak.
Nem a lányok és fiúk a hibásak azért, hogy nincs korosztályuknak megfelelő öltözék, vagy nem azt hangsúlyozzák, hogy az elme fontosabb. Minden irányból azt kapják, hogy csak akkor vagy értékes, ha többet mutatsz meg magadból, mint kellene, hiszen beállni a sorba unalmas. Így sokan egy másik sorba állnak be, méghozzá abba, amely a korai felnőttséghez és kiégéshez vezethet. A kislányoknak nincs idejük és lehetőségük felnőni, mert kisgyermekkorból a társadalmi elvárás átlöki a felnőttbe, miközben lelkileg nem következik be az érés. Nem tudják, mit lehet és mit kellene tenniük, hogy elfogadhatók legyenek és maradjanak. A család szerepe ekkor már eléggé kicsi, ha addig nem érte el a bizalom és az elbeszélgetés azt a szintet, amely hat, akkor a kortársak sokkal erősebben dominálnak.
Elvétve azonban még akadnak kivételek, különösen a nagyvárosokon kívül, vagy épp olyan természetű lányok között, akik le tudják vetkőzni a kritikát, de egyre nehezebb már. A fiúkat azért említjük ritkábban, mert ők nem olyan divatbolondok, és nem is bántják egymást a ruhák, legfeljebb az edzőcipők miatt. Mindenesetre ők jóval könnyebb helyzetben vannak, a körülöttük élők sem a külsejük méltatásával vannak elfoglalva.
Hogy mit tehetünk, mi szülők, felnőttek, pedagógusok, barátok? Amit mindig: megpróbálhatunk beszélgetni, példát mutatni, egy bizonyos határig engedékenyek lenni, és felhívhatjuk a serdülő lányok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre. Az internet világában nem a cigarettázás a legszörnyűbb dolog, hiszen olyasmik érik gyerekeinket, amelyekről a legtöbb szülő tudomást se vesz, hiszen meg se fordul a fejében. (Á, az én lányom nem olyan, még kicsi, nem látogat olyan oldalakat, nem flörtöl, nem is kihívó, nem jutna eszébe inni, itthon se azt látja, nem beszél csúnyán, a drogokról nem is hallott, még szűz és az is marad sokáig, mi nem beszélünk itthon ilyesmikről vele, ott a telója, lát ott elég borzalmat, okos, tud magára vigyázni, még véletlenül se lehet bepalizni, ismerem, hiszen én neveltem…Ugye, ismerősek ezek a mindent tagadó és magyarázó szülői attitűdök?)
A legfontosabb, hogy ne vegyük le a kezünket a gyerekünk életéről, mondván, nem kicsi, majd megoldja, hogyan szólhatnánk bele a viselkedésébe? Márpedig bele kell és kutyakötelességünk vigyázni rá, mert mi vagyunk a bölcs felnőttek, akik tudjuk, hogy a világ egy része aljas és gonosz. Ők még nem hiszik el. Inkább veszekedjünk, vitatkozzunk naponta, de érezzék, hogy ott vagyunk mögöttük, és nem hagyjuk, hogy elkallódjanak.
Kép forrása: Pinterest
