Amikor Ancsa telefonja üzenetet jelzett, legszívesebben a sarokba hajította volna. Már megint baja van valakinek, futott át az agyán, megint nyaggatják valami beszámolóval vagy ostoba kérdéssel, ezért hozzá se nyúlt. Nézte a mellette ülő copfos kislányt, aki vért izzadt a kétjegyű számokkal való osztással. Vagy fél tucatszor elmondta, de egyelőre nem ment neki. A kislány kibámult az ablakon, valószínűleg gondolatban máshol járt, nem a kis levegőtlen szertárban, ahol Ancsa a korrepetálást tartotta.
Aztán újra meg újra jött üzenet, ami nem volt megszokott egy hétköznap délután, mert egyedül élt, kevés barát vette körül…
– A maradékot ne feledd – szólt oda tanítványának, aki felsóhajtott, és megpróbálta folytatni a műveletet.
Ancsa nem figyelt rá, mert zavarta a telefon jelzése. Nyugtalanul rákattintott az üzenetre. Ismeretlen számról jött, valami Edina írt neki. Nagy Edina. Nem volt ismerős neki a név, de megnyitotta.
– Te miért nem hagyod békén a férjemet? – Ez állt benne.
– Nem szállnál le rólunk? – Ez volt a második, a harmadik pedig egy fénykép.
Megismerte a férfit. Valamikor hat évvel azelőtt, nem sokkal a válása után vele is randizott. Gyenge, vacak kis találkozás volt, nem hagyott benne mély nyomot. A férfi fiatalabb volt nála, és nyafogott, mint egy gyerek. Kifejezetten anyakomplexusosnak tűnt, szinte menekült előle. Igaz, hogy a randi miatt megadta neki a számát, de sose gondolta volna, hogy meg is tartotta, máshonnan ez a nő nem tudhatta meg. Ez a nő, aki írt neki a felesége? Hisz nem is volt feleség! Ez jutott eszébe azonnal, meg az, hogy a srác, alacsony volt és fura szagú. Egyszeri találkozásuk után sokáig nem szállt le róla, végül undorító üzeneteket küldött neki, ő meg letiltotta. Meg akkor is, amikor álprofilról kereste. Érezte, hogy valami nem kerek körülötte.
Erre megjelent ez a nő…A kérdés úgy érte, mintha leforrázták volna. Hogyhogy nem hagyja békén? Ő soha nem kereste, nem tartotta vele a kapcsolatot, nem volt köze hozzá. Miből gondolta a felesége, hogy igen? Miközben idegességében majd kiugrott helyéből a szíve, válaszolt is.
– Nekem semmi közöm a te férjedhez. Egyszer találkoztunk, annak is jó pár éve. Kérdezd csak meg tőle!
Azonnal jött a reakció: nem, az idegen nő úgy tudja, hogy Ancsa zaklatja a férjét, meg akarja kaparintani.
Erre nem számított. Egyre vörösebb lett az arca az ijedtségtől és a haragtól. Mi a fene történik itt? Ő nem tolakodó, sosem volt az. És amikor találkozott Bálinttal, még nem volt nős. Vagy hazudott volna? Már semmiben nem volt biztos.
Úgy érezte, meg kell magyaráznia helyzetet. Valószínűleg történt valami náluk, ez váltotta ki az üzenetet. Vajon miért épp neki írt? Miért egy hat évvel ezelőtti találkozás miatt? Hogy jött szóba a neve?
Miközben a kislány lassan befejezte a feladatait és elköszönt, Ancsa teljes erőbedobással a támadásra koncentrált. Felvillant előtte annak a vézna srácnak a képe, aki kilenc évvel volt fiatalabb nála, és tényleg csak unalmában döntött úgy, hogy esélyt a randinak. Nem kellett volna, időpocsékolás volt.
Részletesen elmondott mindent a nőnek, és kérte, hogy a férje igazolja az ő zaklatását. Mutassa meg azokat a hívásokat, üzeneteket, amikor Ancsa nem hagyta békén. Mivel ilyen egy sem volt, megnyugodva nyomott rá a küldés gombra.
Az járt a fejében, hogy a szerencsétlen feleség biztosan ki van borulva és nagyon megsajnálta. Az a nyomorult fickó azonban szemét módon őt kapta elő a tarsolyából, ki tudja, kit fedezett vele.
Edina higgadtan annyit írt, hogy elfogadja, amit Ancsa írt, hisz neki és elköszönt. Az egész helyzet nagyon kellemetlen volt, még akkor is, ha nem történt semmi.
Egy hónappal később, karácsony másnapján, a messenger jelzett és vagy ötven karácsonyi kép érkezett Edinától. Mindegyiken a feldíszített fa volt, két gyerek és Bálint a feleségével. Megütközve bámulta a fotókat. Ez meg mi a fene? Nem lettek barátnők, hogy ilyesmit küldjön neki! Aztán még egy rakás kép jött ezzel a kísérő szöveggel: És ezt akarod te szétbarmolni, te rohadt kurva?!
Ancsa tarkóján érezte a szidást. Gerince mentén végigfutott a remegés. Hát nem beszélték meg? Mégse hitt neki? Mit mondhatott neki az a szerencsétlen, hogy megint ő került terítékre? Mire ezt végiggondolta, egy nagyon cifra gondolatsor érkezett kísérőként:
„Te kivénhedt, szánalmas picsa! Azt gondolod, hogy egy ilyen kellene az én férjemnek? Mindig is az öreg nőket kedvelte, de te leharcolt, undorító aljadék vagy, aki nem szégyelli magát. Menj te anyádba, és szálljál le rólunk, mert megkeserülöd. Mit képzelsz, te rohadék? Nézz a tükörbe és sírj, mert ilyen szánalmas rongy, mint te, a fiatal fiúk után vágyakozol!
Ancsa torkát kaparta a sírás. Soha így nem beszéltek még vele. Senki nem bántotta látatlanban ilyen minősíthetetlen módon. Hogy mer ilyen hangot megütni? Ez a nő bolond? Van értelme bármit is írni neki? Érezte, hogy elsápad, és mielőtt még bármit léphetett volna, újabb adag családi boldogságot árasztó kép érkezett. Lefagyva bámulta a készüléket, nem nézte meg a fotókat, szinte ugyanolyanok voltak. Az járt a fejében, hogy egyetlen dolgot tehet: letiltja.
Hagyj engem békén, semmi közöm hozzád és a férjedhez, írta gyorsan, majd letiltotta a nőt. Ült az ágy szélén, karácsony reggelén, amikor még véletlenül sem esett hó, de a nap sütött.
Sóhajtott egy nagyot, és kalapáló szívét próbálta lecsillapítani… Remélte, hogy ezzel vége lesz az egésznek, mert büntetlenül is szenvedett. Nem hiába mondta mindenki körülötte, hogy a netes randik veszélyesek…Igazuk volt. Még hat évvel később is éreztették hatásukat…Egy pillanatra eszébe jutott, hogy legszívesebben megkérdezné Bálintot, ugyan miért őt sározta be? Mit akart ezzel az egésszel. Aztán elvetette. A tányérja után nyúlt, majd beleharapott az utolsó mákos bejglibe. Odakinn csend volt, még a kutya is álmosan bóklászott a kertben, nem tudva, mennyivel egyszerűbb élete van, mint bárkinek körülötte, aki embernek nevezi magát.
